Húszéves a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég
Húszéves a Show & Game, a legrégebbi magyar tulajdonban lévő műsorgyártó cég, amelynek két évtizedes portfóliójában mintegy 5500 órányi műsor szerepel.
hirdetés
A változatlan tulajdonosi formában működő cég gyakorlatilag a kereskedelmi televíziózás kezdete óta jelen van a piacon, valamennyi csatorna vetített már általa gyártott műsorokat - tájékoztatta a cég az MTI-t.
A cég nevéhez kötődik többek között a Duna televízióban látható Virtuózok és annak nemzetközi V4+ változata, valamint a Honfoglaló és A Dal első négy évada, valamint a Csináljuk a Fesztivált! első 6 évada is.
"Magyarországon még mindig a televízió az elsődleges tartalomfogyasztási csatorna, nálunk kiemelkedően magas a televíziózással töltött idő" - összegezte a két évtized tapasztalatait Závodszky Zoltán, a Show & Game Zrt. elnöke a cég közleményében.
A cég 53 fajta műsorból több ezer adást gyártott, 19 nemzetközi licensz hazai verzióját készítette el. Fő profilját a szórakoztató műsorok jelentik, comedy műsorokból a legtöbbet és a legtöbb félét gyártotta Magyarországon - áll a közleményben.
Mint Závodszky Zoltán kifejtette, a cégalapítók 1997 óta dolgoznak együtt, 2002 óta a Show & Game keretei között és arra a legbüszkébbek, hogy a szakembergárdájuk magja szinte két évtizede változatlan. A televíziós szakma legprofibb partnerei biztosítanak mindent, a díszlet és műszaki tervezéstől a kivitelezésen át az utómunkálatokig - fejtette ki a társtulajdonos.
Hozzátette: a televíziós tartalomgyártás szűk piac, csak a gazdaságilag stabil, nagy tapasztalattal rendelkező vállalkozások tudnak fennmaradni. Egy tévéműsor elkészíttetése többszáz millió forint, amit a csatornáknak kell kockáztatniuk, így biztosra kell menniük, hogy a produkció minősége megfelelő lesz. A csatornák nem csak anyagi, de presztízsbeli kockázatot is vállalnak, hiszen a néző a műsorokat az adott csatornával azonosítják, ezért nagy a műsorgyártó felelőssége.
Závodszky Zoltán rámutatott arra, hogy a stúdióban készített napi szappanoperák ideje lejárt, most a minisorozatok és a külső helyszínes, fikciós szériák hódítanak, emellett az élő show varázsa megtörhetetlen, mert a közös élmény, amit együtt élnek át a nézők, feledhetetlen. A trendek előre jelzik, hogy újabb és újabb platformok jelennek meg, de a tartalom a lényeg, amit a nézők szeretnek.
Koós György rendező-producer, a cég társtulajdonosa elmondta, játékshowk, talk showk, vígjátékok, realityk, gasztroműsorok, életmód- és a napi szappansorozatok is szerepelnek a cég két évtizedes portfóliójában, ezekből eddig több mint 5500 órányi minőségi műsort készítettek. Cégük jegyezte például a Jóban Rosszbant, de számos népszerű vetélkedő és zenés show jelenlegi vagy korábbi évada is fűződik a nevükhöz, többek között az Áll az alku, Maradj talpon!, A Kocka, az Észbontók, Az ének iskolája, A Nagy Duett vagy a Csináljuk a fesztivált. "Mi fejlesztettük ki és gyártottuk a Virtuózokat is és A Dalt is" - tette hozzá.
Hozzátette: a Mindentudás Egyeteme vagy a Virtuózok nem versenyezhetett nézettségben a szórakoztató műsorokkal, de ismertsége, pozitív visszajelzései és a tudomány vagy a komolyzene népszerűsítésében kifejtett hatása kiemelkedő volt.
Oláh Károly producer, a Show & Game társtulajdonosa hozzátette, hogy az elmúlt évtizedek egyik legösszetettebb televíziós műsora gyártási szempontból a nemzetközi Virtuózok V4+.
Arról is beszélt, hogy az általuk gyártott műsorok döntő többsége nagy költségvetésű, főműsoridős produkció. A jelenlegi munkák közül kiemelte, hogy most fejeződött be a Város vs. Vidék műsorsorozat. Zajlik az Észbontók, a Show & Game díjnyertes saját formátuma 11. évadának előkészítése, közben zajlanak a Virtuózok V4+ utómunkálatai. A Virtuózok nemzetközi évada 5 országban kerül képernyőre egy időben novemberben.
Az összegzés szerint az elmúlt 10 évben a cég átlagos éves árbevétele mindig meghaladta az 1 milliárd forintot, ami az elmúlt két, pandémiával terhelt évben némiképp csökkent, de a 2022-es árbevétel újra visszaáll a Covid előtti szintre és 1 milliárd forintos nettó árbevétel felett zárják az idei évet - írták. A cég fő piaca Magyarország, ahol három országos csatornán van jelen a műsoraival, de sikerrel értékesítették már külföldön is saját formátumaikat, és jelenleg is fut általuk készített műsor Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában. Emellett saját és vásárolt licensz értékesítést is folyik a Közép-Kelet Európai régióban.
hírek innen, onnan
Orbánnak nem tetszik a mini Dubaj név, csak maxi Dubaj épülhet Rákosrendezőn
Új "millenniumi városközpont" jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron, amely a modern világvárosok...
Ki nem találnád, mennyit kell fizetnünk naponta azért, mert a kormány nem hajt végre egy bírósági ítéletet
Napi 5468 eurót kellene kifizetnie Magyarországnak 2020 decemberéig visszamenőleg, mert nem hajt végre egy uniós bírósági ítéletet. Ha...
Aljas átverés: sosem létező termékekkel csalt ki rengeteg pénzt az áldozataiból egy tápiógyörgyei pár
A rendőrség egy rendkívül felháborító esetről tájékoztatott.
Nem a családdal tölti a karácsonyt Bódi Guszti és Margó
Hamarosan elhagyják az országot.
Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól
Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma...
„Nem csak azért viszem, mert a név kötelez” – Zichy Anikó
Az egykor ügyvédként dolgozó energikus hölgy még a férjével vágott bele a nagyszabású családi vállalkozásba, amelyet a családfő...
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint
A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.
Tóth Andi szörnyű káoszról mesélt, exkluzív interjút adott besokallása után először
Tóth Andinál betelt a pohár, elege lett, visszavonult. Most mégis exkluzív interjút adott a Tények Plusznak, és olyan dolgokról is...
A Porsche Taycannál is gyorsabban tölt majd a Cybertruck
Reméljük hamarosan videón is igazolja valaki a számokat.
Már a világ legrangosabb orvosi szaklapja is kiállt a drogok dekriminalizációja mellett, de a magyar politika befogja a fülét
Az EU-tagállamok felében már nem lehet börtönbüntetést kiszabni, ha valaki személyes használatra birtokol marihuánát. Hogyan...
Leváltották a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatóját
Pénzügyi, illetve hivatali visszaélés lehet a felmentés oka, vizsgálat indult.
Óriási változás jöhet a bolti akcióknál Magyarországon: kiderült, mit is tervez a kormány
A termékkör többek között marhahússal, kacsahússal és különféle mentes-élelmiszerekkel egészülne ki.
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése
Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan
blogmorzsák
A bhopáli katasztrófa
Harminckilenc éve következett be a történelem legsúlyosabb ipari katasztrófája.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál