Ezt olvasta már?

2021-ben 11,06 milliárd köbméter földgázt fogyasztott Magyarország

Tavaly a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert, a lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt haszn...


Varga Mihály: kész a 2021-es költségvetés tervezete

Elkészült a jövő évi költségvetési törvény tervezete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán kedden.


hirdetés

A közlés szerint, amely egy rövid mondatból áll, a kormány szerdán tárgyalja a 2021-es költségvetési törvény tervezetét.

A honlapon a tájékoztatást két képpel egészítették ki. Az "előtte" címet viselő Orbán Viktor miniszterelnököt mutatja egy hosszú tárgyalóasztal előtt, amely tele van iratokkal, vele szemben a pénzügyminiszterrel, alatta, az "utána" címet viselő képen Varga Mihály az üres asztal mögött újságot olvas.

A kormány a jövő évi költségvetési terveiről legutóbb a konvergenciaprogramban közölt fő számokat.

A magyar gazdaságpolitika továbbra is elkötelezett a felzárkózási folyamat mellett, amelyet a versenyképesség javításával, az adócsökkentések folytatásával és a felelős költségvetési gazdálkodás fenntartásával kíván elérni a kormány - írta a PM.

A programban alapforgatókönyvnek azt nevezték, hogy az idén 3 százalékos gazdasági visszaesés lesz, majd jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések és annak gazdasági hatásai miatt az államháztartási hiány az idén a GDP 3,8 százaléka lesz, ami jövőre 2,7 százalékra csökken.







0
0

hírek innen, onnan

Életmód-forradalmár, színész és guru: 15 vérpezsdítő idézet a ma 50. születésnapját ünneplő Gwyneth Paltrow-tól

Gwyneth Paltrow sosem tartozott a véleményét alaposan kipolírozó és magában tartó sztárok közé, nyilatkozataiban sokszor mond megosztó...

65 éves korában halt meg az ismert zenész

Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek alapítója és dobosa is volt.

EU-szóvivő: korai még találgatni, mi történt az Északi Áramlat gázvezetékével

Tim McPhie  EU-s energiaügyi szóvivő szerint ma még találgatni is korai arról, mi történt a Baltikumban található gázvezetéken kedden,...

Petőfit szavalva köszönte meg a holland szélsőjobboldali politikus a magyar állami kitüntetést

Geert Wilders most vette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét, az átadás előtt Szijjártó Péter az Európát irányitó, hegemóniára...

Robbanásokat észleltek az Északi Áramlat közelében, videón a szivárgás

Robbanásokat regisztráltak az Északi Áramlat vezetékek közelében,

Takarókat csomagoltak a tankönyvek mellé, azok a szülők, akik az átázott gödöllői iskolába engedték gyermeküket

Penészes falak és vizes mennyezet: annyira beázott a gödöllői Török Ignác Gimnázium épülete, hogy hétfőn az igazgató kénytelen volt...

Sikeresen lezárult a történelem első bolygóvédelmi kísérlete

Sikeresen belecsapódott a NASA űrszondája egy tizenegymillió kilométerre lévő aszteroidába a történelem első bolygóvédelmi...

Amerikában a hurrikánra, míg Vietnámban tájfun érkezésére készülnek

Súlyos katasztrófával fenyeget a Florida nyugati területei felé közeledő Ian hurrikán - figyelmeztetett az állam kormányzója. Az...

Tippek jövedelmező mezőgazdasági vállalkozás indításához

Milyen mezőgazdasági vállalkozás hozhat hasznot, ha nincs hatalmas földterületünk?

Hundertwasser-stílusú óriás vízforraló Bécs új hőerőműve

Jól passzol a Hundertwasser-stílusú szemétégetőhöz.

Eltemették a meggyilkolt volt japán kormányfőt

Tiltakozók is megjelentek a szertartáson.

Sport

Szalaiék az egyik belvárosi kocsmában ittak a szurkolókkal: Szoboszlai sört is csapolt - videó

Schäfer András és a korábbi csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs is ott volt a buliban az olasz meccs után.

Marco Rossi könnyek között nyilatkozott: a magyar szívet és az olasz tiszteletet láttuk

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a szenvedéllyel és a hozzáállással elégedett volt az olaszok ellen.

Orbán Viktor csalódott az olasz-magyar meccs után: "nem volt szerencsénk"

Orbán Viktor megszólalt a hétfő esti magyar vereség után.

Dzsudzsák Balázs meglepte Szalai Ádámot a meccs után: tíz év közös út ért véget

A DVSC játékosa még megkapja az őt megillető elismerést a görögök ellen.

Szalai Ádám: Óriási lehetőséget szalasztottunk el, iszonyatosan csalódott vagyok

A magyar válogatottól búcsúzó Szalai Ádám köszönetet mondott a szurkolóknak és az edzői stábnak, de azt sem titkolta, csalódott az utolsó válogatott meccsén született eredmény miatt.

Agyeldobós meccsen búcsúztak az angolok a Nemzetek Ligája A-ligájából

Kétgólos hátrányból állt fel Anglia, de a meccset nem tudta megnyerni, így győzelem nélkül búcsúzik a Nemzetek Ligája A-ligájától.

Olyan gólt rúgtak a brazil U13-as srácok, hogy az maga a csoda

Oké, azon azért nehéz meglepődni, hogy Brazíliában egész jól fociznak a srácok, de ez a gól még így is az a kategória, aminek minden mozdulata gyönyörű.

Könnyekben tört ki Szalai Ádám a pályán – fotók

Szalai Ádám nagyon meghatódott utolsó meccsén, könnyek szöktek a szemébe, így búcsúzott a pályától és a szurkolóktól.

Szalai Ádám: Meg fogom bánni, hogy most ezt érzem, de nem tudok mit tenni

A búcsúzó csapatkapitány nagyon csalódott volt az olaszok elleni meccs után.

0

Bulvár

Ennek a két zöldségnek a magjait vesd el még gyorsan szeptemberben.

A spenót és a sóska is vethető még szeptemberben.

Putyin a bukás szélén tántorog, és már az is világos, mi jöhet utána?

Egy új orosz vezető komolyan gúzsba lesz kötve, aligha kell tartani a háború folytatásától.

Az orosz rendőrök egy súlyzóval megerőszakolták a háború ellen tiltakozó költő-aktivistát

Tettüket videóra vették, hogy más aktivistákat félemlítsenek meg.

Dőlnek a szextabuk: „Megtörtént velem az elképzelhetetlen”

Mi az, amit soha az életben nem tennél meg? A Glamour felmérése szerint az első számú tabu a szex egy másik nővel, közvetlenül utána jön a szex egy apánk korabeli férfival. Megkértünk kilenc nőt, hogy meséljenek

Rengeteg a sérült, halott is van - tömegkarambol a 47-esen

Három autó ütközött össze a 47-es számú főúton, Körösladány külterületén - közölte a rendőrség. Sokan megsérültek, egy ember meghalt.

Ezekről beszél a legtöbb ember, mielőtt meghal

Mit gondolunk az életről és saját halandóságunkról, illetve mit tartunk igazán fontosnak?

Sorozzák az oroszokat, Ukrajnából szörnyű hír jött

Az ukrán-magyar határszakaszon 4896-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4322-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Döbbenetes dolgot találtak Egyiptomban, rejtett ajtónyílások vezetnek a föld alá a piramisok földjén

Az év egyik legfontosabb felfedezése lehet a mostani Egyiptomban, igazi világszenzáció.

„A szextől a szobában várakozó feleség sem tartja vissza a férfit” - Magyar idegenvezetők meséltek a vendégek ...

A magyar vendégek sem szemérmeskednek, és gyakran az idegenvezetőket is beavatják a titkaikba.

Sok a sérült és áldozata is van a hatalmas, reggeli Békés megyei ütközésnek

Egy ember meghalt, nyolcan megsérültek, amikor kedden kora reggel, Körösladány közelében három autó ütközött - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A police.hu oldalon azt írták, két mikrobusz és eg

Viszlát kardigánok és egyszerű pulóverek: ezt fogjuk viselni helyettük

Kijelenthetjük, hogy megérkezett a pulcsiszezon most, hogy hivatalosan is beköszöntött az ősz.

blogmorzsák

Nagy fagyasztott zöldborsó teszt

14 fagyasztott zöldborsó vaktesztje a legolcsóbbtól a legzsengébbig.

„A csajomnak már nincs rám ideje“

A barátnő stressztűrő képessége vészesen alacsony, sok mindent túlreagál, a pasi pedig úgy érzi, hogy 180 fokos fordulatot vett a kapcsolat.

0