Ezt olvasta már?


Zenthe Ferenc-drámapályázatot hirdettek Salgótarjánban

A száz éve született Zenthe Ferenc színművészre, a nemzet művészére emlékezve drámapályázatot hirdetett a nevét viselő salgótarjáni színház.

 

Balázs Mercédesz, a színház kommunikációs munkatársa elmondta: a salgótarjáni Zenthe Ferenc-emlékév keretében meghirdetett pályázat első kategóriájában olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, illetve azok színpadi adaptációi, átdolgozásai.

 

Mivel Salgótarján 2022-ben ünnepli várossá nyilvánítása 100. évfordulóját, a centenáriumi évhez kapcsolódóan a második kategóriában olyan színpadi műveket várnak, amelyek Salgótarján sorsfordító történelmi eseményeiből vagy polgárainak mindennapi életéből merítik témájukat, illetve a város valamely jeles személyiségének életét dolgozzák fel.

 

A pályamunkák beadási határideje szeptember 30., egy szerző csak egy művet nyújthat be.

 

A bírálóbizottság a két kategóriában egyenként 1,5 millió forint összegű díjat ad ki, továbbá egy-egy 800 ezer forint értékű különdíjat ítélhet oda. Az eredményhirdetést 2021 januárjában, a magyar kultúra napjához kapcsolódva tartják a Zenthe Ferenc Színházban.

A díjnyertes műveket a Zenthe Ferenc Színház a 2021-22-es évada során színre viszi, a Palócföld című folyóirat pedig megjelenteti.

 

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata A Tenkes kapitánya volt, szerepelt a Szomszédok című teleregényben és A Szabó család című rádiósorozatban is. Az emlékévre, amelynek fővédnöke ifjabb Zenthe Ferenc, a színház és az önkormányzat számos programmal készült, egyebek mellett könyvet jelentetnek meg, elkészült a színművész tortája, és kiadták a Zenthe-emlékérmet is.

 

Fidelio/MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján

Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló...

Hold körüli pályára szánt műholdat fejleszt egy magyar vállalat

Magyarország legnagyobb ESA-szerződött partnereként a Remred olyan történelmi jelentőségű missziókban vállal szerepet, mint az emberes...

Május elején éri el maximumát az év egyik leggyorsabb meteorraja, az Éta Aquaridák

A Halley-üstökösből származó meteorraj szabad szemmel is megfigyelhető lesz, a legtöbb hullócsillagot május 6-án hajnalban láthatjuk.

Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok

A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...

Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny

Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...

Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?

Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...

Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították

Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...

„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást

Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0