Ezt olvasta már?


Nincs még meg a biztos kijutás, döntetlent játszott a válogatott Litvániában

A magyar srácok válláról óriási teher gördült le a szerbek elleni győzelem után, hiszen a papíron legkeményebb ellenfelünket sikerült oda-vissza megvernünk egy kőkemény, végletekig kiélezett mérkőzésen.


hirdetés

Sokáig úgy tűnt, véget ér a magyar labdarúgó-válogatott 9 meccsen át tartó veretlenségi sorozata, de a fiúk 2-0-s hátrányból 2-2-re visszazárkóztak a Litvánia elleni Eb-selejtezőn.

 

Ennek ellenére nem lehetett félvállról venni a litvánok elleni összecsapást sem, a biztos kijutáshoz ugyanis még három pont hiányzott, amit Marco Rossi fiai szerettek volna a lehető leghamarabb begyűjteni, hogy novemberben emiatt már ne kelljen izgulniuk.

Júniusban hazai pályán könnyed győzelmet arattunk Litvánia ellen, akárcsak a szerbek ellen, akkor is Varga Barnabás és Sallai Roland volt a hős, az ő góljaiknak köszönhetően tudtunk 2-0-ra diadalmaskodni. Most viszont nagyon jó formában várták a találkozót a litvánok, Bulgáriából sikerült elhozniuk a három pontot egy magabiztos 2-0-s győzelemnek köszönhetően.

A mostani meccset a mieink kezdték sokkal aktívabban, de az első komolyabb lehetőség a hazaiak előtt adódott, a lövés azonban a pálya egyenetlensége miatt jócskán fölé ment. A 21. percben viszont góllá érett a litván fölény, Cernych tört egyedül a kapu felé, majd nagyon szépen tekerte el Dibusz mellett.

Bár a bekapott gól után felélénkült a játékunk, teljesen nem tudtuk átvenni a kezdeményezést, aminek a 36. minutumban az lett a következménye, hogy egy szöglet után Sirvys vette be fejjel a magyar kaput.

A második játékrészre egy teljesen másik magyar csapat jött ki az öltözőből, Marco Rossi nagyon jól reagálta le a helyzetet, a cseréink által pedig sikerült felpörgetnünk a játékunkat. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, a 67. percben pedig büntetőből sikerült is szépítenünk.

A folytatásban már mi uraltuk a játékot, aminek negyedórával később meg is lett az eredménye, Szoboszlai szögletére Varga Barnabás érkezett remekül, majd fejelt védhetetlenül a litván kapuba. A Fradi csatára ebben a naptári évben már 39 találatnál jár.

Az utolsó 10 percben a hazaiak már csak tördelték játékot, mindent megtettek, hogy húzzák az időt, már nem volt lehetőségünk komolyabb gólszerzési lehetőségeket kialakítani, így végül 2-2-es döntetlennel zárult az összecsapás.

A másik mérkőzésen a szerbek hazai pályán 3-1-re legyőzték Montenegrót, így matematikailag még nem vagyunk ott a németországi Európa-bajnokságon, a biztos kijutáshoz a következő két meccsünkön legalább egy pontot kell szereznünk.

Legközelebb Bulgáriába utazik majd a válogatott, ahol egyértelműen mi leszünk a találkozó esélyesei, hazai pályán ugyanis könnyed 3-0-s győzelmet arattunk ellenük, majd a selejtezősorozatot Montenegró ellen zárjuk a Puskás Arénában.

A címlapképen Loic Négo (b) és a litván Pijus Sirvys látható a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Litvánia – Magyarország mérkőzésen a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban 2023. október 17-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor







0
0

hírek innen, onnan

Több mint 160 ezer embert evakuálnak a Gáza övezet egyik legnagyobb városából

Hiába kerestek menedéket Hán Júniszban, már ott is egyre intenzívebb a bombázás, és megindult a szárazföldi támadás is.

Jól gondolja meg, tankol-e ma

A dízel ára csökken szerdától, így sok autós van, akiknek érdemes várniuk egy napot a tankolással.

Csak papíron lett egy számjegyű az infláció októberben

Szakértők szerint októberben valójában tíz százaléknál magasabb volt az infláció, a 9,9 százalékot a KSH számítási módszertanának...

Radikális lépés jöhet: kivégzik a szénerőműveket?

"Az éghajlati válság a fosszilis tüzelőanyagok válsága" - mondta Al Gore. Szerinte megoldható a probléma.

Bemondta Nagy Márton: év végéig megveszi az állam a repteret, az ár miatt "nem fogunk szégyenkezni"

Év végéig le akarja zárni a kormány a Budapest Airport adásvételét - mondta Nagy Márton. A miniszter hozzátette, az ár miatt "nem fogunk...

Rékasi Károly leüvöltötte Szabyestet: „Menj a picsába, ha nem érted valamelyik szót, keress meg!”

Az énekes úgy döntött, hogy nem nézi el többet Rékasi szerinte felé irányuló, lekezelő stílusát, és elege lett a lekezelő hangnemből.

Két éve boldog párkapcsolatban él Lissák Laura, már össze is költöztek a szerelmével: „Nem ez az első húzós időszak, amit végigcsinál velem...”

Lissák Laura először beszélt részletesebben a szerelméről, akiről eddig azért nem árult el sok információt, mert civil. A kapcsolatuk...

Felemásan indított kedd reggel a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a...

Figyelmeztetés jött Bázelből: a pénzügyi stabilitást veszélyeztetheti a BNPL növekvő népszerűsége

A bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) arra figyelmeztetett, hogy a "buy now, pay later" (BNPL) szolgáltatások növekvő...

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland

A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.

Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját

A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.

Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől

A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.

Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban

A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.

Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott

Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.

Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot

Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.

A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott

Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.

0

Bulvár

A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre

Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.

Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj

Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd

Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon

Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.

Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét

A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá

RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették

Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.

Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt

A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.

Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt

Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.

Hatalmas havat hoz a Mikulás

A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.

Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése

Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan

blogmorzsák

A bhopáli katasztrófa

Harminckilenc éve következett be a történelem legsúlyosabb ipari katasztrófája.

Lebegős, kissé pszichedelikus

A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

0