Új Btk. - Répássy: egységes és korszerű törvénykönyv a cél
Az új büntető törvénykönyv (Btk.) úgy hoz jelentős változtatásokat, hogy nem jelent teljes dogmatikai szakítást a hatályos Btk.-val.
A végső cél az, hogy a reform nyomán egy egységes, korszerű, következetes és hatékony törvénykönyv szülessen meg - hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán az Országgyűlésben.
Az államtitkár azt mondta, hogy az új kódex a több mint 30 éve hatályos, mintegy 100 alkalommal módosított 1978-as Btk.-t váltja majd fel, amely jól szolgált, de mára "kiszolgált" és ideje érdemei elismerése mellett fokozatosan könyvtárba helyezni.
Hangsúlyozta: a kormánynak nem célja a mindenáron való módosítás, az évtizedek alatt kimunkált dogmatikai alapelvek megváltoztatása, így az új kódexben az általános részi előírások nagy része megegyezik a hatályos Btk.-ban foglaltakkal. Így változatlanul szerepel a törvényjavaslatban a bűncselekmény fogalma, a szándékosság, gondatlanság formái, az elkövetők meghatározása és az értelmező rendelkezések döntő többsége. Ugyanakkor a különös rész szerkezeti felépítése elavult, ezért az új javaslat jelenleginél több, de kisebb fejezetekre osztja ezt a részt - tette hozzá.
Úgy értékelte, az új Btk.-val szembeni egyik legfontosabb elvárás a szigorúság, amely elsősorban a visszaesőkre vonatkozó rendelkezésekben nyilvánul meg, és nem feltétlenül tételhatáremelést, hanem a tettarányos büntetőjogi szemlélet hangsúlyosabb megjelenítését jelenti.
Répássy Róbert a javaslat lényeges változtatásai között emelte ki, hogy az új kódex a szándékos emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, az életveszélyt vagy halált okozó testi sértés elkövetése esetén leszállítja a büntethetőségi korhatárt 12 évre. Mint mondta, ezekben az esetekben a 12-14 év között elkövetővel szemben a legsúlyosabb büntetésként javítóintézeti nevelést rendelhet el a bíróság 1-től 4 évig terjedően. A korhatár leszállítását az államtitkár azzal indokolta, hogy egyre fiatalabbak között terjed a kirívóan erőszakos magatartás, ugyanakkor a "ne ölj!" parancsa olyan alapvető szabály, amellyel a kiskamaszok is tisztában lehetnek.
Közölte: a javaslat az eddiginél erősebb önvédelemre ad lehetőséget azokban az esetekben, amikor a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányul.
Répássy Róbert a változások között említette azt is, hogy a javaslat egyes bűncselekményeket dekriminalizál, más esetekben viszont új tényállásokat vezet be. Dekriminalizált bűncselekmény például a határjelrongálás, a sajtórendészeti vétség, a hamis statisztikai adatszolgáltatás vagy az árdrágítás, de ezek a magatartások sem maradnak büntetés nélkül, hanem szabálysértési vagy közigazgatási szankciókat kapnak - tette hozzá.
Az új tényállások közé sorolta az orvvadászat és az orvhalászat külön nevesítését, az egészségügyi termék hamisítását és a közfeladati helyzettel való visszaélést is, valamint az együtt élők közötti lelki bántalmazást, ami a családon belüli erőszakkal szemben hatékonyabb fellépést tesz lehetővé. Szintén új bűncselekményként jelenik meg a családi kapcsolatok létesítésével való visszaélés, amellyel az illegális migráció ellen lépnének fel - ismertette.
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel kapcsolatban közölte: a kábítószerfogyasztás szintén önállóan nevesítve, a csekély mennyiségű kábítószer megszerzésével azonos büntetési tétellel fenyegetett vétség lesz, és a javaslat a kábítószerfüggőkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályokat megszünteti. Az elterelés korlátlan számú igénybevételének lehetősége megszűnik, ez a jövőben két éven belül csak egyszer lehet kérni - mondta az államtitkár, aki szerint az eddigi gyakorlat az sugallta, hogy csekély mennyiségű kábítószerrel lebukni nem jelent igazi kockázatot, hiszen az ember elmegy néhány felvilágosító előadásra és ott folytathatja, ahol abbahagyta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyomozó hatósággal való együttműködés a büntetés korlátlan enyhítését vonhatja maga után.
Elmondta azt is, hogy a javaslat szerint változik a nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel kapcsolatos szabályozás is: a szexuális erőszak tényállásában vonják össze az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak eddigi tényállását, és súlyosabban büntetik a bűncselekményt a sérttet életkora szerint.
Az ittas járművezetés esetén a változások közé sorolta, hogy a javaslat meghatározza a pontos alkoholkoncentráció értékét, és kötelezően alkalmazandó büntetésként határozza meg a vezetéstől való eltiltást.
Répássy Róbert kiemelte: a javaslat elfogadása esetén Magyarország negyedik büntető törvénykönyve lép hatályba. Megjegyezte: nem gondolja, hogy az új Btk.-nak ugyanolyan sikere és hosszú élete lesz, mint a matuzsálemi kort megérő, 1878-as Csemegi-kódexnek, amelynek egyes részei 1962-ig hatályban voltak, de reméli, hogy az új kódex meghatározó ideig, a jogalkalmazók által elfogadottan, és a kitűzött célnak megfelelően, felhasználóbarát módon szolgálja majd a büntető igazságszolgáltatást.
MTI
hírek innen, onnan
Húzd ki őket most azonnal. Ezreket vett ki a zsebedből ez az 5 háztartási gép, amíg aludtál
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt...
Mindenki a falakat figyeli, pedig máshol tér vissza az állatminta: ez lesz a lakberendezés legváratlanabb trendje
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most...
Százmilliárdokat kaszáltak a magyarok a tőzsdén
Az áprilisi parlamenti választás a magyarok vagyonában is látványos változást eredményezett. Egy hónap alatt több mint 8 százalékkal...
Hatalmas viharok érkeznek, az egész országra figyelmeztetést adtak ki: térképen a részletek
Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai...
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere,...
Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtott be a kormány, itt vannak a részletek
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló...
Gyanús orosz vadászgépek bukkantak fel a NATO legsebezhetőbb pontjánál: világos, mi Moszkva célja
Több mint ötven célpont ellen gyakorlatoznak az orosz erők a Kalinyingrád térségében zajló légi hadgyakorlaton, amelyen katonai konvojok,...
Gregor Bernadett évek óta először újra megszólalt a színész-bántalmazások ügyében
Reméli, ezt a posztját nem kell levennie.
Magyar Péter még egyszer megpróbálja távozásra bírni Sulyok Tamást
A miniszterelnök újabb négyszemközti találkozón próbálja majd rávenni a köztársasági elnököt az önkéntes lemondásra, és bízik...
A legjobb clean girl parfümök – Az egyszerűségükben rejlik a különlegességük
A clean girl esztétika a természetes megjelenésről szól, amelyhez a megfelelő parfüm kiválasztása elengedhetetlen. Az alábbiakban...
Minden idők második legmelegebb májusát mérték világszerte
Kutatók szerint a kialakulóban lévő El Niño és a klímaváltozás együtt emelte a szárazföldi és tengeri átlaghőmérsékleteket.
Benyújtották a pedagógusok teljesítményértékelését felfüggesztő törvényt
Kedd éjszaka felkerült a parlament honlapjára az a törvényjavaslat (pdf), ami már erre a tanévre is mentességet ad a tanároknak a...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek
Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben
Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


