Ezt olvasta már?

Megvásárolta a gönyűi erőművet a Veolia Csoport

Adásvételi szerződést írt alá a Veolia Invest Hungary Magyarország legmodernebb erőművének megvásárlásáról.


Kilencmillió forint értékű kábítószert találtak egy autóban

Kilencmillió forint értékű kábítószert találtak a rendőrök a Baranya megyei Kozármisleny közelében egy autóban szombaton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a honlapján.


hirdetés

A közleményben azt írták, hogy szombat délután ellenőriztek egy autót az 57-es úton. A kocsiban ülő 43 éves kővágószőlősi és 24 éves ócsárdi férfi elmondta, hogy a csomagtartóban kábítószer van. A rendőrök - az előzetes szakértői vélemény szerint - több mint 1,4 kilogramm amfetamint, valamint mintegy 250 ecstasytablettát találtak a gépkocsiban.

A két férfit bűnügyi őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat - olvasható a közleményben.

 







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Botrány van kibontakozóban Fabrizio Romano körül

A dán Tipsbladet sportlap állítja, olyan dokumentumokat szerzett meg, amelyekből kiderül, hogy a Fabrizio Romano mögött álló cég azzal az...

Újabb részletek a "webshop-rendeletről"

A "webshop-rendelet" minden hazai online kereskedőt érint, éppen ezért a Magyar Posta komoly fejlesztésekre készül.

Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt. Itt vannak a részletek.

Czomba Sándor közölte, hogy sofőrhiány enyhítése érdekében közel 2 milliárd forintos célzott program indul, több mint ezren...

Hamis cipőtengerre bukkant a NAV egy görög kamionban

Több mint négyezer pár hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy rutinellenőrzés során Békés...

Azonnal bezárják az akkumulátor-hulladék lerakót Sárbogárdon

Visszavonta a kormányhivatal a sárbogárdi akkumulátorlerakó engedélyét – tudta meg az RTL Híradó. Közben a város fideszes...

Brexit: legalább 7 millió uniós állampolgár él az Egyesült Királyságban

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss negyedéves adatai szerint 2023 végéig több mint 7 millió letelepedési kérelmet...

Százezernyi nő szenved ettől Magyarországon: nem egyszerű a helyzetük, mégis lehet rá megoldás

Nőnap közeledtével a virágszál kiválasztása mellett a hölgy kollégák fejlődési lehetőségeinek újragondolására is érdemes időt...

Amerikai sorozatvetők rakétáit lőtték ki az oroszok

A kupjanszki, a donyecki, az avgyijivkai és a herszoni frontszakaszon számolt be az orosz erők előretöréséről csütörtöki...

Így néz ki meztelenül, ébredés után Ördög Nóri

Intim képet posztolt férje Ördög Nóráról

Sport

A Liverpool volt sportigazgatója bevallotta, hibázott Szoboszlaival kapcsolatban

A Liverpool nemrég távozott sportigazgatója Szoboszlai Dominikról nyilatkozott, beismerte, tévedett a magyar játékossal kapcsolatban.

Rendkívüli: súlyos büntetés kapott Mészöly Géza

A Nemzeti Sporthoz hasonlóan mi is úgy értesültünk, hogy eltiltották Mészöly Gézát, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét, a Diósgyőr elleni mérkőzés utáni nyilatkozata miatt.

Szakítottak Beckhamék

A közösségi médiában jelentették be, hogy már nem alkotnak egy párt.

Holtan találtak egy 19 éves futballistát

A norvég HamKam a hivatalos oldalán jelentette be, hogy tragikus hirtelenséggel életét veszítette második csapatának játékosa, Archange Defrignan Mondou.

Hihetetlen dráma, verekedés, új Fradi-hős a Magyar Kupában

Több mint egy óra emberhátrány és Dejan Sztankovics kiállítása is sújtotta a Fradit.

„Mindent elvettek tőlem, amit elértem” – összetörten nyilatkozott a négy évre eltiltott sztár

Véleménye szerint helytelen döntés született, amely ellen benyújtja fellebbezését.

Itt az Újpest meghökkentő reakciója Mészöly Géza büntetésére

Az MLSZ csütörtökön döntött az edző eltiltásáról.

A két, összesen 161 millió eurós Chelsea-védő képtelen volt kihozni a labdát

Végül nyert a Chelsea az FA-kupában a Leeds United ellen, de nehezen indult a meccs.

Leandro Sztankovics kiállításáról beszélt; a Debrecen edzője az MLSZ-nek üzent

Mint ismert, a Ferencváros 1-1 után tizenegyesekkel búcsúztatta a Debrecent a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az összecsapást követő sajtótájékoztatón Szrdjan Blagojevics, a DVSC trénere, a kiállított Dejan Sztank

Megszólalt az újpesti szurkoló, aki oltani próbálta a leégett fiút a derbin

Nagy port kavart az Újpest-Ferencváros (0-5) futballderbin másodfokú égési sérüléseket szenvedő 16 éves szurkoló esete. A fiúra ráesett egy pirotechnikai eszköz, a nyaka teljesen, a felsőteste szórtan megégett,

0

Bulvár

Orbán Viktor aláírta, amit régóta rebesgettek, a szakma cinkelt lapokról beszél

A szakmai szervezetek szerint kitapinthatók a kormányközeli érdekek.

Melyik színű rózsa mit szimbolizál? Ezt jelenti, ha ajándékozod

Nem véletlen, hogy rengeteg nő kedvenc virága a rózsa, hiszen nem csak finom illata van, de egyszerűen gyönyörű is - vázában és a kertben egyaránt. Azt viszont tudtad, hogy minden színnek megvan a maga jelentősége?

Trükkel titkolta el az M1 Híradó keddi riportjában, hogy kifütyülték Orbánt és Ficót Prágában a V4-csúcs előtt

A magyar állami tévé jobbnak látta, ha a nézői inkább nem értesülnek róla, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt demonstrálók fütyülték ki a V4-ek találkozóján. Ezért aztán a tud

Jelentős változás jön a Kresz-ben, régi szabályok szűnnek meg

Az új jogszabály előkészítésén dolgozók szerint egy sokkal egyszerűbb Kresz-re van szükség, de idő kell, amíg a komplex szabályozás elkészül.

Szörényi Levente: Aggódom, nehogy valami elüsse Orbán Viktort

A zeneszerző a kegyelmi botrányról is megszólalt.

Nem csitul a balhé, kitálalt tüntetés főszervezője: egészen botrányos dolgok zajlottak a háttérben

Osváth Zsoltival egészen brutális dolgok történtek a nevelőintézetben töltött évei alatt.

Felháborító csalás ütötte fel a fejét a Facebookon, rengeteg magyar kaphatta már meg ezt a gyanús üzenetet

Nagyon kell vigyázni, ha a Facebook Marketplace-n szeretnénk eladni valamit.

Orosz Anna: „Semjén Zsolt válasz helyett simogatott a parlament folyosóján”

A Momentum országgyűlési képviselője szerint nőként nagyon rossz a parlamentben lenni.

A 91 éves Vitray Tamás esküvői fotója: a 36 évvel fiatalabb Éva a negyedik felesége

Vitray Tamás két héttel ezelőtt egy dupla esküvőn vette feleségül párját, Évát.

A magyar énekesnő előre figyelmeztethette Novák Katalint a bukás lehetőségére, a sorok közé rejtve üzenhette m...

A dal egyetlen tömör, velős sora mindent elmond a mostani történésekről, kódolva van benne milyen könnyű elbukni.

blogmorzsák

Jelek, hogy az epe rendetlenkedik

Az epe betegségei számos különböző tünetet produkálhatnak.

Egy híres csődtörténet tanulságai

Ezekre figyelj, hogy elkerüld a csődöt vagy a cégbezárást

0