Viszlát UPC! Helló Vodafone!
A Vodafone szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a UPC Magyarország anyavállalatával, a Liberty Global-lal annak magyar, cseh, német és román leányvállalatainak megvásárlásáról, összesen mintegy 18,4 milliárd euró cégértéken. A teljes tranzakció jövőre lehet végleges.
A felvásárlás után a Vodafone-nak Magyarországon a mobilpiacon hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú szolgáltatások piacán hozzávetőlegesen 24 százalék, a kereskedelmi televíziózás piacán pedig hozzávetőlegesen 19 százalék körüli részesedése lesz a közlemény szerint.
A Vodafone Csoport a mai napon bejelentette, hogy egy széleskörű, mintegy 18,4 milliárd euró cégértékű európai tranzakció keretében megállapodott a Liberty Global magyar, német, cseh és román leányvállalatának – így a UPC Magyarországnak is –, a készpénz és hitelállomány nélküli megvásárlásáról (a Direct Home üzletág kivételével) – értesült a Kreatív Online.
A UPC Magyarország a közlés szerint az ország legnagyobb kábelszolgáltatója mely 1,8 millió háztartást ér el (az összes háztartás 43 százalékát). A UPC szinte a teljes magyar kábelhálózata visszirányos adottsággal rendelkezik, tehát alap és magas felbontású videó, szélessávú internet, valamint vezetékes telefonszolgáltatást nyújt jelenleg mintegy 850 000 egyedi felhasználó számára (a Direct Home szolgáltatás nélkül).
A megállapodás eredményeként a Vodafone Magyarország országos szinten a második olyan szolgáltatóvá válik a Magyar Telekom után, mely képes teljeskörű úgynevezett konvergens szolgáltatások nyújtására. A mobil üzletágban hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú üzletágban hozzávetőlegesen 24 százalék, a kereskedelmi televíziós üzletágban pedig hozzávetőlegesen 19 százalék körüli piaci részesedése lesz.
„A UPC Magyarország felvásárlásával olyan konvergens kihívóvá válunk, amely országos szinten képes a konvergens szolgáltatások teljes spektrumát nyújtani, beleértve a mobil, a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokat. A lakossági és vállalati ügyfelek egyaránt élvezhetik majd az élénkülő verseny előnyeit az innovatív szolgáltatások és a hálózatfejlesztés területén is” – nyilatkozta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „Stratégiánk egyértelműen az, hogy az egész országban elérhetővé tegyük konvergens szolgáltatásainkat” – tette hozzá.
Forrás: Kreatív Online
hírek innen, onnan
Arcüreggyulladás vagy arcüreg gyulladás? 7 szó, amit sokan rosszul írnak
Mennyire megy a következő szavak helyesírása?
Történelmet írhat a Liverpool; Szoboszlai és Kerkez megszakítaná ezt a sorozatot
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...
Saját szurkolói sem viselték el azt, ahogyan a Fradi első El-ellenfele győzött
A nagy rivális elleni sikernek sem tudtak örülni a drukkerek, az edző reagált.
Meggyilkoltak egy 40 éves nőt Ecsegen
A rendőrök az áldozat testvérét gyanúsítják az emberöléssel.
Ukrán dróntámadás Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítója ellen
Az üzemben robbanások voltak és tűz ütött ki.
Bemutatkozott Messi magyar csapattársa, Gazdag remekelt Amerikában
Bemutatkozott az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) az Inter Miami magyar-amerikai kettős állampolgárságú támadója, Pintér...
Ez a 3 csillagjegy új fejezetet kezdhet az őszi hónapokban
A természet ciklikus változásai gyakran tükröződnek a csillagjegyek életében, különösen az őszi hónapok során, amikor a levelek...
Így gyorsítja a hiteligénylést, ha DÁP-on intézed
A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) mobilapp lehetővé teszi, hogy az Otthon Start hiteligénylésnél számos dokumentumot - például...
Gyermekbetegségek - Mikor forduljunk orvoshoz?
Néha nehéz eldönteni főként egy kezdő szülőnek, hogy a gyermekével feltétlenül azonnal orvoshoz kell fordulni, vagy lehet várni...
A szakértő megmondja: ez jelzi, hogy csak a nyomás miatt jegyeztek el
Sajnos hiába hiszünk a tündérmesékben, van olyan férfi, aki csak azért húz gyűrűt párja ujjára, mert megelégeli az ezzel kapcsolatos...
Gigantikus hiba a világtérképen, Magyarországnál olyan felirat jelent meg, amin elképedsz
Aki rákeres, elképesztő dolgot találhat a Google térképén.
Patrick Schwarzenegger megnősült, fotókon az esküvő
Arnold is feltűnik a képeken.
Sport
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok
Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Bulvár
Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van
Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.
„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról
A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre
Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.
Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz
Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?
A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.
Ledöbbentek a diákok, amikor ezzel az ebéddel várták őket a menzán
A gyerekek dönthetik el, mit esznek.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Kiderült, mi okozhatta a görög strandról eltűnt, fej nélkül megtalált nő halálát
Egy hónapig tartott, mire megtalálták a holttestét.
blogmorzsák
A vasúti közlekedés első halálos áldozata
Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.
Magas varjúhájak
„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál