Újra lesznek közvetlen buszjáratok Nagykanizsa és Budapest között
Szeptember végétől ismét lesz közvetlen autóbuszjárat Nagykanizsa és Budapest között, ezzel együtt a vasúti közlekedés olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb lesz - közölte Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) és Cseresnyés Péter, Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője.
Cseresnyés Péter, aki egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta: augusztus elején a Nagykanizsa és a főváros közötti vasúti és a buszközlekedés menetrendjének átalakítása több település lakóit is előnytelenül érintette.
Hétfőn az érintett térségek polgármesterei és országgyűlési képviselői tárgyaltak az ITM-mel. Ennek eredményeként indulhat újra a közvetlen buszjárat Budapest és a dél-zalai város között is.
Felidézte, hogy 2006-2007 körül megszűntek az addig kedvelt Intercity-vonatok Nagykanizsáról, ezzel meghosszabbodott a vasút menetideje, sokan így inkább a gyorsabbá és gyakoribbá vált autóbuszjáratokat választották.
A kormányzat szándéka, hogy a párhuzamosságok megszűnjenek, az utasok inkább a hatékonyabb, környezetkímélőbb vasúti közlekedést válasszák, ezért vonattal az eddiginél komfortosabb és olcsóbb eljutási lehetőséget biztosítanának a jövőben - jelezte Cseresnyés Péter.
Balogh László arról beszélt, hogy a járványhelyzet idején az addigi 60-70 százalékos helyett alig 30 százalékos kihasználtsággal közlekedtek a buszok Nagykanizsa és Budapest között. Az augusztus elsején megváltozott menetrend miatt - miután nem maradt közvetlen buszjárat - számtalan megkeresés érkezett a nagykanizsai városházára is.
A polgármester jelezte: a tárgyalások eredményeként összehangolják a buszok és a vonatok menetrendjét, Intercity-kocsikat állítanak forgalomba, csökken a vasúttal az utazási idő és a menetjegyek ára is. A város - a baloldali többséggel működő közgyűlésben ritka egyetértésben - arról döntött, hogy október 1-jétől az utazók kényelme érdekében a belváros és a vasútállomás között 20 percenként közlekedtet autóbuszokat, ami jelentősen megkönnyíti a vonattal utazók helyzetét.
hírek innen, onnan
Szoboszlai és Kerkez nagy napja – élőben adja a Burnley-Liverpool meccset a tévé
A Liverpool vasárnap a Premier League-ben a Burnley otthonába látogat, ám a nyári átigazolási időszak utolsó napján érkezett Alexander...
Ő most a legszebb lány Magyarországon
A 21 éves Dezsényi Kincső nyerte el a Miss Universe Hungary 2025 címet a szeptember 13-án megrendezett országos döntőn. A vörös hajú...
A Newcastle-nél már el is felejtették Isakot? – Utódja góllal debütált
Az angol élvonalban szereplő Newcastle nyáron szerződtetett német támadója, Nick Woltemade győztes gólt szerzett Wolverhampton elleni...
Most jött a borzalmas hír, halálos baleset történt az M1-es autópályán: három autó karambolozott
Szörnyű baleset történt az M1-es autópályán: Mánynál három autó karambolozott, egy nő életét vesztette. A helyszínre...
Dopeman reagált az évekkel ezelőtti nőverős kijelentésére: "Akkor lehetett ilyesmiket csinálni, most nagyon érzékenyek az emberek"
Dopeman még sok évvel ezelőtt adott "tanácsokat" VV Cristofelnek azzal kapcsolatban, hogy kell nőt megütni, hogy "elhallgasson". Akkori...
Tüntetés a londoni operaház előtt, a Putyin-díva fellépése miatt
London belvárosában, a Royal Opera House előtt tüntetők gyűltek össze, hogy tiltakozzanak Anna Netrebko orosz szoprán fellépése ellen.
Micsoda este volt. Kapu Tibor nemcsak az űrben, a zenében is otthonsan mozog. Videóval.
Ezt biztosan nem gondoltad volna: Kapu Tibor nemrég érkezett vissza a csillagok közül, és most gitárral a kezében kápráztatta el a...
Csak idő kérdése, hogy kiderüljön, ki segítette a gyerekeit elrabló új-zélandi apát a vadonban
Tom Phillips négy éve vette be magát a vadonba gyerekeivel, a héten tűzharcba kezdett az őt hajszoló rendőrökkel, akik lelőtték....
150 ezren vonultak fel a szélsőjobbos Tommy Robinson londoni tüntetésén, 26 rendőr sérült meg
A szervezőket is meglepte, milyen sokan vettek részt a bevándorlásellenes megmozduláson. A rendőrség eddig 25 embert tartóztatott le.
Vérhold, szörfkutyák és nepáli kiáltás a hét képein
A 2025. szeptember 5. és 12. közötti időszak képeiből válogattuk össze a heti képgalériánkat.
Az első magyar lottónyertes erre költötte a pénzt - Nem luxusautókra és utazásokra szórta el
Az első magyar lottónyertes, Gölöncsér János nem fényűző luxusra költötte mesés vagyonát. Meglepő, milyen józan döntéseket hozott...
Tolvai Reni hercegnős ruhában tündököl - Fotó
Tolvai Reni estélyi ruhája mindenkit elkápráztatott.
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok
Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Bulvár
Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van
Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról
A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre
Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
blogmorzsák
A vasúti közlekedés első halálos áldozata
Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.
Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában
Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál