Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok
Túlzottan felülbecsüljük a megfelelő nyugdíjkiegészítéshez szükséges havi megtakarítás nagyságát. A szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tízezer forinttal nagyobbra tippelik a magyarok azt a havonta megtakarítandó összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni.
Ez a „tévedés” azért veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig a biztos időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.
A magyar polgárok a valójában szükségesnél akár több tízezer forinttal nagyobb havi nyugdíjpénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy idős korukban 50, 100 vagy 200 ezer forint nyugdíjkiegészítésben részesülhessenek – egyebek közt ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elkészített modellszámítások 1 , valamint a szervezet megrendelésére elvégzett országos közvélemény-kutatás 2 adatainak összevetéséből.
Ha 50 ezer forint plusz nyugdíj a cél
A közvélemény-kutatás eredményei alapján a huszonéves férfiak átlagosan közel 25 ezer forint, a nők pedig több mint 29 ezer forint havi pénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy öregségi nyugdíjukat 50 ezer forinttal tudják majd kiegészíteni. Ezeket a válaszokat összevetve a modellszámításokkal az derül ki, hogy a nők három és félszer, a férfiak pedig négy és félszer becslik túl a szükséges befizetést, hiszen – 25 éves korban elkezdve a takarékoskodást – elegendő volna csupán 8300, illetve 5600 forintot öngondoskodásra szánniuk havonta 3 .
1 A modellszámításokat az ÖPOSZ megbízásából a Makronóm Intézet készítette el.
2 Az NRC által az ÖPOSZ megbízásából végzett online kérdőíves kutatás reprezentatív a 18-65 évesekre nem, kor, iskolai végzettség, régió és lakóhelytípus alapján.
3 A modellszámításokban a nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.
A 35-45 éves korosztály esetében kisebbek a vélt és a szükséges havi befizetés közötti különbségek, de a férfiak esetében így is mintegy két és félszeres (27 ezer forint vs. 11 ezer forint), a nőknél pedig 1,7-szeres (28,9 ezer forint vs. 17 ezer forint) a differencia.
Ha 100 ezer forinttal egészítenénk ki az állami nyugdíjat
Az „ötvenezres kérdéshez” hasonló eltérések voltak tapasztalhatók akkor is, amikor a kutatók a havi 100 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez szükséges önkéntes pénztári befizetés vélt nagyságára kérdeztek rá. A huszonéves férfiak és nők egyaránt a valóban szükséges megtakarítás mintegy négyszeresére tippeltek, vagyis az előbbi csoport szerint 42 ezer, az utóbbi szerint pedig 65,5 ezer forintot kell félretenni minden hónapban a plusz százezres öregségi ellátáshoz.
A negyven körüli korosztályban ezúttal is pontosabbak voltak a megkérdezettek becslései, de átlagosan így is a valós érték több mint másfélszereséről szóltak a tippek. A modellszámítások alapján a nők esetében 34 ezer, a férfiaknál 27,8 ezer forint kell a százezres jövőbeni nyugdíjkiegészítéshez, ha 40 évesen kezdenek hozzá az öngondoskodáshoz – ehhez képest a válaszadók több mint 20 ezer forinttal magasabb havi összeget becsültek.
Ha a jelenlegi átlagnyugdíjat dupláznánk meg
Tovább emelve a tétet a kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint mennyit kellene félretenniük a 200 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez. (Nem mellesleg ez az összeg közel akkora, mint a jelenlegi átlagos nyugdíj.) A huszonéves férfiak szerint átlagosan 76,5 ezer forintot, a nők szerint pedig közel 103 ezer forintot szükséges befizetni havonta – ehhez képest a valóságban harmadekkora összeg is elegendő, azaz itt is több tízezer forinttal lőttek túl a válaszadók.
A 40 év körüliek esetében szokatlanul nagy különbség mutatkozik a férfiak és a nők becslésének pontossága között. Míg a nők által tippelt közel 85 ezer forintos havi öngondoskodási összeg viszonylag közel van a Makronóm Intézet által számolt nem egészen 70 ezer forinthoz, addig a férfiak esetében az átlagosan becsült 102 ezer forint jóval több, mint a modellszámításban szereplő 43 ezer forint duplája.
„Az, hogy a megkérdezettek ilyen mértékben becslik túl a szükséges nyugdíjcélú megtakarítások nagyságát, azért veszélyes, mert ezek a tévhitek számos olyan munkavállalót akadályozhatnak meg az öngondoskodás elkezdésében, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne takarékoskodni a biztos időskori jövedelme érdekében” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az öngondoskodás megkezdése sosem késő, de minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe az akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig – ahogyan ez a modellszámításokból is világosan kiderül – annál kisebb havi befizetés is elegendő lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”
szalai
hírek innen, onnan
Jakab Péter kiakadt: Ez az ország semmit nem tanult az elmúlt 16 évből
Feszült hangvételű posztot tett közzé közösségi oldalán Jakab Péter, a DK képviselőjelöltje, aki alig két százalékot szerzett a...
Akár húsznál több egyéni körzetben is lehetne fordítás, de reálisan hat-hét helyen van esély
Van olyan körzet, ahol több mint 53 ezer szavazat összeszámlálása után 59 voks a különbség. Ezeken a helyeken a külképviseleti és...
Fotókon a kétharmados győzelmet ünneplő tiszások
Rengeteg fiatal vett részt a párt eredményváróján.
Elsöprő Tisza-győzelemre erősödött a forint
Rekord magas részvételt hozott a vasárnapi országgyűlési választás, a legfrissebb adatok alapján pedig úgy tűnik, hogy meglesz a...
Ennyit a békéről, felrobbant az olajár!
A hétvégén összeomlottak az amerikai-iráni béketárgyalások, ráadásul az USA bejelentette, hogy hamarosan blokád alá vonja a...
„Nem látta valaki Szijjártó Pétert?”
A volt külügyminiszter iránt Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró érdeklődött.
Brutális rekord a választásokon, nagyjából hatmillió szavazat érkezett
Minden eddiginél nagyobb részvételi arány mellett (közel 80 százalék) zajlottak a magyarországi 2026-os parlamenti választások.
Ilyen kétharmad még nem volt, tarolt a Tisza Párt, lassan vége a szavazatszámlálásnak
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a szavazatok 98,3 százalékos feldolgozottsága mellett a Tisza Párt a megszerezhető 199...
Kapu Tibor is megszólalt a Tisza győzelme után
Kapu Tibor közösségi oldalán reagált a Tisza Párt kétharmados választási győzelmére.
Zsebben hitték a győzelmet a Fidesz eredményváróján, aztán többen sírva távoztak
„Partvonalon kívülre kerültünk, de akkor tessék, Tisza, csinálni” – mondta a Bálnában egy fideszes szimpatizáns, aki körülbelül...
Sport
Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót
A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.
„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”
Karrierje egyik legfájóbb vereségére emlékezett vissza Neymar.
Egymásnak estek a játékosok Barceloná-ban, Lamine Yamal reakciója olaj a tűzre
Hansi Flick külön kitért Yamalra is a katalánok szombati bajnokija után.
Megsérült a ketrecharcos, majd pillanatokkal később egy óriási KO-val világbajnok lett
Őrült forgatókönyv után van új világbajnoka a UFC-nek.
Szoboszlai Dominik lefutballozta világbajnok csapattársát
A Liverpool magyar válogatott sztárja újra megmutatta, hogy szinte minden poszton extra teljesítményre képes.
Történelmet írt a Bayern München, de a magyar edző világrekordja elérhetetlennek tűnik
Ki tudja, hol van még a vége?
Mindig ugyanaz a nóta: ezért örülnek Liverpoolban a fontos győzelemnek
Közel egy hónap után nyert újra mérkőzést Arne Slot csapata.
A Liverpool meglepő helyről pótolhatja az idény végén távozó Szalahot
A kilenc év alatt eddig szerzett 256 gólt és 122 gólpasszt nem lesz könnyű megismételni.
A Barcelona megnyerte a rangadót, és ezzel majdnem biztosan bebiztosította a bajnoki címet
Nagyon közel került az újabb La Liga-sikerhez a katalán csapat.
Klujber Katrin újból megnyílt a magyar női kézilabda-válogatott jelenlegi helyzetéről
A márciusi gondok után áprilisban újabb két mérkőzést játszott a csapat, Golovin Vlagyimir is értékelt.
A záráson az olaszoktól is kikapott a szuperdöntőre már kijutó magyar válogatott
A csoportelsőség után a helyosztókon csak vereségek jöttek össze.
Bognár György mind az öt csatárát kritizálta, aztán másoknak is odaszúrt
Bódog Tamás szerint már az első harminc percben eldönthették volna a Paks elleni bajnokit.
Bulvár
Érvényes a szavazat, ha túllóg az iksz a körön? Sokan rosszul tudják
Indul a választás Magyarországon! Több kommentelő is feltette a kérdést, hogy mi történik, ha az iksz nem marad bent a körben, hanem erősen túllóg rajta.
Roland mellett egy házaspár szavazott, aztán durva hangokra lett figyelmes a fülkében
Kínos hangok jöttek ki a szavazófülkéből, amire Roland reagált is, de nem úgy, ahogy gondolnád.
Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Mátramindszenti voksolás: „Menjetek ki a cigánysorra, ott majd szétbasszák a pofátokat!”
Mátramindszenten kezdtük a vasárnapi nógrádi körutunkat, ahová azért mentünk el, mert lapunk jelzést kapott tervezett választási csalások, szavazatvásárlások lehetőségéről.
Magyar Péter szerint több helyen úgy akarják megsemmisíteni az eredményt, hogy tiszásnak álcázva csalnak
A Tisza elnöke erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta a szavazatát. Felszólította a rendőrkapitányokat, hogy mindenhol tartassák be a törvényeket, és kijelentette, hogy a választási csalásokért több
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgál-tatását” – Magyar Péter megerősítette kétharmados vállalásait
Magyar Pétert a reggeli szavazás után tartott sajtótájékoztatón kérdeztük.
Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót
A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.
Nádai Anikó nem csinál problémát abból, hova húzta az X-et: megmutatta szavazólapját
16 év után most megnyílt egy ablak – írta közösségi oldalán
Bognár Tibor volt MTVA vezető: „A rendszerváltásra szavazok, még ha Magyar Péterrel szemben is fenntartásaim vannak”
Bognár Tibor, aki korábban az MTVA vezetésében is dolgozott, egy videóban beszélt arról, miért támogatja a rendszerváltás gondolatát, és miért szavazna – saját bevallása szerint vegyes érzésekkel – Magyar Pé
A magyarkanizsai incidens jó eséllyel Putyin húsvéti ajándéka volt Orbánnak
Egy volt ukrán vezérőrnagy szerint a 4 kg-os robbanóanyag-mennyiség valószínűleg a magyarországi választások befolyásolására irányuló kísérlet volt. Az incidens valószínűleg az orosz katonai hírszerzés (GRU)

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


