Ezt olvasta már?


Védelmet kap a folyók szegélyezte éden

Tegnap elfogadták a Dráva horvát és magyar oldalának bioszféra rezervátummá jelölését az UNESCO e héten zajló konferenciáján. A párizsi esemény fontos mérföldkő azon az úton, amely a Dráva, a Duna és a Mura mentén öt ország területére kiterjedő védett terület megalapításához vezet.

Ez azért is nagy eredmény, mert hazánk területén 1980 óta nem alapítottak bioszféra rezervátumot. Hosszú évek előkészítő munkái után zöld utat kapott a 630.864 hektáros természetvédelmi terület megalapításának jelölése, mely a Dráva magyar és horvát oldalán terül el. A WWF és a civil természetvédők kezdeményezésére indult egyeztetések során a természetvédelemért felelős minisztériumok alapos munkát végeztek, melynek során meghatározták a magterület, a puffer zóna és az átmeneti zóna határait. Az előterjesztésben szereplő területek közül 235 663 hektár fekszik Magyarországon, ami magában foglalja a Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva és Duna menti területeit, a Natura 2000 hálózat itt lévő zónáit, valamint új helyszíneket a Dráva mentén az Ormánságban, a Duna mentén pedig a Mohácsi-szigeten. A horvát oldalon 395.201 hektár lesz a rezervátum területe. Ennek azért van nagy jelentősége, mert néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt természetvédelmi terület a folyó horvát oldalán.

A Dráva mente, valamint a Duna és Dráva folyók torkolatvidéke az emberi beavatkozások ellenére bámulatos biológiai sokféleségnek, és olyan ritka, természetes élőhelyeknek nyújtanak otthont, mint az ártéri erdők, szigetek, kavics- és homokzátonyok, mellékágak és holtágak. Mindhárom folyó partján vannak olyan háborítatlan partszakaszok, ahol különleges fajok találnak menedéket. A Kopácsi-réten él Európa legnépesebb rétisas populációja, a Dráva kavicszátonyai a szárazföldön egyre veszélyeztetettebb kis csérek fészkelő helyei, Gemencen és Béda-Karapancsán többek között a fekete gólya érzi leginkább otthon magát. Évente legalább 250 ezer vonuló vízimadár pihen és táplálkozik a vízfolyásokon és azok partvidékén.

„Az ártéri erdők biológiai sokfélesége, a holtágak és a kavicszátonyok egyaránt a Dráva különleges adottságai, azonban a megvédésüket szolgáló természetvédelmi célok a korábbi években nem voltak ennyire egybehangzóak” - fejtette ki Toldi Miklós, a Dráva Szövetség civil szervezet vezetője. A Dráva horvát oldalán ugyanis korábban vízerőmű építési terve volt napirenden. Civil szervezetek tiltakozása és politikai viták eredményeként viszont ma már mindkét ország a közös természetvédelmi kezelés híve, sőt ebbe a kezdeményezésbe a többi határos országot is bevonta. Ausztria, Szlovénia és Szerbia ma már szintén elkötelezett az öt ország területén immár 800.000 hektárt elérő természetvédelmi terület megalapítása mellett. Az erről szóló deklarációt hazánk Európai Uniós elnöksége alatt, 2011 márciusában írták alá Gödöllőn. Azóta az érintett államok rendszeres egyeztetéseket tartanak a folyamat közös irányítása érdekében.

„Az UNESCO döntése után az érintett országok munkája nem ér véget. A kétoldalú bioszféra rezervátum megalapítása zöld utat kapott, és folytatódhatnak az egyeztetések az öt ország területére kiterjedő rezervátum megalapítására. Javaslatot kell tenni a közös kezelésre és a pontos terület kijelölésre, majd az összehangolt terveket elküldeni Párizsba” – fogalmazott Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója. „Ha minden jól megy, akkor a tervek szerint ez a folyamat két éven belül lezajlik, hogy 2015-re megalakulhasson a világ első ötoldalú bioszféra rezervátuma” – tette hozzá az igazgató.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A film részletei épp olyan rejtélyesek, mint az Egyke története – ez derült most ki róla

Küszöbön az Egyke: Szentgyörgyi Bálint filmrendező egy rejtélyekkel és fordulatokkal teli thrillerrel mutatkozik be 2027-ben a hazai...

Abszolút filmszínház

Aki szerint a politikai színház a kormányzás helyett zajlik, az vagy egy barlangban él, vagy szándékosan tagadná el a valóságot.

Hiába a szuper olcsó árcédula: durva titkot rejtenek a kínaiak slágerautói - ennek egy tulaj sem fog örülni

Az Európai Unióban egyre erősebb az a meggyőződés, hogy Kína gazdasági térnyerése komoly veszélyt jelent az európai iparra.

Kiderült a pontos időtartam: ennyi edzés kell hetente a hosszabb élethez, a több már nem segít

A testmozgással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban, ezek egyikét tisztázandó egy új kutatás annak járt utána, hogy pontosan...

Kinőttem a munkahelyemet, és lelkifurdalásom van miatta - most hogyan tovább?

Sokunk életében legalább egyszer eljön az a pillanat, amikor valami, ami egykor ideálisnak tűnt, egyszer csak túl szűkösnek és...

Lezuhant egy kisgép a rengeteg magyar által is kedvelt félszigeten

Szlovén jelzésű ultrakönnyű repülőgép zuhant le kedden reggel az isztriai Vrsar repülőterén, a balesetben a fedélzeten tartózkodó...

Friss vagyonnyilatkozatok – többet hozott a kormánypropaganda az éneklésnél

Belenéztünk a parlamenti frakcióvezetők és az ismertebb képviselők vagyonnyilatkozataiba.

Az okostelefonok hozzájárulhattak a születésszám csökkenéséhez az USA-ban

Amerikai kutatások szerint az okostelefonok terjedése is szerepet játszhatott a születésszám visszaesésében.

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról – nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan úgy gondolják, hogy a kullancsokkal csak egy erdei kirándulás során találkozhatunk. Pedig a szakértők szerint éppen ez az egyik...

Dőlnek a csontvázak a mohácsi Duna-hídnál: Vitézy szerint Lázárék még a finisben rádobtak 76 milliárdot

Két héttel a parlamenti választások előtt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium csendben 76 milliárd forinttal...

Havonta jár majd a nyugdíjas Szép-kártya? Ideje rendbe tenni a káoszt

Hamarosan elindul a nyugdíjas Szép-kártya program, azonban rengeteg körülötte a bizonytalanság.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

blogmorzsák

Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó

Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

0