Tűz ütött ki egy zalai szociális otthonban
Kisebb tűz ütött ki szombaton Pölöskefőn a Napsugár szociális otthonban, három embert füstmérgezés gyanúja miatt a mentők elláttak.
hirdetés
Tóth Evelin, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel azt közölte: a tűz az egyik szobában keletkezett, ahol kigyulladt a matrac.
A rendőrség az ügyben közveszély okozása miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - tette hozzá.
A pacsai hivatásos és gelsei önkéntes tűzoltók eloltották a lángokat, majd átvizsgálták és átszellőztették az épületet.
hírek innen, onnan
Kétezer négyszáz milliárd forintért vásárolna vadászgépeket egyik szomszédunk
A román védelmi minisztérium 6,5 milliárd dollárt fordítana ötödik generációs harci repülőgépek beszerzésére. A program első...
Brit védelmi minisztérium: Nem valószínű az újabb orosz ellentámadás
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
Börtönbe zárják az orvvadász-Keresztapát
Teo Boon Ching az illegális vadkereskedelemben utazó bűnszervezetet vezetett, legutóbb több száz kilogrammnyi orrszarvúszarvra szerződött.
Szájhorror a fogorvosnál, a doktor válaszolt a gyerek anyjának
Őriszentpéteren megsérült egy kislány szája, amikor a fogorvos az egyik fogát kezelte. A doktor szerint van ilyen, az anya szerint ez...
Előkerült pár fotó, amin pucéran hempereg az ágyban Christina Aguilera
Christina Aguilera alaposan nekivetkőzött.
A spanyol ügyészség Shakira után nyúlt
Újabb adócsalással vádolta meg Shakirát az ügyészség Spanyolországban - közölte az EFE spanyol hírügynökség. Ezúttal 6 millió...
Szorult helyzetbe hozza a kormányt a 700 forintos üzemanyagár
Bevezethetnék újra az árstopot, de akkor a tavaly decemberihez hasonló káoszra kellene számítani. Így viszont nem látjuk, meddig...
Gregor Bernadett kitálalt: ilyen kapcsolat volt közte és Koncz Gábor között – videó
Gregor Bernadett közel 17 évvel ezelőtt vesztette el szeretett édesapját, Gregor Józsefet. A színésznő azonban nem maradt egyedül...
Ötven felett sem áll meg az élet: újra rátalált a szerelem Janza Katára
Janza Kata főnixként született újra az elmúlt két esztendőben, ami nem véletlen. Az Operettszínház művésze olyan titkokat árult el az...
Elképesztő célokra hatalmas összegeket költ a kormány külföldi segítség címén
Természetes dolog katasztrófák károsultjain vagy háborús menekülteken segíteni, ám ehhez képest furcsa dolgokra, például olaszországi...
Rengeteg nő kéri ezt a hajat idén ősszel a fodrászától: ez most a legnagyobb divat
Vannak frizurák, amelyek csodálatos egyszerűségükkel hódítanak. 2023 őszén ezek közül az egyik a francia bob lehet: ezzel biztosan nem...
Ez hihetetlen. Évekig bujkáltak, 4 év után buktott le és vállalta fel szerelmét a két színész
„Továbbra is óvjuk a kapcsolatunkat, mert a lehető legszebbnek akarjuk megőrizni.”
Sport
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez
Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Egymás után távoznak a fontos emberek.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló
Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.
Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége
Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá
„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége
Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.
Kiderült, hány meccset kell kihagynia az érthetetlen módon kiállított Fiola Attilának
A magyar válogatott focistát a Zalaegerszeg elleni meccsen állították ki.
Bulvár
Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra
A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.
Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint
A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja
A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.
Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő
Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön
Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.
Videón, ahogy ellop egy nő egy ütvefúró-csavarozót az OBI-ból
Beismerte tettét a lopással vádolt nő.
Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme
A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.
Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók
A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.
Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról
Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.
blogmorzsák
Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm
Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.
A falakat megtanítani beszélni
A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál