Ezt olvasta már?

Mit érdemes tudni, ha függönyt vásárolunk?

Ha nagyon egyedi, a hagyományostól eltérő méretekkel rendelkező nyílászáróink vannak, akkor célszerű méretre vágatni a függönyt. Ezeket méterben tudjuk megvás...


Már lehet tölteni az elektromos autókat Nagykanizsán

A dél-zalai város három pontján alakít ki e-töltőállomást az e-Mobi Nonprofit Kft. A HSMK Színház utcai parkolójába és a Hevesi Sándor Általános Iskola mellé telepített egy-egy 22 kW-os e-töltőpont már elkészült.


hirdetés

A töltőállomásokat szerte az országban, így Nagykanizsán is a 100 százalékos állami tulajdonban lévő e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. alakítja ki, miután egy 2015-ös kormányhatározatban elfogadták a Jedlik Ányos Terv végrehajtását, ami többek között az elektromobilitás hazai elterjesztését, illetve az állami elektromos töltőinfrastruktúra kiépítését célozza.

– Az önkormányzat az érintett területeket az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ingyenes használatába adta, ám az üzemeltetéssel nem a város, hanem a társaság foglalkozik – tudtuk meg Tárnok Ferenctől, a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási és városfejlesztési csoportvezetőjétől.

A környéken egyébként nem ez az első elektromos töltőállomás, augusztus végén Zalakaroson, a Tourinform iroda előtti parkolóban is üzembe helyeztek egy eszközt, illetve – mint arról tavaly év végén beszámoltunk – Sormáson az István Parkhotel és Étterem parkolójában is kialakított a Tesla egy elektromos töltőállomást, jóllehet itt egyelőre csak az autógyár modelljeit lehet feltölteni.

Nagykanizsa egyébként tudatosan készül az elektromos autók elterjedésére, sőt lehetőségeihez képest segíti is a folyamatot. Egy tavaly elfogadott helyi rendelet értelmében ugyanis a zöld rendszámmal ellátott elektromos autók ingyenesen parkolhatnak a város egész területén.

 

forrás: zaol.hu







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

42,2 millió dollárt kér a magyarországi ukrajnai menekültek támogatására az Unhcr

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Unhcr) és 30 partnerszervezete 42,2 millió dollárt (15,3 milliárd forintot) kér arra, hogy idén...

MNB: 10 milliós bírság a tőzsdén részvényekkel manipuláló magánszemélynek

A jegybank tiltott piacbefolyásolás bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést is tesz a Fővárosi Főügyészségen.

Gwyneth Paltrow bevállalta: smink nélküli fotót posztolt magáról

Gwyneth Paltrow sosem érezte, hogy bármi takargatnivalója lenne, ezért pedig nem tudunk neki eléggé hálásak lenni.

Már félig működött, de aztán a fideszes polgármester bezáratta az akkumulátorlerakót Sárbogárdon

Pár napja a helyszíni szemle még mindent rendben talált az ásványvízüzemből kialakított akkubontóban.

Egyszerűen borzalmas, ami az elmúlt két évben Ukrajnában történt

Az Oroszország által két éve indított támadás kezdete óta több mint 270 embert öltek meg aknák és egyéb robbanószerkezetek -...

Varga Mihály felavatta Karcagon a több mint négymilliárd forint közpénzből újragondolt Sámándobot

A pénzügyminiszter szerint az új központban a közép-ázsiai gyökerű, magyar kultúrát őrzik. (Belföld)

Kiderült, továbbjut-e a Szeged a férfi kézilabda-BL-ben

A szerdai vereségükkel a csütörtöki meccseken még izgulniuk kellett a Tisza-partiaknak.

Tűzoltók, mentők a helyszínen: brutális baleset az 57-esen

Teljes útzár mellett helyszínelnek a rendőrök a TWN.hu információi szerint az 57-es főúton Versend határában.

Már lehet csatlakozni a közösségi gazdaságokhoz: kinek miért érheti ez meg?

Mutatjuk a 2024-es közösségi gazdaságok listáját!

Elrettentő példa: ezt tette vezetés közben a csinos influenszer - Fotó

Többen csak remélik, hogy csak a kép kedvéért csinálta ezt.

Sport

A Liverpool volt sportigazgatója bevallotta, hibázott Szoboszlaival kapcsolatban

A Liverpool nemrég távozott sportigazgatója Szoboszlai Dominikról nyilatkozott, beismerte, tévedett a magyar játékossal kapcsolatban.

Rendkívüli: súlyos büntetés kapott Mészöly Géza

A Nemzeti Sporthoz hasonlóan mi is úgy értesültünk, hogy eltiltották Mészöly Gézát, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét, a Diósgyőr elleni mérkőzés utáni nyilatkozata miatt.

Szakítottak Beckhamék

A közösségi médiában jelentették be, hogy már nem alkotnak egy párt.

Holtan találtak egy 19 éves futballistát

A norvég HamKam a hivatalos oldalán jelentette be, hogy tragikus hirtelenséggel életét veszítette második csapatának játékosa, Archange Defrignan Mondou.

Hihetetlen dráma, verekedés, új Fradi-hős a Magyar Kupában

Több mint egy óra emberhátrány és Dejan Sztankovics kiállítása is sújtotta a Fradit.

„Mindent elvettek tőlem, amit elértem” – összetörten nyilatkozott a négy évre eltiltott sztár

Véleménye szerint helytelen döntés született, amely ellen benyújtja fellebbezését.

Itt az Újpest meghökkentő reakciója Mészöly Géza büntetésére

Az MLSZ csütörtökön döntött az edző eltiltásáról.

A két, összesen 161 millió eurós Chelsea-védő képtelen volt kihozni a labdát

Végül nyert a Chelsea az FA-kupában a Leeds United ellen, de nehezen indult a meccs.

Leandro Sztankovics kiállításáról beszélt; a Debrecen edzője az MLSZ-nek üzent

Mint ismert, a Ferencváros 1-1 után tizenegyesekkel búcsúztatta a Debrecent a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az összecsapást követő sajtótájékoztatón Szrdjan Blagojevics, a DVSC trénere, a kiállított Dejan Sztank

Megszólalt az újpesti szurkoló, aki oltani próbálta a leégett fiút a derbin

Nagy port kavart az Újpest-Ferencváros (0-5) futballderbin másodfokú égési sérüléseket szenvedő 16 éves szurkoló esete. A fiúra ráesett egy pirotechnikai eszköz, a nyaka teljesen, a felsőteste szórtan megégett,

A kínos kupakiesés után az MLSZ-nek üzengetett a Debrecen edzője

Szrdjan Blagojevics a szövetségnek címzett szavakkal leginkább csak saját magát nevettette ki.

0

Bulvár

Orbán Viktor aláírta, amit régóta rebesgettek, a szakma cinkelt lapokról beszél

A szakmai szervezetek szerint kitapinthatók a kormányközeli érdekek.

Melyik színű rózsa mit szimbolizál? Ezt jelenti, ha ajándékozod

Nem véletlen, hogy rengeteg nő kedvenc virága a rózsa, hiszen nem csak finom illata van, de egyszerűen gyönyörű is - vázában és a kertben egyaránt. Azt viszont tudtad, hogy minden színnek megvan a maga jelentősége?

Trükkel titkolta el az M1 Híradó keddi riportjában, hogy kifütyülték Orbánt és Ficót Prágában a V4-csúcs előtt

A magyar állami tévé jobbnak látta, ha a nézői inkább nem értesülnek róla, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt demonstrálók fütyülték ki a V4-ek találkozóján. Ezért aztán a tud

Jelentős változás jön a Kresz-ben, régi szabályok szűnnek meg

Az új jogszabály előkészítésén dolgozók szerint egy sokkal egyszerűbb Kresz-re van szükség, de idő kell, amíg a komplex szabályozás elkészül.

Szörényi Levente: Aggódom, nehogy valami elüsse Orbán Viktort

A zeneszerző a kegyelmi botrányról is megszólalt.

Nem csitul a balhé, kitálalt tüntetés főszervezője: egészen botrányos dolgok zajlottak a háttérben

Osváth Zsoltival egészen brutális dolgok történtek a nevelőintézetben töltött évei alatt.

Felháborító csalás ütötte fel a fejét a Facebookon, rengeteg magyar kaphatta már meg ezt a gyanús üzenetet

Nagyon kell vigyázni, ha a Facebook Marketplace-n szeretnénk eladni valamit.

Orosz Anna: „Semjén Zsolt válasz helyett simogatott a parlament folyosóján”

A Momentum országgyűlési képviselője szerint nőként nagyon rossz a parlamentben lenni.

A 91 éves Vitray Tamás esküvői fotója: a 36 évvel fiatalabb Éva a negyedik felesége

Vitray Tamás két héttel ezelőtt egy dupla esküvőn vette feleségül párját, Évát.

A magyar énekesnő előre figyelmeztethette Novák Katalint a bukás lehetőségére, a sorok közé rejtve üzenhette m...

A dal egyetlen tömör, velős sora mindent elmond a mostani történésekről, kódolva van benne milyen könnyű elbukni.

blogmorzsák

Jelek, hogy az epe rendetlenkedik

Az epe betegségei számos különböző tünetet produkálhatnak.

Egy híres csődtörténet tanulságai

Ezekre figyelj, hogy elkerüld a csődöt vagy a cégbezárást

0