Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben
Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben megjelent, „Fókuszban a vármegyék” kutatása alapján a lakásépítési kedv továbbra is Közép-Magyarországra koncentrálódik: az összes átadott új lakás közel 60 százaléka Budapesten és Pest vármegyében található. Minden harmadik új lakás Budapesten és az agglomerációban épült fel, miközben a lakosságnak csak 18 százaléka él itt. Eközben a 2025-ös év egészét nézve az országos lakásépítés évtizedes mélypontra került: az év során összesen 12 062 új lakást adtak át, ami 9,3 százalékkal marad el az előző évitől.
Balatoni pörgés és északi megtorpanás
A százezer lakosra jutó átadások számát tekintve Somogy vármegye végzett az élen 170 lakással, amit a főváros (149) és Pest vármegye (143) követ. A Balaton-parti fejlesztések és a budapesti agglomeráció vonzereje továbbra is töretlen a beruházók körében, Somogyban például az építkezések 90 százaléka a Balaton-parti településekre koncentrálódik. Ezzel szemben az ország keleti és északi részein drasztikusan alacsony a kínálat bővülése. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében százezer lakosra mindössze 4, Békésben 11, Nógrádban pedig 17 átadott lakás jutott.
„Ahol sok az új lakás, ott általában a használt ingatlanok is drágábbak. Egyrészt az építkezések eleve a népszerűbb környékeken sűrűsödnek, másrészt az új építésűek magas árai a használt lakásokét is magukkal húzzák. A tulajdonosok ugyanis az új lakások árához mérik a sajátjukét, ami sokszor túlárazáshoz vezet – főleg a régebbi, korszerűtlen lakásoknál” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A kínálat bővülése várható
A 2026-os várakozások szerint a lakásépítések száma a tavalyi évtizedes mélypont után lassú növekedésnek indulhat. Biztató jel, hogy 2025 negyedik negyedévében már több mint 5800 új projekt indult el országszerte, és az építési engedélyek számának megugrása miatt középtávon akár a húszezer feletti éves átadás is lehetséges.
„A jelenlegi trendek alapján a lakásállomány megújulása továbbra sem lesz egyenletes: a turisztikai központok és a gazdaságilag erős térségek ingatlanvagyona egyre többet ér, ahol viszont nincsenek új beruházások, ott a használtlakás-piac is lomha marad. A vidéki városok közül főként Debrecenben, Győrben és Szegeden pörög a piac, ahol az ipari fejlesztések miatt folyamatos az igény az új lakásokra” – mondta Szegő Péter.
Forrás: Duna House
hírek innen, onnan
Kapu Tibor is megszólalt a Tisza győzelme után
Kapu Tibor közösségi oldalán reagált a Tisza Párt kétharmados választási győzelmére.
Zsebben hitték a győzelmet a Fidesz eredményváróján, aztán többen sírva távoztak
„Partvonalon kívülre kerültünk, de akkor tessék, Tisza, csinálni” – mondta a Bálnában egy fideszes szimpatizáns, aki körülbelül...
Politico-elemzés: Orbánt cserben hagyta populista érzéke
A magyaroknak mindinkább elegük lett a vezetőjükből, akinek nem akadt hatékony válasza a módosuló közhangulatra. Össze is zavarodott,...
Több mint 3 millió szavazatot szerzett a Tisza
A Fidesz 2022-es rekordját döntötte meg a párt.
Elképesztő, amit Tom Hanks második világháborús filmje művel
A Tom Hanks főszereplésével készült második világháborús film átlépte a 650 napos listás mérföldkövet az Apple TV-n.
Gratulált Zelenszkij Magyar Péternek: „Készen állunk a közös munkára”
Európaiak milliói vágynak az együttműködésre és a stabilitásra – üzente az ukrán elnök.
„Ruszkik haza” – üzente Magyarországnak a lengyel miniszterelnök
Donald Tusk dicsőséges győzelemről írt, ami újra összehozza a két országot.
Brutális vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, Magyar Péter alakíthat kormányt a parlamenti választás után
Orbán Viktor pártja az utolsó pillanatig hazudott a saját híveinek. Elemzés.
Volodimir Zelenszkij magyar nyelvű tweetben gratulált Magyar Péternek
„Ukrajna mindig is jószomszédi kapcsolatokra törekedett minden európai országgal, és készen állunk a Magyarországgal való...
Zelenszkij magyarul üzent Magyar Péternek az elsöprő győzelem után
Az ukrán elnök az X-en gratulált a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. A magyar nyelvű posztban a jószomszédi kapcsolatok és a...
Magyar Péter a győzelme után azonnali távozásra szólította fel a köztársasági elnököt
Magyar Péter a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után tartott beszédében azt mondta, a rendszerváltás részeként a Kúria és...
Sport
Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót
A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.
„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”
Karrierje egyik legfájóbb vereségére emlékezett vissza Neymar.
Egymásnak estek a játékosok Barceloná-ban, Lamine Yamal reakciója olaj a tűzre
Hansi Flick külön kitért Yamalra is a katalánok szombati bajnokija után.
Megsérült a ketrecharcos, majd pillanatokkal később egy óriási KO-val világbajnok lett
Őrült forgatókönyv után van új világbajnoka a UFC-nek.
Szoboszlai Dominik lefutballozta világbajnok csapattársát
A Liverpool magyar válogatott sztárja újra megmutatta, hogy szinte minden poszton extra teljesítményre képes.
Történelmet írt a Bayern München, de a magyar edző világrekordja elérhetetlennek tűnik
Ki tudja, hol van még a vége?
Mindig ugyanaz a nóta: ezért örülnek Liverpoolban a fontos győzelemnek
Közel egy hónap után nyert újra mérkőzést Arne Slot csapata.
A Liverpool meglepő helyről pótolhatja az idény végén távozó Szalahot
A kilenc év alatt eddig szerzett 256 gólt és 122 gólpasszt nem lesz könnyű megismételni.
A Barcelona megnyerte a rangadót, és ezzel majdnem biztosan bebiztosította a bajnoki címet
Nagyon közel került az újabb La Liga-sikerhez a katalán csapat.
Klujber Katrin újból megnyílt a magyar női kézilabda-válogatott jelenlegi helyzetéről
A márciusi gondok után áprilisban újabb két mérkőzést játszott a csapat, Golovin Vlagyimir is értékelt.
A záráson az olaszoktól is kikapott a szuperdöntőre már kijutó magyar válogatott
A csoportelsőség után a helyosztókon csak vereségek jöttek össze.
A hétfőtől ismét világelső Sinner olyat tett, amire csak Djokovics és Nadal volt képes korábban
A sorozatban negyedik 1000-es tornáját behúzó olasz úthenger a volt első Alcarazon is átrobogott.
Bulvár
Érvényes a szavazat, ha túllóg az iksz a körön? Sokan rosszul tudják
Indul a választás Magyarországon! Több kommentelő is feltette a kérdést, hogy mi történik, ha az iksz nem marad bent a körben, hanem erősen túllóg rajta.
Roland mellett egy házaspár szavazott, aztán durva hangokra lett figyelmes a fülkében
Kínos hangok jöttek ki a szavazófülkéből, amire Roland reagált is, de nem úgy, ahogy gondolnád.
Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Mátramindszenti voksolás: „Menjetek ki a cigánysorra, ott majd szétbasszák a pofátokat!”
Mátramindszenten kezdtük a vasárnapi nógrádi körutunkat, ahová azért mentünk el, mert lapunk jelzést kapott tervezett választási csalások, szavazatvásárlások lehetőségéről.
Magyar Péter szerint több helyen úgy akarják megsemmisíteni az eredményt, hogy tiszásnak álcázva csalnak
A Tisza elnöke erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta a szavazatát. Felszólította a rendőrkapitányokat, hogy mindenhol tartassák be a törvényeket, és kijelentette, hogy a választási csalásokért több
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgál-tatását” – Magyar Péter megerősítette kétharmados vállalásait
Magyar Pétert a reggeli szavazás után tartott sajtótájékoztatón kérdeztük.
Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót
A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.
Nádai Anikó nem csinál problémát abból, hova húzta az X-et: megmutatta szavazólapját
16 év után most megnyílt egy ablak – írta közösségi oldalán
Bognár Tibor volt MTVA vezető: „A rendszerváltásra szavazok, még ha Magyar Péterrel szemben is fenntartásaim vannak”
Bognár Tibor, aki korábban az MTVA vezetésében is dolgozott, egy videóban beszélt arról, miért támogatja a rendszerváltás gondolatát, és miért szavazna – saját bevallása szerint vegyes érzésekkel – Magyar Pé
A magyarkanizsai incidens jó eséllyel Putyin húsvéti ajándéka volt Orbánnak
Egy volt ukrán vezérőrnagy szerint a 4 kg-os robbanóanyag-mennyiség valószínűleg a magyarországi választások befolyásolására irányuló kísérlet volt. Az incidens valószínűleg az orosz katonai hírszerzés (GRU)

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


