Nagykanizsai Napilap - Újra a parlament előtt az ebtenyésztők bírságolásának elhalasztása

Ezt olvasta már?


Újra a parlament előtt az ebtenyésztők bírságolásának elhalasztása

Négy kormánypárti képviselő törvénymódosítást kezdeményezett azért, hogy 2013. június 1-jéig bizonyos esetekben tekintsenek el az ebtenyésztők bírságolásától.


hirdetés

A fideszes Budai Gyula, Győrffy Balázs és Varga István, valamint a KDNP-s Simicskó István szó szerint azzal megegyezően módosítaná az állattenyésztési törvényt, ahogy május végén a kereszténydemokrata Tarnai Richárd kezdeményezte.

A kormánypárti politikus akkor az általa jegyzett kisajátítási törvényhez fűzött zárószavazás előtti módosító javaslatában változtatott volna a jogszabályon, de az elfogadott módosítást Áder János köztársasági elnök házszabálysértőnek találta, ezért - és egy másik eljárási kifogása miatt - a törvényt nem írta alá, és visszaküldte a parlamentnek megfontolásra.

Az államfő rámutatott, hogy a házszabály alapján a törvényjavaslat egységes javaslatában nem szereplő jogszabály módosítására zárószavazás előtti indítvány nem terjedhet ki, és arra kérte az Országgyűlést, hogy a visszaküldött törvényt észrevételei alapos megfontolása után fogadja el ismét.

Ennek eleget téve az állattenyésztési törvényt most önálló előterjesztésként módosítanák a kormánypártok. Tarnai Richárd ezúttal nincs a benyújtók között, a törvényjavaslat szövege és az általános indoklás viszont azonos az általa májusban megfogalmazottal.

A Fidesz-KDNP így most is arra hivatkozik, hogy az állattenyésztési törvény május közepe óta hatályos módosítása nem biztosított kellő felkészülési időt az ebtenyésztőknek az állami elismerés megszerzéséhez és más rendelkezések betartásához, ezért jövő év június 1-jéig el kell tekinteni az ezzel összefüggő állattenyésztési bírság alkalmazásától.

Az index.hu korábban arról írt, hogy a könnyítés valójában egyetlen szervezetet érint, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) kellett felhagyni a törzskönyvek kiadásával, és a kutyakiállítások szervezésével, miután a parlament áprilisban 20 millió forintig terjedő bírság kiszabását tette lehetővé az állattenyésztési szabálytalanságokért. A hírportál akkor azt is megemlítette, hogy Simicskó Lajos honvédelmi államtitkár a MEOE kiállítási bírói testületében tevékenykedik.

 

mti








Ön szerint is jogosak a Kormány nyugdíjjal kapcsolatos reformjai?






0
0

hírek innen, onnan

Íme 4 hatékony álláskeresési ötlet

Bár a foglalkoztatottsági adatok mostanában pozitív változást mutatnak, a munkanélküliségi ráta továbbra is nagyon magas. Éppen ezért mindent be kell vetnie, ha azt akarja, önt válasszák ki a toborzási folyamat végén.

Emlékezetes olasz győzelem Japán ellen

Emlékezetes olasz győzelem Japán ellen. Az olaszok emlékezetes meccsen nyertek Japán ellen   Olaszország-Japán 4-3 Gólszerzők: (De Rossi 41. , Ucsida 50.

Magyarországon érte különösen nagy csapás a kutaiszi klánt

Az Europol támogatásával több európai országban őrizetbe vették egy grúziai bűnözői csoport, a kutaiszi klán 19 tagját, vezetőjüket Magyarországon fogták el közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Olaszország - Japán 3:3 Okazaki gólja

Okazaki egyenlített Japánnak tovább

Olaszország - Japán 3:2 Balotelli gólja

Balotelli nem tud hibázni tovább

Olaszország - Japán 2:2 Uchida öngólja

Öngóllal egyenlítettek az olaszok tovább

Olaszország - Japán 1:2 De Rossi gólja

De Rossi révén még a félidő vége előtt szépítettek az olaszok tovább

Olaszország - Japán 0:2 Kagawa gólja

Kagawa félfordulatból bombázott a kapuba tovább

Bosco Verticale, vagyis irány az ég

Két épület Milánó központjában. Az erkélyekre összesen 480 nagy- és 250 kisméretű fát, 5000 cserjét és temérdek egyéb növényt fognak ültetni.

06.20.: Tűz van, babám. Bódi Péter, Kántor István, Kalmár Anna, új gépek Miskolc...

Megérkezett a legfrissebb hírlevél: 2013. június 20. csütörtök

MNRT 2013 Kongresszus: kerekedik a program

Egyre több részlet derül ki a 2013. november 7-9. között Visegrádon megrendezésre kerülő neuroradiológiai kongresszusról.

Euromedic-közlemény a debreceni MR-tűzről

A Euromedic Diagnosztika csütörtökön délelőttre ígérte helyzetértékelő közleményét.

Sport

Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged

A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...

Élő adásban őrült meg az olasz riporter Balotelli gólja után - videó

Az olaszok ugyan vasárnap este játszottak, de csak most bukkantunk erre a gyöngyszemre.

Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár

Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.

Storcz Botond szerint Dudás Miklósból a jövő nagy kajakosa lehet

Két napja fejeződött be a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyar küldöttség három arany-, három ezüst, és öt bronzéremmel zárta a kontinenstornát. Az Eb-n az egyik legkellemesebb meglepetést Dudás Miklós aratta, a fiata...

Kleinheisler László bombagóllal köszönt be a Vidi edzésén

Ahogy arról már honlapunk is beszámolt, Kleinheisler László a Videoton csapatában folytatja pályafutását. Az előző szezonban a Puskás Akadémiával NB II-es bajnoki címet szerző futballista felnőttek közötti bemutatkozása igazán jól...

Brazília-Mexikó és Real Madrid-Barcelona - Ezt látod élőben

A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Bemutatták a vadiúj Fradi-pálya vadiúj zöld székeit

Izgalmas hír érkezett Ferencvárosból: lerántották a leplet az új stadionba szánt székekről! A 2014 őszére ígért ultramodern létesítménybe láthatóan roppant kényelmes ülőalkalmatosságot fognak helyezni, ami, igen, zöld lesz. Nézd m...

Chelsea: a Real Madridból, a Barcelonából és a Málagából igazolnának

A katalán El Mundo Deportivo napilap legfrissebb számában hozta le, hogy a Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics a spanyol U21-es válogatott legjobbjaival, Thiago Alcantarával, Iscoval és Álvaro Moratával erősítené meg a keretet.

Baji Balázst díszvacsorán fogadta a köztársasági elnök

Illusztris társaságban, illusztris helyszínen vehetett részt díszvacsorán Baji Balázs, a MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő fiatal atléta. Az utóbbi időben remek eredményeket elérő gátfutót Ádár János köztársasági elnök töb...

Legfrissebb átigazolási hírek: egyszerre vinné a Barca, a Real Madrid és a Málag...

Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.

Hivatalos: a Lokiba igazolt az MTK kulcsembere

A DVSC-TEVA együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta Zsidai Lászlót az MTK-tól.

0

Bulvár

Ezért vizeletfoltos a férfiak alsónadrágja

Vizelési panaszok? Prosztatagondok? Urológiai kivizsgálás? Ettől a néhány szótól általában minden férfi összerezzen, mert egy kellemetlen dolog, a végbélen keresztül történő prosztatavizsgálat, azaz a rectalis digitalis vizsgálat ...

Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.

A 41 éves műsorvezető gyereket vár! Könnyek között jelentette be a reggeli műsor...

Caprice Bourret műsorvezető két kisfiú édesanyja lesz a nyáron.

Műtét a görbe férfiasság ellen - Előtte-utána fotóval! 18+

Egy órás plasztikai műtéttel korrigálható a péniszgörbület. A..

Jó hír: kitisztulhat a dohányos tüdő

Szervezetünk folyamatosan dolgozik a káros anyagok, így a nikotin ellen is...

Hőségriadóban is tilos a szandál

Enyhítenek az öltözködési szabályokon a hőségre való tekintettel a közintézményekben.

Egy gyümölcs, amivel kilókat fogyhatsz, és a bőröd is szép lesz tőle

Tudod, hogy azon kívül, hogy finomak, mennyi mindenre jók a gyümölcsök? Kvíz!

Itt ma felhőszakadást és jeget hozhat a forróság

Jelentős változásra még várni kell.

Brutális élelmiszerdrágulás jöhet

Az ÉFOSZ szerint az E-útdíj miatt akár 30 százalékkal is drágulhatnak az olcsóbb élelmiszerek.

Láttad már az Orbán-emlékművet? - Képeken 7 látnivaló, amit kevesen ismernek

Furcsa emlékművek, sírok és szobrok - nézd meg őket!

Julia Roberts családi nyaralója

Ez a kis gyöngyszem Julia Roberts nyaralója Malibun. Julia Roberts  az egyik legismertebb amerikai színésznő. Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas, a mai napig rengeteget foglalkoztatott, pedig gyermekei születése után több évre v...

blogmorzsák

Westend Tisza Cipő a nagy siker

"Tanuld meg normálisan hordani a cipőt!"

Az ideális ateista film

Szex, filozófia és antiklerikalizmus.

Pilótanő Abu Dhabiban

Elizabeth Peebles palotajáratainak nevezett útjain egyik palotából a másikba szállítja a gazdag utasait a tenger és sivatagok felett.

Túl cool pool?

Ha szerencsések vagyunk, ilyen "nem semmi" medencékre és uszodákra bukkanhatunk.

Adóbevallás mobiltelefonon és feminista hókotrás

Svédországban nem kell söralátét az adóbevalláshoz, ráadásul a hókotrók azokat
az utakat tolják le először, ahol a nők járnak.

Feke Pál: „Az István, a király nem múzeumi tárgy"

Az augusztusban újra dalra fakadó államalapító szerepe kihívás Feke Pál számára.

"Okos város" ötletek az IBM-től

Legyenek a kültéri hirdetések hasznos kényelmi funkcióval ellátott tereptárgyak is egyben.

Ha Európa kíváncsi a múltjára, hozzánk kell fordulnia

A magyar folk története című könyvvel egy igazi alapmű született.

Bloggerek, trolletető, ilyesmi

Bloggerekről kommentelőknek.

Hangszert bármiből

Ötletes zeneszerszámok házilag.

Szimpátia és racionalitás harca - Nokia Lumia 720 teszt

Szimpatikus készülék, kellemes jellemvonásokkal, és fantasztikus üzemidővel.

0