Tusk és Schulz nem elégedett a költségvetési fegyelemről szóló szerződés tervezetével
Sem Donald Tusk lengyel miniszterelnök, sem Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke nem mutatkozott maradéktalanul elégedettnek az egyebek között a költségvetési fegyelem fokozásáról szóló európai uniós szerződés tervezetével kettejük hétfő délelőtti brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A két politikus azt megelőzően találkozott, hogy délután az EU-tagországok vezetői csúcstalálkozót tartanak, amelynek egyik célja a szóban forgó (régebben pénzügyi paktumként emlegetett) szerződés szövegéről szóló megállapodás.
Tusk elmondta, hogy jelenlegi formájában lengyel részről nem tudják elfogadni a szöveget, mert azt egyfelől nem tartják eléggé ambiciózusnak, másfelől fontosnak tartják, hogy a döntéshozatal megmaradjon uniós keretekben, és ne szűküljön le az euróövezet országainak körére.
Lengyelország már korábban jelezte: ragaszkodik ahhoz, hogy a mostani szerződésben foglaltakhoz kapcsolódó döntésekbe azokat az uniós tagállamokat is vonják be, amelyek egyelőre nem euróövezeti tagok, de aláírásukkal csatlakoznak a szerződéshez. Egyes euróövezeti országok ugyanakkor egyelőre nem szeretnék, ha a zónán kívüliek teljes körű részvételt élveznének a zónára vonatkozó ügyek eldöntésekor.
Tusk mindazonáltal leszögezte, hogy a szerződés céljaival egyetértenek, beleértve a költségvetési fegyelem kiterjesztését és a gazdasági növekedés további ösztönzését is.
Schulz EP-elnök elmondta, hogy az uniós képviselőtestületnek is vannak fenntartásai a jelenlegi szövegváltozatot illetően. Ő is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy elkerüljék bármifajta megosztottság kialakulását az unióban.
Mint mondta, emellett nem tartják eléggé kiegyensúlyozottnak a szöveget, mert bár egyetértenek azzal, hogy a takarékoskodás és a fegyelem elkerülhetetlen, szerintük kellően ki kellene domborítani a növekedés és a szociális összetartozás fontosságát is.
Az EP emellett azt is fontosnak tartja, hogy a szerződés kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos munkába a képviselőtestületet is a lehető legteljesebb mértékben bevonják.
Schulz a sajtótájékoztatón méltatta, hogy Tusk az egyik első vendége volt EP-elnöki minőségében, a lengyel miniszterelnök pedig meggyőződését fejezte ki, hogy az elnöki székben honfitársát, Jerzy Buzeket követő német szocialista politikus is ugyanúgy a közösségi szellem maradéktalan szem előtt tartásával irányítja majd az uniós parlamentet, mint elődje.
mti

- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

