Ezt olvasta már?


Végső búcsút vettek Torgyán Józseftől

Több százan vettek végső búcsút Torgyán József egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől, a Független Kisgazdapárt (FKGP) volt elnökétől kedd délelőtt Budapesten, a Szent István-bazilikában. - Pécsi Napilap -

A búcsúztatáson megjelent Orbán Viktor miniszterelnök, Gulyás Gergely és Jakab István országgyűlési alelnök és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Torgyán József január 22-én, életének 85. évében hunyt el; hamvait a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra.

A család, a barátok és az egykori politikustársak nevében búcsúzók mindegyike azt emelte ki: Torgyán József életútját a vidék és a vidékiek iránti mélységes elkötelezettség, az elesettek iránti empátia és segítőkészség jellemezte.

Bánk Attila egykori kisgazda frakcióvezető - fia, Bánk Levente által felolvasott üzenetében - kiemelte: Torgyán József számára az első a család volt, de töprengései, aggódásai legfontosabb témájaként a vidék és annak sorsa jelent meg. A politikust "a vidéki kisember megalkuvás nélküli képviselőjeként", "a vidék Magyarországának vitathatatlan védelmezőjeként" jellemezte.

Kiemelte: Torgyán József mondta ki azt, amit ma minden politikai erő képvisel, hogy a magyar földnek magyar gazdák kezében kell lennie, de ő volt az is, aki soha nem látott költségvetési forrásokat szerzett az agráriumnak, és máig működő falugazdász-hálózatot teremtett.

Az egykori munkatársak, barátok nevében emlékező Sinóros-Szabó Botond arról szólt, Torgyán József Magyarország felemelkedésének zálogát a vidék felemelkedésében látta, és elválaszthatatlan egységként kezelte a vidéket, annak társadalmát.

Felkészült, nyitott, érzékeny, igazságszerető és alázatos emberként emlékezett az elhunytra, aki "a hazáért és az igazságért küzdő politikus volt, aki mindig megmaradt embernek, gavallérnak, posztjának utolsó ikonikus politikusának".

Egykori helyettes államtitkára, Kósa Ferenc beszédében azt emelte ki: Torgyán József fontos célja volt újra megteremteni azt a magyar parasztságot, amely évszázadokon keresztül az ország megtartó erejét jelentette.

Mint mondta, Torgyán József nem volt agrárszakember, de évtizedes tapasztalatokat és sikereket felmutató tagokból állította össze csapatát.

A politikus fia, Torgyán Attila azt hangsúlyozta: apja azon kevesek közé tatozott, akikben egyszerre van meg az érzékenység, az akarat, a szónoki képesség, az intellektuális-gondolati alap és az empátia, és hegedűművészként egy hatalmas karriert hagyott ott a jogért és a politikáért.

Nem édesapám területe volt a politika - mondta, hozzátéve, hogy nagyon sok fájdalmat okoztak apjának a látott igazságtalanságok, ugyanakkor sokaknak okozott kellemetlenséget azzal, hogy kimondott bizonyos dolgokat.

Hangsúlyozta: apja mindvégig tenni akart, és a maga eszközeivel tett is a kisemberekért, a faluért, a gazdaságért és a Független Kisgazdapártért.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját halottjának tekinti Torgyán Józsefet.

A politikus 1932. november 16-án született Mátészalkán. Középiskolába a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumba, valamint a Wágner Manó Gimnázium és Zenei Gimnáziumba járt, 1946-1950 között, ezzel párhuzamosan elvégezte a Zeneművészeti Főiskola hegedű főtanszakát.

Egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon 1955-ben fejezte be kitüntetéses diplomával. Ezt követően ügyvédjelölt lett, 1957. március és július között a Fővárosi Bíróságon volt fogalmazó, majd 1958-ban bejegyezték ügyvédnek. 1990 júliusáig praktizált.

Az 1956-os forradalom idején belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, annak 1988-as újjászerveződésekor ismét bekapcsolódott a pártmunkába. 1989-1990-ben a párt főügyészeként, 1990 júniusától 1991 júniusáig mint a kisgazdapárt budapesti szervezetének elnöke tevékenykedett. 1991 áprilisától 1991. június 29-ig a párt társelnöke volt, majd 2002. november 10-ig az FKGP elnöki tisztét töltötte be.

Az Országgyűlésnek 1990-től 2002-ig volt tagja. 1990-től csaknem egy évig, majd 1994 és 1998 között az FKGP frakcióvezetője volt, 1990 és 1998 között több parlamenti bizottság munkájában vett részt. 1998. július 8-ától - a választások nyomán létrejött, Orbán Viktor vezette Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormányban - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri posztot töltötte be, e tisztségéről 2001. február 8-án lemondott. Az FKGP 1992 februárjában kilépett a kormánykoalícióból.

1998. szeptember 8-ától 2001-ig a Ferencvárosi Torna Club elnöke is volt. 2007-ben Megújuló Magyarország néven pártot alapított, amely egy évig működött.

2000 áprilisában az FKGP országos nagygyűlése köztársasági elnöknek jelölte, de ő ezt nem vállalta. Felesége, Torgyánné Cseh Mária Pécsett operettprimadonna, 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő volt.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

"Rossz" linket osztott meg, letiltotta a zenésszel készült interjút az önkormányzati lap

A polgármesternek kellemetlen cikket osztott meg egy verőcei zenész egy helyi Facebook-csoportban. Épp akkortájt készült vele egy...

Az Opus Global 10,5 milliárdos osztalékot fizet ki, amiből Mészáros Lőrinc több, mint 5 milliárdot tehet zsebre

Csütörtökön tartották a Mészáros Lőrinc cégbirodalmát összefogó Opus Global Nyrt. éves rendes közgyűlését, ahol szavaztak az...

RSF: az EU-ban már a harmadik legrosszabb a sajtószabadság helyzete Magyarországon

Tovább romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon: hazánk a 74. helyre csúszott vissza a Riporterek Határok Nélkül (RSF) idei...

Adhatsz csirkecsontot is a kutyádnak – kisállat-dietetikus segít, hogyan biztonságos

A főtt csont tiltólistás, de nyersen csak a csirkecombot kell kerülni kutyád biztonságos etetéséhez.

Kezdődik a strandszezon

A strandszezon országszerte fokozatosan indul: bár néhány hely már most megnyit, a legtöbb fürdő csak május második felétől vagy...

Ezt a 7 dekorációs elemet kellene száműznöd a lakásodból a TikTok szerint

Bemutatjuk azt a hét dekorációs elemet, amelyet a TikTokkerek mostanság túl 'mű' hatásúnak tartanak, és amelyeket éppen ezért sokan...

Hatalmas bejelentést tett a Tisza Párt miniszterjelöltje: vadiúj hatóságot hoznak létre – így fog működni a szervezet

A jövőben a civil szervezetek és az állampolgárok véleménye is érdemi szerepet kap az engedélyezési és ellenőrzési folyamatok során.

Ezt teszi a derekával minden +5 kilónyi testsúly

Sok ember életét keseríti meg a derékfájás, aminek az esélyeit a rossz alvás, a fizikai és pszichológiai stressz, az inaktivitás, az...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő

Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.

57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól

Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

0