Ezt olvasta már?


Budapest után Pécsen a legdrágábbak az albérletek

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára.

Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint. A garzonlakásokért kevesebbet kérnek a tulajdonosok, de az egy négyzetméterre vetített bérleti díjuk mégis magasabb a nagyobb lakásokéhoz képest.

Május első hetében megkezdődtek az érettségi vizsgák és az idén több mint 100 ezren készülnek a felsőoktatási felvételire, ezek az események pedig lényegében elindítják a következő tanévet megelőző albérletszezont, amely a tavalyinál magasabb átlagos bérleti díjaknál jár - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több mint 10 ezer hirdetés alapján vizsgálta az albérletpiacot.

Minimum 100 ezer forint kell Budapestre

A lakáspiaci felfutásnak köszönhetően az albérletárak is komoly emelkedést mutattak az utóbbi években, főként Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban, főleg az egyetemvárosokban volt erőteljes drágulás. Május elején a kínálati piacon 149 ezer forint volt a 140 négyzetméternél kisebb alapterületű kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez durván 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy a fővároson belül nagyon jelentős szórás van a bérleti díjakban, és az is látszik, hogy nincs olyan kerület, ahol 100 ezer forintnál olcsóbb lenne az átlagos bérleti díj. A legolcsóbbak a XVII. és a XXI. kerületek, előbbiben átlagosan 100 ezer, utóbbiban 110 ezer forintért kínáltak kiadásra egy lakást a tulajdonosok. A legtöbb vidéki nagy egyetemvárosban is drágábbak lettek az albérletek, ráadásul úgy, hogy bővült a kínálat is. Debrecenben 10 százalékkal 88 ezer forintra, Szegeden 9 százalékkal 85 ezer forintra, Pécsen 22 százalékkal 95 ezer forintra nőttek az átlagos bérleti díjak a teljes piacon, Miskolcon azonban visszafogottabb volt az emelkedés, tavaly májushoz képest 3 százalékkal 70 ezer forintra nőtt a bérleti díj.

Drágábbak a garzonok

A főiskolára és egyetemre aspirálók körében népszerű garzonlakások főszerepet kapnak az albérletszezonban. Az ingatlan.com szakértője közölte, hogy bár a garzonok átlagos havi bérleti díja alacsonyabb, de négyzetméterre vetítve jóval magasabbak az adott városra jellemző albérletdíjaknál. Budapesten a garzonlakások átlagos havi díja 110 ezer forint. Debrecenben 75 ezer forintért, Pécsen 78 ezer forintért, Szegeden és Miskolcon pedig átlagosan 58 ezer, illetve 50 ezer forintért várják a bérlőket a garzonok tulajdonosai.

Balogh László szerint Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban továbbra is igaz, hogy a külső kerületekben alacsonyabbak a bérleti díjak, így az érintett diákoknak azokban is érdemes körülnézniük. Lehet, hogy emiatt több időt vesz igénybe az iskolába való beérés, de az alacsonyabb bérleti díj ezt kompenzálhatja. Szintén megoldás lehet a diákoknak, ha többen összeállnak és egy akár 3-5 szobás, nagyobb alapterületű lakást bérelnek a egyetemi évekre és közösen fizetik a bérleti díjat és a rezsit. Ezzel ugyanis töredékére csökkenhet az egy főre jutó lakhatási költség.

 

ingatlan.com elemzés







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tragédia történt egy iskolai kiránduláson – egy tinédzser diák is meghalt

Tragikus baleset árnyékolta be egy japán iskolai kirándulást, amikor két hajó felborult a tengerben, és a fedélzeten tartózkodók a...

A menopauza veszélyeket hordoz, de nem betegség – A legismertebb német nőgyógyász Budapesten mutatja be a könyvét, már egymillió példány kelt el

„Előre figyelmeztetlek: ebben a könyvben olyan orvostudományi titkokat tárok fel előtted, amelyek esetleg szöges ellentétben állnak...

Akkor is leáll a Jaecoo 5, ha nem akarom – Az Auto Bild Magyarország tesztjén a kínai SUV

Manapság nem gyakran fordulnak meg az emberek egy autó után. Sok szép kocsi van már, meg aztán – lássuk be – sok közülük elég...

Az otthonukat próbálta menteni a vihartól a négygyermekes Bence, amikor 3 emelet magasból lezuhant – Az orvosok sem tudják, hogyan maradt életben

Csodájára járnak a német orvosok is annak a magyar férfinek, aki három emeletnyit zuhant, majd egy fürdődézsára esett. Bence egy viharban...

Sések séfe: Egy baki miatt véletlenül elárulhatták, ki nyeri meg a műsort

Már a döntő hetén vagyunk a Séfek séfében, azonban lehet kiderült, ki lesz a győztes a végén.

Ez a sötét bogyós gyümölcs igazi csodaszer: tisztítja a májat és védi a szívet

evesen tudják, hogy van egy apró, sötét bogyós gyümölcs, amelyet sokan az egyik legegészségesebb növényként tartanak számon. Ez nem...

Balesetveszély: ezekből az autókból a legrosszabb a kilátás

Egy németországi felmérés szerint az egyre vastagabb A-oszlopok sokszor kitakarják az autókat, a kerékpárosokat vagy a gyalogosokat.

Elsüllyedt autókra talán nem, több csőtörésre viszont fel kell készülni Budapesten

A XVI. kerületben elmerült autó kirívó eset, de a fővárosban egyre több a csőtörés a felújítások hiánya miatt. Országosan kezd...

Rekordösszeget írtak jóvá: ennyi pénz ment vissza a nyugdíj- és egészségpénztári számlákra

Csúcsot döntött tavaly a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések után járó adó-visszatérítés összege: 41,9 milliárd forintot...

Kocsit vettél? Százezrekre büntethetnek, ha elfelejted ezt a hivatalos lépést

A gépjármű tulajdonjog változás bejelentése az egyik legfontosabb állomás, amikor eladunk egy autót.

Mit árul el a születési képleted a szexuális életedről?

A születési képlet nemcsak a személyiségünkről, hanem a szerelmi és intim oldalunkról is árulkodhat. Az asztrológusok szerint az egyes...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0