Ezt olvasta már?


Katonákat küld Észak-Korea a háborúba, óriási a baj, közel lehetünk egy totális konfliktushoz

Észak-Korea és Oroszország vezetői még június 19-én írtak alá egy közös védelmi megállapodást írt alá Phenjanban, amellyel kapcsolatban már több szakértő is megszólalt, hogy rendkívül aggasztó fejlemény.


hirdetés

Katonákat küld Észak-Korea a háborúba, óriási a baj, közel lehetünk egy totális konfliktushoz

Borítókép: Profimedia/KCNA/AP

Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun szövetsége pokolban köttetett frigynek tűnik Európára nézve.

Egy értelmezési kiskaput kihasználva pedig máris életbe léphet ez a paktum, amelynek értelmében Észak-Korea katonákat küldhet Ukrajna területére.

„Abban az esetben, ha a két fél bármelyike háborús helyzetben van, amelyet egy vagy több állam fegyveres inváziója idézett elő, a másik fél katonai és egyéb segítséget köteles biztosítani, méghozzá haladéktalanul”

- áll a védelmi paktum szövegében. Itt pedig be is jön az értelmezési kiskapu: Donyeck és Luhanszk megyék, valamint a Krím-félsziget bár még mindig Ukrajna részét képezik, nemzetközileg is ukrán területként ismeri el és teljesen nyilvánvaló, hogy Oroszország szállta meg a területeket az inváziójuk keretében, Moszkva sajátjaként tekint ezekre a területekre, így úgy értelmezik az ott zajló háborús helyzetet, hogy Ukrajna (és szövetségesei) indított inváziót ezen területek ellen.

Ezzel pedig Észak-Korea oldalán egy kötelezettség keletkezik, segítséget kell biztosítaniuk az oroszoknak, akik a saját értelmezésük szerint invázió áldozatai. Phenjan pedig nem is habozott, bejelentették: már a jövő hónapban katonákat küldenek a Donyec-medence térségébe. Noha egyelőre csak egy katonai mérnökökből álló egységet küldenek, bármikor alakulhat úgy a helyzet, hogy harcoló katonák mennek.

Észak-Korea már az eddigiek folyamán is biztosított lőszereket az orosz hadseregnek, amely csak és kizárólag azért tudott eredményeket elérni az elmúlt hónapokban, mert míg az oroszok kaptak lőszert, az ukránok nem nagyon a politikai viták miatt. Észak-Korea ilyen jellegű aktív részvétele miatt viszont felmerülnek az aggodalmak, hogy ez egyértelműen a konfliktus eszkalálódásához fog vezetni.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője is reagált erre a hírre, megfogalmazása szerint ne legyen kétsége Phenjannak, az észak-koreai katonákat ágyútölteléknek küldik oda, ez pedig szerinte eszébe juthatna a phenjani katonai vezetésnek is. Ilja Ponomarev, az orosz parlament korábbi képviselője pedig a brit sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea szerepe sokkal fontosabb még ennél is:

„Észak-Korea lett Oroszország egyik legfontosabb partnere, emögött viszont az a ráció, hogy hídként szolgálnak Kína és Oroszország között. Gyakorlatilag az összes katonai felszerelés, amit Észak-Koreától kapnak, azt egy ponton Kína adta el az észak-koreaiaknak. Kína óvatos, hogy elkerüljék a másodlagos szankciókat, de Észak-Koreának nem kell ennyire gondolkodnia, szóval nem okoz problémát a kínaiaknak, hogy támogassák Észak-Koreát, majd a koreaiak ezt továbbadják az oroszoknak”.

Forrás: Kyiv Post







0

hírek innen, onnan

Norris vezérletével mclarenes első sor a Hungaroringen

A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója az F1-ben. Mellőle csapattársa, Oscar Piastri startolhat...

Orosz merénylet áldozata lehet a magyarokat kutyáknak tartó ukrán nyelvész

Már az oroszoknak is kényelmetlenek lehettek a nyelvészprofesszor kijelentései.

Nemritkán többgyermekes családapák kínoztak halálra kiszolgáltatott embereket

A munkaszolgálat és a keretlegények népbírósági peranyagaiból készült megdöbbentő történeti munka.

Kell a pénz? Durva világ vár az autósokra augusztus elejétől

Több közlekedési szabálysértés büntetési tétele is drágul.

Ötvenöt évvel ezelőtt lépett először ember a Holdra

Még a horoszkópját is felolvasták előtte Neil Armstrongnak és Edwin Aldrinnak.

Főnyeremény az adathalászoknak a globális informatikai hiba

Ha találkozik egy honlappal, amely az informatikai leállás kivédését vagy a károk gyors helyreállítását ígéri, legyen óvatos, komoly...

Az olimpia bajnok elárulta, hogyan készül az úszásra a Szajna fekáliás vizében

A párizsi olimpia szervezői továbbra is optimisták a Szajna tisztaságát illetően.

Meghalt Ray Reardon, a sznúkervilág Drakulája

A hatszoros világbajnok 91 éves volt.

Sport

Elkérte a kapustól a labdát a védő, majd megrúgta az év egyik legnagyobb gólját

Ryley Towler felkészülési meccsen rúgta meg az év egyik legnagyobb gólját.

Böde Dániel: „El sem tudom mondani, mennyire csalódott és ideges vagyok.”

Az első mérkőzésen elszenvedett 4-0-s vereségért súlyos árat fizetett a Paksi FC: a romániai visszavágón hiába nyert 2-0-ra, búcsúzott az Európa-ligától. A Corvinul Hunedoara elleni párharc tanulságairól és a

Kikapott a Liverpool, Szoboszlait már az első félidőben lecserélték

Másodosztályú csapattól kapott ki a Liverpool.

A friss gólkirály, magyar válogatott támadó a Bundesligában folytatja

A magyar női válogatott 21 éves támadója, Pápai Emőke a Werder Bremen új igazolása. A tavalyi szezont a Bundesliga 7. […] A A friss gólkirály, magyar válogatott támadó a Bundesligában folytatja bejegyzés előszö

Olyan szólógólt rúgott egy 19 éves női focista, hogy leesett az állunk

Nina Matejić parádés gólt rúgott az angoloknak.

Ádám Martin mellé másik magyar válogatott játékos érkezhet a görög élvonalba

Ahogy korábban megírtuk, Ádám Martin érkezését hamarosan bejelentheti új klubja. Ádám Martin visszatér Európába, napokon belül aláírhat új csapatánál A […] A Ádám Martin mellé másik magyar válogatott ját

Videón, ahogy összetörte a Ferrarit Leclerc a Hungaroringen

Hosszú ideig állt miatta a második szabadedzés.

Már az olimpia előtt panaszkodnak a párizsi éttermek és sörözők tulajdonosai

A szervezők reményei szerint 15 millió ember fog a francia fővárosba látogatni a párizsi ötkarikás játékok alatt.

Itt a meglepetés, megszavazták az Eb legszebb gólját - videó

A hivatalos és a nézői listán sem az a gól végzett az első helyen, amire számítottak.

Szoboszlai kezdett a Liverpoolban, Novothny-fejesgól a bajnoki nyitányon

Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára a Liverpool FC első felkészülési mérkőzésén a Preston North End ellen. Az angol másodosztályban szereplő […] A Szoboszlai kezdett a Liverpoolban, Novothny fejesgól a b

Marco Rossi Lisztesről: „Hatalmas potenciál van benne, de ha elhiszi, hogy máris sztár, a Regionalligában játszik majd…”

Egy volt Eintracht-játékost kérdeztek egy jelenlegiről - az 1996-1997-es idényben az az idő tájt a Bundesliga második vonalában szereplő csapatnál futballozó Marco Rossi véleményét kérte ki a egy német sportportá

0

Bulvár

Nagy bajban a tihanyi cukrászda, tovább dagad a botrány a Balatonnál: elsöprő népharag zúdult a vendéglátóhelyre

Nem csitul a botrány a Balatonnál, a magyarok vehemens gyűlöletszavakkal ostromolják a Rege cukrászdát.

„Az anyuka által lenyalogatott csirke-szárnyakból evett mindenki” – Megdöbbentő családi szokások

Ahány ház, annyi szokás, de az alábbi tíz esetben a furcsaságok sokkolóak voltak.

Időjárás: 30 mm-t meghaladó csapadék is lezúdulhat – mutatjuk, hol

Ugyanakkor helyenként a napi középhőmérséklet még mindig 27 °C felett alakulhat.

Érkezik a vihar – Itt csap le órákon belül

Korábban a HungaroMet közzétette, hogy a Dunántúlon helyenként zivatarok is kialakulhatnak (a középső, nyugati részeken kissé nagyobb eséllyel), amelyeket néhol erős, viharos (50-70 km/h, esetleges légzuhatagnál lo

Nem csak a mobilokat fogja kitiltani a kormány az iskolákból, kész van a tervezet

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be anno azt a javaslatot, hogy szigorítsák a mobiltelefon-használat, de eldőlt, hogy nem csak erre fog vonatkozni a tiltás.

Leszakadhat az ég ma este, ezekre a megyékre adott ki veszélyjelzést a meteorológia

Pénteken a Dunántúlon helyenként zivatarok is kialakulhatnak (a középső, nyugati részeken kissé nagyobb eséllyel), amelyeket néhol erős, viharos (50-70 km/h, esetleges légzuhatagnál lokálisan ezt meghaladó) széll

Németh Lajos rossz híreket közölt, ettől csak még izzasztóbb lesz a helyzet a jövőben

A nyár közepén járunk, de már most elég komoly melegrekordok dőltek meg. Az időjárás a jövőben csak ettől izzasztóbb lesz Magyarországon.

0