Ezt olvasta már?

Mit érdemes tudni, ha függönyt vásárolunk?

Ha nagyon egyedi, a hagyományostól eltérő méretekkel rendelkező nyílászáróink vannak, akkor célszerű méretre vágatni a függönyt. Ezeket méterben tudjuk megvás...

0

Lemondott Novák Katalin

Az M1-en jelentette be a köztársasági elnök, hogy hibázott, amikor kegyelmet adott egy pedofil bűncselekményben bűnrészes férfinak, ezért lemond hivataláról. Nem sokkal utána lemondott képviselői mandátumáról Varga Judit volt igazságügyminiszter is, aki a Fidesz EP-listáját vezette volna.


hirdetés

 

“Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről” – fogalmazott.

A kegyelmi ügyben Varga Judit egykori igazságügyi miniszter felelőssége is felmerült, mert bár Novák döntött a kegyelemről, a kérelmet még miniszerként Varga terjesztette fel, és az érvényességéhez az ő ellenjegyzése is kellett. Nehéz elképzelni, hogy az exminiszter Orbán Viktor tudta és jóváhagyása nélkül döntött volna egy ilyen kérdésben – írja a Telex.

Frissítés:

Miután Novák Katalin bejelentette lemondását, Varga Judit Facebook-posztot tett közzé, melyben azt írta:

“A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom.”

Varga közölte: visszavonul a közélettől, lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.

 







0
0

hírek innen, onnan

Az utolsó mohikán lelépésével a Republikánus Párt Trump játékszere lett

McConnell volt az egyetlen, aki szenátusi vezetőként olykor ellensúlyként próbált fellépni.

A piramisoknál is régebbi, óriási kőépítményeket fedeztek fel az Andokban

Nagyjából a Stonehenge-el egy időben épülhetett, a tudósok több elmélettel is előálltak mire használhatták.

Nem sietnék el a kamatvágásokat az USA-ban

A korábbi, gyors kamatvágási ciklusokkal ellentétben most máshogyan nézhet ki az alacsonyabb alapkamathoz vezető út – mondta Susan...

Rengeteg áldozatot szednek az aknák

Az Oroszország által két éve indított támadás kezdete óta több mint 270 embert öltek meg aknák és egyéb robbanószerkezetek -...

Nagyon jól megy az online boltoknak - de nagy a külföldi láncok térnyerése

Megfontoltabban költöttek a vásárlók tavaly és az olcsóbb árak miatt érezhetően többen rendelnek külföldi webáruházakból, ami nagy...

A királyi család sötét titka: a legtöbben a saját unokatestvérükkel házasodnak össze, még Erzsébet is

Legyünk őszinték! Soha nem tudhatod, ki fogja megdobogtatni a szívedet, vagy ki kísér végül az oltárhoz.

"Mintha egy filmben lettem volna" - 13 év után került vissza a családjához egy elveszett testvérpár

2010 júniusának egyik forró nyári napján két indiai gyerek elment otthonról, miután feldühödtek a szüleikre, akik megütötték őket.

Félezer ember ül Ukrajnában háborús bűnökért

Vlagyimir Putyin Alekszej Navalnij temetése előtti napon megtartotta évértékelőjét, az Európai Unió nagy többséggel megszavazta, hogy ő...

Kálmán Olga nekiment egy református püspöknek: "maga is az orbáni pedofilhálózat részévé vált"

Kálmán Olga levelet írt Steinbach József református püspöknek, hogy Balog Zoltán még mindig méltó-e a feladatai ellátására és...

Sulyok Tamás az egészségügy privatizációjában is részt vett volna – amíg le nem állították azt

Az első Orbán-kormány idején, 2001-ben Szegeden egy magáncéggel együtt privatizálták volna a helyi egészségügyi rendszert.

Hatalmasat változik holnaptól a vonatközlekedés

A menetrendben több fővonalt érintő változások állnak be a MÁV-nál.

Sport

A Liverpool volt sportigazgatója bevallotta, hibázott Szoboszlaival kapcsolatban

A Liverpool nemrég távozott sportigazgatója Szoboszlai Dominikról nyilatkozott, beismerte, tévedett a magyar játékossal kapcsolatban.

Rendkívüli: súlyos büntetés kapott Mészöly Géza

A Nemzeti Sporthoz hasonlóan mi is úgy értesültünk, hogy eltiltották Mészöly Gézát, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét, a Diósgyőr elleni mérkőzés utáni nyilatkozata miatt.

Holtan találtak egy 19 éves futballistát

A norvég HamKam a hivatalos oldalán jelentette be, hogy tragikus hirtelenséggel életét veszítette második csapatának játékosa, Archange Defrignan Mondou.

Hihetetlen dráma, verekedés, új Fradi-hős a Magyar Kupában

Több mint egy óra emberhátrány és Dejan Sztankovics kiállítása is sújtotta a Fradit.

Szakítottak Beckhamék

A közösségi médiában jelentették be, hogy már nem alkotnak egy párt.

Visszavonultatják a 110-szeres magyar válogatott játékos mezszámát

A Paksi együttes a Budapest Honvéd elleni mérkőzés előtt tart majd ünnepséget.

A két, összesen 161 millió eurós Chelsea-védő képtelen volt kihozni a labdát

Végül nyert a Chelsea az FA-kupában a Leeds United ellen, de nehezen indult a meccs.

Leandro Sztankovics kiállításáról beszélt; a Debrecen edzője az MLSZ-nek üzent

Mint ismert, a Ferencváros 1-1 után tizenegyesekkel búcsúztatta a Debrecent a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az összecsapást követő sajtótájékoztatón Szrdjan Blagojevics, a DVSC trénere, a kiállított Dejan Sztank

Itt az Újpest meghökkentő reakciója Mészöly Géza büntetésére

Az MLSZ csütörtökön döntött az edző eltiltásáról.

Megszólalt az újpesti szurkoló, aki oltani próbálta a leégett fiút a derbin

Nagy port kavart az Újpest-Ferencváros (0-5) futballderbin másodfokú égési sérüléseket szenvedő 16 éves szurkoló esete. A fiúra ráesett egy pirotechnikai eszköz, a nyaka teljesen, a felsőteste szórtan megégett,

A kínos kupakiesés után az MLSZ-nek üzengetett a Debrecen edzője

Szrdjan Blagojevics a szövetségnek címzett szavakkal leginkább csak saját magát nevettette ki.

0

Bulvár

Ekkor érkezik meg ismét a télies hideg Magyarországra

Lassan véget ér az április végét idéző február.

Melyik színű rózsa mit szimbolizál? Ezt jelenti, ha ajándékozod

Nem véletlen, hogy rengeteg nő kedvenc virága a rózsa, hiszen nem csak finom illata van, de egyszerűen gyönyörű is - vázában és a kertben egyaránt. Azt viszont tudtad, hogy minden színnek megvan a maga jelentősége?

Trükkel titkolta el az M1 Híradó keddi riportjában, hogy kifütyülték Orbánt és Ficót Prágában a V4-csúcs előtt

A magyar állami tévé jobbnak látta, ha a nézői inkább nem értesülnek róla, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt demonstrálók fütyülték ki a V4-ek találkozóján. Ezért aztán a tud

Jelentős változás jön a Kresz-ben, régi szabályok szűnnek meg

Az új jogszabály előkészítésén dolgozók szerint egy sokkal egyszerűbb Kresz-re van szükség, de idő kell, amíg a komplex szabályozás elkészül.

Nem csitul a balhé, kitálalt tüntetés főszervezője: egészen botrányos dolgok zajlottak a háttérben

Osváth Zsoltival egészen brutális dolgok történtek a nevelőintézetben töltött évei alatt.

Felháborító csalás ütötte fel a fejét a Facebookon, rengeteg magyar kaphatta már meg ezt a gyanús üzenetet

Nagyon kell vigyázni, ha a Facebook Marketplace-n szeretnénk eladni valamit.

A 91 éves Vitray Tamás esküvői fotója: a 36 évvel fiatalabb Éva a negyedik felesége

Vitray Tamás két héttel ezelőtt egy dupla esküvőn vette feleségül párját, Évát.

Mérgező anyag jutott ki egy vegyi üzemből, több ezer halottról tudni

Több ezer ember azonnal meghalt Bhopálban egy vegyi katasztrófa miatt.

A magyar énekesnő előre figyelmeztethette Novák Katalint a bukás lehetőségére, a sorok közé rejtve üzenhette m...

A dal egyetlen tömör, velős sora mindent elmond a mostani történésekről, kódolva van benne milyen könnyű elbukni.

Kiadták a riasztást a meteorológusok: ekkor tér vissza a téli hideg

A kellemes melegtől hamarosan elbúcsúzhatunk.

0