Verrasztó arany-, Késely ezüst-, Burián bronzérmes a zárónapon
Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen arany-, Késely Ajna 400 méter gyorson ezüst-, Burián Katalin pedig 200 méter háton bronzérmet szerzett a Glasgow-ban rendezett úszó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján. A magyar csapat négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárt.
Verrasztó 4:10.65 perces idővel csapott célba, ezzel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja. A 29 éves Verrasztó a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka.
Verrasztó a legjobb idővel került a fináléba, azonban már előre beharangozta a brit Max Litchfielddel várható különcsatájukat. A fináléban szinte végig fej-fej mellett haladtak, az utolsó fordulónál a magyar versenyző került előnybe.
"Pályafutásom talán legszorosabb versenye volt, örülök, hogy sikerült betartani a délelőtti ígéretemet, miszerint javulni fogok egy másodpercet. Persze ez messze nem a legjobbam, de a felkészülésem sem volt az. Tudtam, hogy erős az angol srác, de jól osztottam be az erőmet, nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a szám legidősebb győztese" - mondta Verrasztó, aki, miután kiszállt a vízből "lepacsizott" a magyar válogatott szakmai stábjával az első sorban, valamint a lelátón helyet foglaló szurkolókkal - főként persze honfitársaival - ünnepeltette magát.
A 16 éves Késely - aki korábban 800 méteren ezüst-, 1500 méteren pedig bronzérmet szerzett - 4:03.57 perces junior Európa-csúccsal csapott célba. A rajt után az élre állt, féltávnál vezetett, az utolsó ötven méteren pedig legnagyobb riválisával, Simona Quadarellával vívott óriási harcot, de a benyúlás az olasznak jött ki jobban, és 22 századdal hamarabb érintette a falat.
"Így néz ki egy örömúszás, és azt gondolom, a három számom közül ez volt a legjobb. Nagyon meg kellett harcolni ezért az időért, az olasz lány pedig kihozta ezt belőlem, nagyon boldog vagyok. A végén már egymást húztuk, tudtam, hogy vele fogok harcolni, ez volt az egész hétnek a fénypontja. Az álmom volt ez a három érem, de sikerült, és hihetetlenül boldog vagyok" - nyilatkozta Késely.
A 23 éves Burián 2:07.43 perces egyéni csúccsal csapott célba. A számot az olasz Margherita Panziera nyerte (2:06.18 perc), aki Egerszegi Krisztina 1991 óta fenálló Európa-bajnoki rekordját (2:06.62 perc) adta át a múltnak.
"Nagyon boldog vagyok, nem tudom, mit mondjak. Nagyon nehéz pár év van mögöttem, s köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben az időszakban" - mondta könnyes szemmel Burián.
Milák Kristóf a negyedik, Cseh László címvédőként a nyolcadik helyen végzett 100 méter pillangón. A 18 éves Milák - aki 200-on győzött, tavaly a vb-n ezüstérmes volt ezen a távon - 51.51 másodperces idővel csapott célba, míg 32 esztendős honfitársa, 51.84-gyel érintette a falat. A számot nagy meglepetésre az 1-es pályán úszó olasz Piero Codia nyerte a 8-ason haladó francia Mehdy Metella, valamint a brit James Guy előtt.
A 14-szeres Európa-bajnok, a kontinensviadalok történetének legeredményesebb versenyzőjének hatalmas sorozata fejeződött be ezzel, ugyanis Cseh a 2003-as montreali világbajnokság óta minden egyes nagymedencés világversenyen a dobogóra állhatott.
"A második ötven és a célba érkezésem sem sikerült. Annyit éreztem, hogy a megindulásom nem jött össze, így sikerült, innen kell ezt visszaraknom, de érzem még magamban az erőt" - mondta Cseh.
Milák elmondta, ez a verseny "most finoman szólva" sem sikerült neki, nem tudja, mi történt. Hozzátette, összességében azért elégedett az Európa-bajnoki szereplésével.
A 4x100 méteres vegyesváltók közül a férfi az ötödik, a női a nyolcadik helyen zárt.
Glasgow-ban a Tollcross Parkban Hosszú Katinka (200 méter vegyes), Milák Kristóf (200 méter pillangó), Kapás Boglárka (200 méter pillangó) és Verrasztó Dávid (400 méter vegyes) szerzett aranyérmet, második lett Kenderesi Tamás (200 méter pillangó), valamit kétszer Késely Ajna (800 és 400 méter gyors). Késely (1500 méter gyors), valamint Burián Katalin (200 méter hát) szerzett bronzérmet. A magyarok ezzel az éremtábla negyedik helyén végeztek és szinte hajszálra pontosan teljesítették Sós Csaba szövetségi kapitány elvárásait, a szakember ugyanis tíz érmet, köztük egynél több aranyat tűzött ki célul.
hírek innen, onnan
Fontos dátumra figyelmeztet az MVM, érdemes időben elintézni az online ügyeinket
Az MVM Next közleményében kéri ügyfeleit, hogy időben kezdjék meg az online elintézendő ügyeik rendezését, ugyanis karbantartás miatt...
Így készül Palik László a nagy visszatérésre
Négy éves szünet után március 23-án indul újra az Exatlon Hungary. A műsor forgatása már javában zajlik a Dominikai Köztársaság...
Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti...
Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe
Az első magyar űrnövénykísérlet, a Vitapric-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor...
Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési...
Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik
Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.
Véget ér egy korszak Birmingham bandája-ban, ráadásul nem is akárhogyan
Cillian Murphy szerint csak a film bemutatója után tudja lezárni magában Tommy Shelby történetét.
Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt
Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.
Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj
Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...
Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés
Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.
Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított
Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen
A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


