Ezt olvasta már?


Völgyhétvégéket rendeznek a Művészetek Völgye szervezői ősszel

Négy Völgyhétvégére várják ősszel a szervezők a koronavírus-járvány miatt elmaradó idei Művészetek Völgye közönségét. A fesztivál harmincéves jubileumi programjait jövőre tartják meg.

A Művészek Völgye szervezői szerdai közleményükben hangsúlyozták: bár az idén a koronavírus-járvány miatt elmarad a fesztivál, a harmincéves jubileumot 2021-ben megünneplik, és a tervezett Völgy30 programcsomag is átkerül a következő évre. Ebben tíz napon át minden fesztiválévből megidéznek majd egy-egy programot eredeti formájában. A fesztivál közönségének idén kora őszre négy hosszú hétvégén szerveznek Völgyhétvégéket, szeptember 3-6., 11-13., 25-27., valamint október 2-4. között. A közleményben idézték Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye igazgatóját, aki elmondta: a Völgyhétvégéket azért találták ki, hogy 2020-ban se maradjon senki művészetek és "völgyérzés" nélkül, a művészek, zeneipari szereplők pedig munka nélkül. Hozzátette: kíváncsian várják, hogy milyen hangulatot kap a kapolcsi közös fesztiválozás az őszi időszakban. A Völgyhétvégéken nyílik meg Kapolcs új főtere, ami egyúttal új fesztiválhelyszín is lesz. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Hiperkarma, a Random Trip, a 30Y és az Ivan and the Parazol is. A MűvészVölgy Kúria névre keresztelt felújított kapolcsi kastélyban pedig társasjátékokkal, kiállításokkal és a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum alkotásaival várják a látogatókat. A főtéri események mellett egy-egy hétvégére hoz majd programot Kapolcsra a Harcsa Veronika Udvar, a Momentán Udvar, a Kaláka Versudvar, a Hagyományok Háza Folkudvara, a Hangfoglaló Udvar, a Színház Színpad, a Világzenei Udvar és a harminc éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara. Szerveznek biciklis és gyalogos túrákat, kiállításokat, vásárt helyi termékekből, valamint kinyit a KenderKert, a Muflon Jazz Udvar, a Diabelli, a Magyar Írószövetség Udvara, a Völgykomolyzene helyszíne, a Tűzoltószertár, az ÉltetőVölgy, a Kalapos Udvar, a MANK Artporta, a Fazekasműhely, a Manó Udvar, a Virágzsó Udvar és a Szépmíves Udvar is. A részletes programot június 1-jétől teszik elérhetővé a fesztivál honlapján. A szervezők közölték azt is, hogy az idei, elmaradt fesztiválra bérlettel rendelkezők beválthatják jegyeiket a Völgyhétvégékre, a jövő évi fesztiválra, valamint felajánlhatják azok árát a Művészetek Völgye támogatásaként is.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A túl nagy autók is büntetést kaphatnának

A parkolási gondok és a gyalogosok biztonsága vezeti a döntéshozókat, ez máshol is felmerülhet problémaként. Ráadásul ijesztő adatokat...

Félmilliárd eurót csalhattak el francia autósok egy súlyos jogi kiskapu miatt

A regisztrációs rendszer átalakításánál nem gondoltak bele annak sérülékenységébe.

Súlyos vita alakult ki a NATO és Amerika között, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Nadav Sosani alezredes, izraeli katonai szóvivő újságíróknak elmondta, hogy részletes hadműveleti tervek vannak az Irán elleni háborúra...

Híres feltalálók meglepő foglalkozásai

Ahogy manapság sem kezdi minden tudós és feltaláló mikrobiológusként vagy mechatronikai mérnökként a karrierjét, úgy a történelem...

Úgy tűnik, nem csak bolygókon lehet élet – alapjaiban dőlhet meg minden, amit a Földön kívüli életről gondoltunk

A csillagászok régóta abból indulnak ki, hogy az élet kialakulásához szükséges feltételek elsősorban a csillagok körül keringő...

Drónokkal és rakétákkal támadta Irán az amerikai követséget Bagdadban

A drónok közül legalább egy a létesítményen belül zuhant le.

Hadba hívták fiainkat

Legalább egy szuverenista választ megkockáztathatna a magyar kormány Trump fenyegetésére. Megyünk? Nem megyünk? Ne őrülj meg, Donald!...

Szülés után 20 percig lehetett együtt a család a János kórház folyosóján, szerelők társaságában

Császármetszés után napokig nincs segítség a tisztálkodáshoz, az apás szülés vagy összejön, vagy nem. „Családbarát” szülészet...

Jobban hizlal a tészta, ha így készíted el

Hihetetlen dologra derült fény

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Ismét szabadrúgásból talált be a Liverpool magyar kiválósága.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0