Bővíti közös elektromosautó-töltőhálózatát az ALDI és az E.ON
Tovább bővíti közös elektromosautó-töltőhálózatát az ALDI Magyarország és az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI); decemberben nyolc ALDI-áruház parkolójában telepítenek új, nagy teljesítményű HPC töltőberendezéseket, amelyekkel az érintettek már néhány perc alatt érezhetően növelni tudják a járműveik hatótávját - közölte az ALDI pénteken az MTI-vel.
A bővítés Érden, Kecskeméten, Debrecenben, Szombathelyen, Siófokon, Fóton, Székesfehérváron és Zalaegerszegen történik. A fejlesztések célja, hogy a vásárlók decemberben az ünnepi időszakban is gyorsan megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket, akár egy rövid bevásárlás alatt is. Ráadásul a töltők használata továbbra is egyszerű: a helyszínen bankkártyával vagy QR-kódos indítással néhány másodperc alatt el lehet kezdeni a töltést.
Felidézték, hogy az ALDI és az E.ON cégcsoport együttműködése 2018-ban indult, ekkor jelentek meg először az áruházlánc parkolóiban a vállalatcsoport által üzemeltetett elektromos töltők.
Az ALDI Süd vállalatcsoport tagja az ALDI Magyarország, amely 187 üzletből álló hálózatával a magyar gazdaság meghatározó szereplője. Az E.ON Grouphoz tartozó E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezető európai töltőállomás-üzemeltető.
Az EDRI által fejlesztett, kiépített és üzemeltetett nyilvános töltőhálózat bármilyen típusú elektromos jármű számára használható és a vállalat minden töltőjét 100 százalékban zöld energiával látja el.
A vállalat 180 embert foglalkoztat és több mint 8300 nyilvános töltőpontot üzemeltet 11 európai országban: Svédországban, Dániában, Németországban, Norvégiában, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Csehországban, Olaszországban, Romániában, Hollandiában és Magyarországon.
hírek innen, onnan
Borzalmasan fájó vereség Izlandtól a kézilabda Eb-n
Az első félidő első részében játszottunk jobban, de az északiak csodakapusával nem tudtunk mit kezdeni.
Őrült csata végén kapott ki a magyar válogatott északi riválisától az Európa-bajnokságon
Izland uralta a találkozót, de az utolsó pillanatig meccsben voltak férfi kéziseink.
Közel másfél millió járat biztonságáért felelt tavaly a HungaroControl
Ráadásul tavaly jelentősen megnőtt a magyar légteret igénybe vevő repülőjáratok száma az előző évihez képest.
Ismét a magyarországi korrupcióról és jogállamiságról vitáznak az Európai Parlamentben
A tét 17,4 milliárd eurónyi forrás.
Bottal, gereblyével és seprűvel is képes vakarózni egy osztrák tehén
Egy ritkán megfigyelt viselkedésformát rögzítettek kutatók, amely új szempontokat vet fel a szarvasmarhák képességeinek a megítélésében.
Egy végig feszült meccsen Izland legyűrte a magyar kéziseket az Eb-n
Magyarország mindent megpróbált, de 24–23-ra alulmaradt, a középdöntőben lehet javítani.
Botrány Beckham családjában: megszólalt a világsztár
Egy nappal azután, hogy David Beckham fia, Brooklyn Beckham hatoldalas Instagram-nyilatkozatban robbantotta ki nyíltan a családi konfliktust, az...
„Kínának és Oroszországnak biztosan remek napja van” – az EU keresi a választ Trump grönlandi fenyegetéseire
Még Donald Trump szélsőjobboldali barátai közül is többeket kiakasztottak a tervei és a nyolc európai ország ellen belengetett...
Románia lakosságának hetven százaléka nem bízik az igazságszolgáltatásban
Romániában a lakosság 70 százaléka kevéssé, nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem bízik az igazságszolgáltatásban, ugyanakkor 92...
Háborúra készíti fel a fiataljait Románia?
A romániai lakosságnak nemcsak „különféle válsághelyzetekre”, így például tűzvészekre, földrengésekre vagy árvizekre kell...
Magasan a legjobb étel, ami a beleket kipucolja, a puffadást el lehet felejteni és nagyon jó az íze is
Az édesburgonya: finom, egészséges és könnyen beilleszthető az étrendbe.
Trump bevonná María Corina Machadót Venezuela vezetésébe, miután megkapta a Nobel-diját
Donald Trump az elmúlt egy évét értékelte újságírók előtt a Fehér Házban. Nem árulta el, Grönlandért milyen messze hajlandó...
Sport
Beteges magyar vereség Melbourne-ben, a padlóról állt fel a címvédő a tetovált lány ellen
Párosban Bondár Anna is búcsúzott, Marozsán Fábián is a pályán,
Kitört a szerb–magyar kommentháború a magyar pólósok nyilatkozata miatt
A két csapat elméletileg a döntőben újra találkozhat, de addig még van feladat.
Botrány Londonban: az amerikai himnusz közben tört ki szimpátiatüntetés Grönland mellett
Donald Trump tervezett terjeszkedése nem arat osztatlan sikert.
Elképesztő dráma: férfi vízilabdázóink ötméteresekkel jutottak az Európa-bajnoki elődöntőbe
A világbajnok az utolsó másodpercben egyenlített, de ez is kevésnek bizonyult.
A Liverpool megkezdte a tárgyalásokat Szoboszlai Dominikkal, de...
A Bayern München és a Real Madrid is élénken figyeli, eladóvá válik-e a magyar középpályás.
Szoboszlai döbbenetes kijelentést tett! Távozhat Liverpoolból?
A magyar válogatott csapatkapitánya egyelőre nem hosszabbított szerződést.
A Bournemouth vezetőedzője elárulta, miért nem jelentették be hétfőn Tóth Alex megszerzését
A középpálya sérült kulcsemberei miatt azonnal a mélyvízben találhatja magát a magyar játékos.
Kubatov Gábor történelmi megállapodást jelentett be
A Ferencváros téli átigazolási tervei is szóba kerültek.
A Ferencváros válogatott kapusa Romániában folytatja pályafutását
A 34 éves játékos a nyáron vált klubot.
Vogel Soma egy rémálom – így látják a spanyolok a magyar győzelmet
A spanyol válogatott csak az ötödik helyet célozhatja meg, ami nagy csalódás, hiszen címvédőként és a regnáló világbajnokként érkezett.
Vetélytárs gólzsákját vitte el a Varga Barnabás utódját kereső Fradi
Hétfő este bemutatta második téli érkezőjét az NB I-ben címvédő Ferencváros.
Izland bosszúért liheg a magyarok elleni kézilabdameccs előtt
2012 februárja óta hat tétmeccsből összesen egyet nyertek meg ellenünk, igaz, ez a vereség nagyon fájt.
Bulvár
Magyar Péter döntött, azonnal elhagyta az országot, szemtanúk a repülőtéren találkoztak vele
A Tisza Párt vezére sietősen vett búcsút Magyarországtól, fontos bejelentéssel készül délutánra. Itt a vége?
Egressy Mátyás-ügy, ezrek titkára derülhet fény
Egressy Mátyás eltűnése nagyon sok kérdést felvet. Napok óta egy emberként izgul az ország, hogy a fiú épségben hazaérjen. De vajon hány magyar család élete telik rettegéssel nap mint nap, hiszen fogalmuk sincs ar
Friss hír érkezett a szombaton eltűnt Egressy Mátyásról, a rendőrség egy videót is közzétett
Kedd délelőtt adott tájékoztatást a rendőrség.
Félmeztelen kép terjed Orbán Viktorról, nem akármi történt a miniszterelnökkel
Orbán Viktort ritkán látjuk így.
Azonnal bezárták az általános iskolát: 11 éves kislány találta meg a testnevelő tanár holttestét
A diákok találták meg tesióra közben a férfi holttestét. Nem tudja senki hogy került oda.
Megtalálták! Rendkívüli hírt osztott meg a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség
Egy posztban közölték a legfrissebb részleteket.
Az Európai Parlament hivatalosan bejelentette: a magyar hatóságok kérték Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését
A kérést továbbították a jogi szakbizottságnak.
Ez a stroke legkorábbi jele: már hetekkel előre jelezheti a szélütés bekövetkeztét, ne hagyd figyelmen kívül
A stroke-ról sokan azt gondolják, hogy egyik pillanatról a másikra történik, minden előzmény nélkül. A valóság azonban gyakran egészen más: a szervezet sokszor jóval korábban próbál jelezni, csak éppen nem figye
Ez a csillagjegy mindent visz 2026-ban: szerelem, pénz és siker vár rá
2026 egy csillagjegy számára igazi sorsfordító év lehet: a szerelemben, a pénzügyekben és a karrierben is ritka együttállások segítik. Miközben másoknak keményen kell küzdeniük az eredményekért, ez a jegy szinte
Önti a pénzt a kormány az emberekre, és itt most mindenki nagyot kaszálhat
Mutatjuk, ki jár igazán jól az intézkedéssel.
Levélben tudatja a hadsereg: ha kitör a háború, mindent elvehetnek
Több ezer lakó kapott a hadseregtől levelet, amelyben az állt: háború esetén a fegyveres erők lefoglalhatják a javaikat.
Vezető magyar politikusokat hozott szörnyű hírbe egy férfi
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki egy közösségi oldalon vezető politikusokat érintő, bizonyítatlan állításokat tett közzé, súlyosan sértve jóhírnevüket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


