Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása
Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. A Pécsi Törvényszéken a De La Salle Szent János Egyházat és a Dzsaj Bhim Triratne Buddhista Közösséget vették nyilvántartásba vallási egyesületként.
hirdetés
Az Országgyűlés tavaly december 30-án fogadta el az új egyházügyi törvényt, s az első körben 14 egyház bejegyzéséről döntött. Ez év február 27-én újabb 18 egyházat ismert el a parlament. Azok a korábban egyházként működő szervezetek, amelyeket márciustól az egyházügyi törvény nyomán nem ismernek el egyháznak, április végéig nyújthatták be a vallási egyesületté nyilvánításra vonatkozó kérelmet az illetékes törvényszékeken.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi tájékoztatása szerint ahhoz, hogy az adott szervezet alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületként tovább működjön, az engedélyt változásbejegyzési eljárás keretében kellett kérelmeznie. Az elfogadott vallási egyesületek használhatják az egyház elnevezést, adományt gyűjthetnek, a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásában részesülhetnek - 2013-tól civil szervezetként -, közoktatási, szociális intézményt tarthatnak fenn, felsőoktatási intézményük lehet, és megtarthatják termőföldjeiket.
A bíróság a szervezetet kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, ha az április 30-áig a továbbműködéséről nem vagy nemlegesen nyilatkozott, illetve ha a változásbejegyzési eljárás eredménytelenül zárul.
A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt közölte az MTI-vel: április 30-ig hozzájuk 93 beadvány érkezett, de arról, hogy ezek közül mennyi a bejegyzési kérelem és mennyi a más jellegű ügy, nincs nyilvántartásuk.
A Budapest Környéki Törvényszék 14 kérelmet kapott a vallási egyesületté alakulás ügyében - tájékoztatott Kende Katalin szóvivő, hozzátéve: egy kérelmezőt elutasítottak, mert a legalább 10 tag helyett csak 4 írta alá beadványukat.
A Debreceni Törvényszéknél Figula Ildikó sajtószóvivő közlése szerint 15 korábbi egyház kezdeményezte egyesületi bejegyzését (Tevékeny Szeretet Közössége, Út és Erény Közössége Egyház, Metafizikai Hagyomány Centruma, Sophia Perennis Egyház, Szövetség Teljes Evangélium Gyülekezet, Megújult Pünkösdi Roma Hitközség, Salom Bibliai Gyülekezet, Szent Kamill Keresztény Egyház, Aranykor Támogató Szeretet Közösség Egyháza, Gondviselés Közösség Egyháza, Szent Luca Magyarországi Közösség Egyháza, Fény és Szeretet Szabad Keresztény Egyház, Veritas Testvérközösség Egyház, Diakónia Egyház, Debrecen Menhely Egyház).
Az Egri Törvényszékre csak a Hetednap Adventista Reformmozgalom nyújtott be kérelmet - közölte Nyíri Beáta sajtószóvivő.
A Győri Törvényszéknél Máté Kinga szóvivő tájékoztatása szerint egy szervezetet érintett a törlési eljárás, s ez folyamatban van.
A Gyulai Törvényszék sajtótitkára, Bagdi Árpád elmondta: náluk csak a Mária Temploma Egyház kérelmezte egyesületi bejegyzését.
A Kaposvári Törvényszéken a Remény és Gondviselés Egyesületet már bejegyezték. Bejegyzés alatt áll a Boldog Évek Közösség, a Kálvin János Presbiteri Misszió, a "Keresztyén Család Gyülekezet - Christian Family Church, Krisztus testének egy része" és a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste.
A Kecskeméti Törvényszéken 4 vallási közösség jelezte az egyesületté válási szándékát (Kunszentmiklósi Boldog Isten Gyülekezete, Életenergia Közössége Független Szellemi Rend, Hilaris Hitközösség, Silencio Hitközösség).
A Miskolci Törvényszékre 10 kérelem érkezett: 5 esetben a vallási egyesületté alakulást kérvényezték, 3 esetben a bíróság kényszer-végelszámolást rendelt el, míg 2 kérelmező jogi személyiségét megtartotta, mert az a törvény szerint egyháznak minősített szervezet helyi szervezete volt és maradt - mondta Szabó József szóvivő.
A Nyíregyházi Törvényszékre 4 korábbi egyház nyújtott be kérelmet: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a Tevékeny Segítés Közösségének Egyháza, a Renaissance Mission Egyház és az Egyetemes Hit Egyháza - tájékoztatott Nyakó Zsuzsanna elnökhelyettes-szóvivő.
A Pécsi Törvényszéken a De La Salle Szent János Egyházat és a Dzsaj Bhim Triratne Buddhista Közösséget vették nyilvántartásba vallási egyesületként, további két szervezet bejegyzése folyamatban van.
A Szegedi Törvényszéken 2 kérelem elbírálása még tart; itt 3 közösség már átalakult egyesületté (Magyar Vaisnava Hindu Misszió, Hetednapi Adventista "Reform Mozgalom" Nemzetközi Misszióegyesület, Tudatos Egyesület).
A Székesfehérvári Törvényszéken 4 eddigi egyház kérte egyesületté nyilvánítását - tájékoztatott Gieszné Boda Orsolya elnökhelyettes. Három esetben (Dávid Sátora Gyülekezet Egyesület, Székesfehérvári Keresztény Közösség Egyesület, Aranybárka Egyesület) nem jogerős döntés van a bejegyzésről, a negyedikben hiánypótlást kértek.
A Szolnoki Törvényszéken a "Jászsági Gyülekezet Jászberény" kérte egyesületkénti bejegyzését - közölte Sándor Géza szóvivő.
A Szombathelyi Törvényszék szóvivője, Tóth András elmondta: itt két volt egyház kérte a nyilvántartásba vételt, az Isteni Ige Társasága és az Élet és Út Egyháza.
A Tatabányai Törvényszéken 5 volt egyház (Béke Gyülekezet, Esztergomi Teljes Evangéliumi Közösség Újszövetségi Gyülekezet, Fehérlótusz Közösség, Magyarországi Church of God Egyház, Maranatha Lelkiismereti és Ideológiai Egyházközösség) nyújtott be kérelmet - jelezte Széplaki László sajtószóvivő.
Veszprém megyében kizárólag a Prana Egyház adott be kérelmet - közölte Dülkné Pintér Zsuzsanna szóvivő.
A Zalaegerszegi Törvényszéken Beznicza Árpád szóvivő tájékoztatása szerint a Magyarországi Drikung Kagyu Buddhista Egyház kérelmezte egyesületi bejegyzését.
MTI
hírek innen, onnan
Harapós város - menekülnek a postások
Továbbra is Los Angeles a legharapósabb város az Egyesült Államokban - a postások és kutyák viszonylatában. A kaliforniai nagyvárosban a tavaly szeptemberben véget ért pénzügyi évben 69-szer támadtak ebek postásokra.
Tornádó pusztított Oklahomában több tucatnyian meghaltak
Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra. A halottak közül 20 gyerek van. A KFOR televízió hely...
Argentína: a besárgult Lanús nem tudott előzni
Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Tigre vendégeként gól nélküli döntetlent ért el a Lanús utóbbi játékosai nehezen dolgozták fel a pontvesztést, hatan sárgultak be , így a tabella élén tudott maradni ...
NHL: hazai sikerével már előnyben a Detroit
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának elődöntőjében a harmadik mérkőzésen a Detroit Red Wings (7.) kétgólos győzelmet aratott a Chicago Blackhawks (1.) ellen, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó ...
Börtönbe kell vonulnia a Steaua elnökének!
A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.
Sportváltozattal bővült az M5/M6 kínálat
Jobb és gyorsabb lesz az autó - ezt ígéri a BMW az új Competition Package megrendelése esetén.
Gyengébb motorok a BMW 5-ösben
Csiszoltak egy keveset a konstrukción, az 5-ös GT csomagtere például 50 literrel bővült.
A városfényképezésről rendeznek konferenciát a Klösz 100 programsorozat keretébe...
Klösz György fotográfus halálának századik évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendez a városfényképezésről a Magyar Fotótörténeti Társaság (Mafot) pénteken és szombaton Budapesten.
Nagy lesz a roham: akár 200 ezer is lehet a büntetés
Rohamra és sorokra számítanak a postákon és az adóhatóságnál is, hiszen minden negyedik ember csak ma adja postára az adóbevallását.
Katasztrofális pusztítás: legalább 51 halottja van a tornádónak
Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra.
Az űrbe küldött állatsereglet több mint fele nem élte túl a kozmikus utazást
Az apró állatok, zömében rágcsálók közül minden második nem élt túl egy egyhónapos űrutazást, amelyre orosz kutatók küldték őket.
Világszínvonal a magyar építésű troli
A magyar gyártók világszínvonalú járművekkel rendelkeznek, ez a legutóbbi járműbemutató alkalmával is kiderült. A külpiaci megjelenéshez elengedhetetlenül fontos, hogy az itthoni tendereken a magyar székhelyű gyártók termékei egye...
Sport
Épül a csapat Miskolcon
A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...
Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl
Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...
Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását
Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...
Kedden javíthat a Pick Szeged
Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...
Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra
Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...
Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben
Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.
CrossFit: Kovács Lacee lett a legfittebb európai
Kudarc, sérülés, bírói túlkapás és a korlátozott lehetőségek dacára a magyar versenyző megállíthatatlannak bizonyult.
Érsekújváron is készülnek a közelgő MOL Liga szezonra
A MOL Liga tavalyi idényének meglepetéscsapata kétség kívül a Érsekújvár volt. Az újonc gárda kiválóan kezdte az idényt és bár a hullámvölgyek nem kerülték el, az alapszakaszt a negyedik helyen zárták, így bejutottak a rájátszásba...
Fábiánné Rozsnyói Katalin: Még nem elég erősek a fiaim
Nagyhatalommá nőtte ki magát a facebook. Elég volt megjelentetni Kiss István fényképét egy új összetételű férfi kajak négyesről, s máris beindult a találgatás, a variálás. A londoni ezüstnégyes helyére pályáznak? Vagy más is lehet...
Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali
A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.
Bulvár
5 milliót kaphatsz felújításra - Most még nem késő pályázni
Szeretnél rendezett házban lakni? Akkor mindenképp tájékozódj, és pályázz a felújítási hozzájárulásra!
Nyilvánosságra kerültek a képek! Meztelenül állt modellt a magyar énekes sztárpá...
Galambos Dorina és Pély Barna éva- és ádámkosztümben pózolt.
Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát
A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.
Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia
Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.
Szúnyoginvázió: íme, a leghatékonyabb tippek ellenük
Habár az általános szúnyoggyérítés - amennyiben szükségessé válik - a területileg illetékes önkormányzatok feladata, otthonunkban is meg kell küzdenünk a "betolakodó" példányokkal. Hogyan?
Kötelező lesz: szelektív hulladékgyűjtés
Nem is gondolnád, de az ötven felettiek élen járnak a szelektív hulladékgyűjtésben!
Mindenki őt nézte! Lélegzetelállító estélyiben jelent meg a fiatal színésznő
Emma Watson gyönyörű ruhában érkezett a cannes-i filmfesztiválra.
Hamar behajthatók akár a 10-20 ezer forintos tartozások is
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció.
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...
Szorul a hurok a az adóelkerülők nyaka körül
Bizony lassan a végükhöz közelednek azok az idők, amikor még el lehetett dugni az adómentesen szerzett jövedelmet egy svájci számlán, vagy egy ciprusi garázsba bejelentett cégen keresztül lehetett milliárdokat tisztára mosni. Egyr...
Mit szól ehhez a párja? A magyar énekes testvérénél vigasztalódik a kedvese
Sipos Tomi barátnője, Linda Sipos Petiéknél vigasztalódik.
Szandáldivat 2013 - A legnőiesebb darabok idén nyárra
Képeken az idei nyár legtrendibb szandáljai. Neked melyik tetszik a legjobban?
blogmorzsák
Koleszból a toplistákra
Egy hétvégés kalandból most fordult komolyra a pulcsis geekek zenekarának sorsa.
Szembenézés és modernitás
A sikertelen emberek és népek szokása, hogy ezért valaki-valami mást hibáztatnak, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal.
Hőkamerás vizsgálattal termékbemutatóra
A vizsgálat természetesen elmaradt.
Az albi, ahol nem lehet felállni
Valamint csipketerítős centrifuga mint dohányzóasztal - a hét legérdekesebb hirdetései.
Duplán fizettették
a gyorspótjegyet
Sem a MÁV-Start, sem a GYSEV jegykiadó gépei nem lettek felkészítve arra, ha az utas mindkét társasággal utazik egy-egy út során.
A kisember a társadalom legalja
Valószínűleg mindenki ismeri őket: a kisemberek köztünk élnek.
Szerencsejátékkal a hazáért
Szerdán elfogadták a vámtörvény módosítását, mely a hosszú, forró nyár után bevezeti nekünk az áfa-lottót, hogy jobban induljon az ősz.
Mikor voltuk boldogabbak?
1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról.
Nyitás a katolikus egyházban
Elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.
Heti Mutyimondó:
Magyarország elsimicskásodása
A jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett „pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák.
A jövő biztonsága
Milyen fejlődés várható a lakásvédelmi rendszerek, a vállalati biztonság és a térfigyelő kamerarendszerek területén?
Van esély a Dredd 2-re?
Mire kiderült, hogy a Dredd mennyire jó film lett, már késő volt, a film anyagilag óriásit bukott.

- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Hosszabb nyitva tartással várja utasait valamennyi MÁV-START menetjegyiroda
- Zalában kamionok akadtak el a havas utakon
- Havazás - Egyre több vonalon késnek a vonatok
- Havazás - Hosszabb menetidőre kell számítani több autópályán
- A havazás kedden se könnyíti meg az életünk
- Teher alatt nő a pálma
- Kata - Mit tegyünk, ha nem válaszolt a NAV?
- Az alkotmányosság jövőjét eldöntő határozatok előtt áll az Ab
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!
- Ferenciek tere - Keddtől forgalomkorlátozások lesznek a tér átépítése miatt

