Ezt olvasta már?


Újabb nemzeti konzultáció indul a jövő héttől!

Indul a nemzeti konzultáció, a kormány ahhoz kéri a magyar emberek támogatását, hogy "meg tudjuk védeni határainkat és meggátoljuk a betelepítést" – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. - Pécsi Napilap -

Az államtitkár azt mondta: azért kérik a magyarok támogatását, hogy hazai kézben lehessen tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását. Brüsszel több területen is jogköröket akar elvonni a tagállamoktól, ezért Brüsszelt ebben meg kell állítani – hangsúlyozta.

A kormány ahhoz is ragaszkodik, hogy

„nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok esetében.”

A hat kérdésben induló nemzeti konzultációról szólva Dömötör Csaba közölte: a kormánynak ezekben a kérdésekben kemény vitája van Brüsszellel, ugyanakkor világos az álláspontja, de a hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez szüksége van a magyar emberek támogatására.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott:

„a konzultációban való részvétel így erős kiállás a nemzeti függetlenség mellett.”

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kifejtette, az elmúlt időszakban Magyarországot egyre hevesebb támadások érik, mindenekelőtt a bevándorláspolitikában képviselt álláspontja miatt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a migrációs ügyekért felelős uniós biztos még néhány napja is azt mondta, a betelepítési programok az uniós politika fő eszközei, amelyeket fel kell gyorsítani.

Dömötör Csaba szerint az unió elhibázott bevándorláspolitikáját jól jellemzi a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának "elhibázott ítélete is", mivel úgy ítélt meg összesen hatmillió forintos kártérítést két illegális bevándorlónak, hogy közben Magyarország csak a kötelességét teljesítette, és védte a schengeni határokat.

„Különösen felháborító, hogy egy külföldről támogatott szervezet a perköltségek révén plusz 2,7 millió forintot keresett az ügyön.”

Hangsúlyozta: a részvétel a nemzeti konzultáción azt is szolgálja, hogy "közösen lépjünk fel a migránsbiznisz ellen, mint ahogy más, a nemzeti érdekeket sértő jelenség ellen is".

Dömötör Csaba arra is emlékeztetett, hogy a magyar kormány erős Európát szeretne, ami csak akkor valósulhat meg, ha épít a nemzetállamokra és azok sokszínűségére, továbbá a Római Szerződésben foglalt értékeire. A brüsszeli vezetésnek a tagállamok kioktatása helyett a közösségek védelmére és a biztonság megerősítésére kellene központosítania – hangsúlyozta a kabinet képviselője.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmondta, a konzultációs kérdőíveket május 20-ig ingyenesen küldhetik vissza az állampolgárok. Kérdésre válaszolva megjegyezte továbbá, hogy a konzultáció végleges költségei a résztvevők számától függ, a becsült kiadásokat ugyanakkor a kormány még az első küldemények megérkezése előtt nyilvánosságra hozza.

 

Forrás: Propeller







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egészen elképesztő űrhajót küldene a NASA a Marsra

A NASA 2028-ra tervezi első nukleáris elektromos meghajtású Mars-misszióját, amely új korszakot nyithat az űrutazásban.

Molnár Anikó mindenről kitálalt: „Egyáltalán nem volt jó, szörnyű volt” – megdöbbentő, ami kiderült a népszerű OnlyFans-modellről

Megdöbbentő részleteket árult el magánéletéről az OnlyFans-tartalomgyártó. Molnár Anikó szüzességének elvesztéséről árult el...

7 év után robbant be ismét az HBO egyik legnagyobb dobása

Az HBO Csernobil című minisorozata hét év után ismét a legnézettebbek között szerepel világszerte.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre...

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...

Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak

A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...

Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat

Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.

Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó

Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...

Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését

A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...

Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak

Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

0