Ezt olvasta már?


2021-ben 11,06 milliárd köbméter földgázt fogyasztott Magyarország

Tavaly a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert, a lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt használtak fel, mint 2020-ban, ez idő alatt a nem lakossági felhasználás 4 százalékkal nőtt.


hirdetés

 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az FGSZ Földgázszállító Zrt. együttműködésében kilencedik alkalommal jelent meg összefoglaló, amely a legfontosabb magyar és nemzetközi szállítási rendszerüzemeltetői adatokat tartalmazza.

A köleményben hangsúlyozták, a földgázszállító- és elosztórendszer zavartalan működésének, valamint a földgáztárolók töltöttségi szintjének köszönhetően az ország ellátásbiztonsága továbbra is folyamatosan biztosított volt.

Kifejtették, az év során több jelentős változás is megfigyelhető volt a hazai földgázrendszer működésében. 2021 áprilisával megszűnt a szerbiai irányú tranzitforgalom, valamint a regionális energiapiaci változások miatt jelentősen, mintegy 80 százalékkal csökkent az importált és exportált gáz mennyisége.

Megváltoztak 2021-ben a sok évtizedes szállítási irányok is, a korábban jellemző Ukrajna-Magyarország beszállítási útvonalat felváltotta a Szerbia felől történő beszállítás. Az ukrán határponton október 1-jén már nem érkezett szerződött orosz forrás, jelentősen nőtt viszont a Romániából érkező import, továbbá december vége óta Horvátországból is kap földgázt Magyarország - írják a közleményben.

A hazai lakossági árszint az EUROSTAT adatok alapján az egyik legalacsonyabb volt az EU27-ek körében, kiváltképp annak köszönhetően, hogy szinte az összes lakossági fogyasztót 2014 óta változatlan díjszabás mellett az egyetemes szolgáltatók látták el - tájékoztatott a MEKH.

A kiadvány, valamint a kapcsolódó táblázatok a MEKH és az FGSZ Zrt. honlapján elérhetők.

 







0
0

hírek innen, onnan

Kilenc tonna teknőshúst foglaltak le Malajzia partjainál

A hús legalább 12 ezer, illegálisan fogott teknősbékából származott.

Kloppnak választania kellett Ronaldo és Messi között

A Liverpool menedzsere elmesélte, hogy melyik játékossal készítette el az egyetlen szelfit, amit a telefonjában őriz.

Új technológiával segíti majd a mérkőzéseket a 2024-es Eb labda

A jövő nyári Európa-bajnokság hivatalos labdája a hírek szerint tartalmazni fog egy mikrochipet, amely egészen pontosan be fog tudni...

Kiengedték a kórházból a Nemzetiben megsérült Szász Júliát

A színésznő azért került vissza a baleset után, mert mellkasi sérülése miatt orvosi beavatkozást igényelt.

Szervizelni vitte Alfa Romeo Giuliáját egy tulaj, egy Porsche tetején találta meg

Megcsörrent a telefonja, és csak annyit mondtak: baj van.

Célkeresztben az 1000 kilométer: körbefotóztuk a Toyota legnagyobb elektromos SUV-ját

A belgiumi Kenshiki Forumon testközelből ismerkedtünk meg az oldalain látványos kijelzőket felvonultató Toyota FT-3e szabadidő-autóval.

Akkora szél volt, hogy felborított egy trélert a Kőröshegyi völgyhídon

Több más elkerülhető baleset is történt mostanában.

Most Ausztria blokkolt, lekerült az idősek jogosítványának ellenőrzése az asztalról

Ausztriának nem egyedüli módon az uniós országok közül, nem tetszik az a terv, amely szerint a 70 év felettieknek a vezetői engedélyhez...

Tényleg nincs esély a megmenekülésre? Évmilliárdok múlva a Nap pusztítja majd el a Földet

Ötmilliárd év múlva a Nap vörös óriássá duzzad és egyszerűen "elnyeli" a Földet. A folyamat a tudósok szerint visszafordíthatatlannak...

A Gázai övezet déli főútjaira benyomuló harckocsikról érkeztek beszámolók

A hírek szerint hétfőn kora este óra folyamatosan támadják az izraeli erők Hán Júniszt.

Narancs, fahéj, szegfűszeg – ezért érezzük olyan varázslatosak a karácsony illatait

Karácsony környékén nemcsak csodálatos díszkivilágításokkal és egyéb gyönyörű dekorációval találkozhatunk, hanem mondhatni...

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland

A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.

Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját

A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.

Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől

A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.

Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban

A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.

Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott

Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.

Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot

Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.

A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott

Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.

0

Bulvár

A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre

Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.

Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj

Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd

Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon

Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.

Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét

A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá

Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt

A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.

Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt

Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.

Hatalmas havat hoz a Mikulás

A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.

Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról

A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább. 

Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése

Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan

blogmorzsák

A bhopáli katasztrófa

Harminckilenc éve következett be a történelem legsúlyosabb ipari katasztrófája.

Lebegős, kissé pszichedelikus

A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

0