Ezt olvasta már?


Újra élet költözhet a nagykanizsai szellemházba

Nyilvános versenytárgyaláson, 47,2 millió forintért gazdára talált a tizenegy éve üresen álló Bartók Béla utca 1. szám alatti épület. A város legelső magasházának kálváriája már az építése évében, 1970-ben elkezdődött.

A ház sorsát a kezdetektől nyomon követtük. A tízemeletest 1970-ben vehették birtokba a lakók, akkoriban a legmodernebb épületek egyikeként tartották számon, ám az átadást követően süllyedni kezdett. Mint kiderült, közel egy évig nem vettek észre a lakók egy csőtörést a házon belül, és a víz szép lassan alámosta az ingatlant. Ezután stabilizálódott az épület, nem mozgott tovább.

 

Az önkormányzat 2004-ben tervet készíttetett a ház felújítására, ám a szakértői vélemények szerint az épület átfogó rekonstrukciója 350 millió forintba került volna. Ezzel tulajdonképpen megpecsételődött a sorsa, hiszen a forgalmi értéke a 200 millió forintot sem érte el. A város közgyűlése két évvel később döntött a toronyház kiürítéséről, mely 2008 végére megtörtént. Később még felvetődött az épület visszabontása, vagy esetleges felrobbantása is, de végül az eladás mellett döntöttek. Az akkori versenytárgyalásra szóló pályázat szerint a 11 szintes, 48 lakásos épület és a hozzá kapcsolódó két orvosi rendelő együttes kikiáltási ára nettó 72,5 millió forint volt. Az ingatlant csak egészben lehetett volna megvásárolni, a leendő vevőre pedig három éven belüli teljes felújítási kötelezettség hárult. Vevő azonban nem érkezett…

 

Eddig. A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint érdeklődők ugyan voltak, ám egyiket sem lehetett komolyan venni, hiszen mindössze egy forintot kínáltak az épületért. Bilicz Csaba vezérigazgató elmondta: az értékbecslő állapította meg a ház 47,2 millió forintos vételárát, melyet néhány hete egy magánszemély fizetett ki.

– Nem volt üde színfoltja a városnak a magasház, mely az eltelt bő egy évtized alatt is adott munkát – mondta a vezérigazgató. – Balesetvédelmi okból lezártuk, felállványoztuk, az őrzését pedig távriasztással biztosítottuk. A galambok ellen tehetetlenek voltunk, az ürülékük elborította a lépcsőházat, ezért folyamatosan takarítottuk az épületet. Örömmel tölt el bennünket, hogy megmenekülhet a ház.

A vásárló nem kívánta felfedni magát, de az ügyvédjével sikerült beszélnünk. Dr. Bálint Máté Mór elmondta: ügyfele befektetés céljából vásárolta meg az ingatlant. Több mit egy év alatt készítette el azokat a tanulmányterveket, amelyek alapján az ingatlan megvétele mellett döntött. Az ott található 48 garzonlakásból előreláthatólag 32 darab luxuslakást alakít ki. A lakásokban olyan 21. századi innovációkat kíván megvalósítani, ami összhangban van a környezetvédelmi törekvésekkel, így például nem használ a ház fosszilis energiát. Az épületen – a többi magasházzal ellentétben – nem enged sugárzó antennát elhelyezni, a tetőn pedig napkollektorokat telepít. A múltról szólva hozzátette: a város büszkeségeként épült egykor az első magasház. A tulajdonos szeretné, ha az egykor csodált épület ismét dísze lehetne Nagykanizsának.

 

Arról, hogy a Bartók Béla 1. szám alatti épület mennyire biztonságos, a statikai vizsgálatot végző szakember beszélt. A kaposvári Pápai József statikus szakértő elmondta: a szakemberek 1976 óta vizsgálják az épületet, vagyis 43 éve már hét szakvélemény készült.

– Ezeket áttanulmányoztam, mind vizsgálták a süllyedést és az esetleges károsodásokat – folytatta. – A vizs­gá­latok eredménye nem volt számottevő, belefért az úgynevezett „tűréshatárba”. Egyetlen olyan eset volt az épület történetében, amikor a tartószerkezet sérült, ez egy lakástűz volt. Egyébként az épület valóban süllyedt egy ideig, mozgásokat észleltek, ám statikai elváltozás, károsodás ebből nem származott, legalábbis a statikai feltárás során semmi ilyet nem állapítottak meg. A jelenlegi véleményem szerint a magasház most olyan stádiumban van, hogy érdemes felújítani. A burkolatok, a felületképzések, a fagykárok miatt vannak olyan problémák, melyek később kihathattak volna a tartószerkezetekre is. Tartószerkezeti rekonstrukciót nem kell végezni az épületen, ilyenre egyelőre nincs szükség.

 

A statikus elmondta még: az épület felújítása során eltávolítják a nyílászárókat, a burkolatokat, néhol a falakat is. A kivitelezést figyelemmel kíséri, ha problémát észlel, azt rögtön jelzi. A projektet megvalósíthatónak tartja, az épület bizony nem süllyed.

 

 

 

 

 

forrás: zaol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...

Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak

A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...

Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat

Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.

Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó

Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...

Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését

A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...

Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak

Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított

Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

0