Ezt olvasta már?

0

Tudod, mi a legjobb természetes immunerősítő?

A pandémia kezdete óta egyre több figyelmet kapnak az egészség megőrzésére irányuló törekvések. Míg korábban mindenki csak ment a dolga után, és alig figyelt oda az egészségére, mára ez már másként van.


hirdetés

 

Az emberek tömegesen kezdik átértékelni az egészséghez fűződő viszonyukat, és ma már nem veszik annyira egyértelműnek, hogy nincs semmi bajuk, hanem sokkal inkább hálásak érte és nap mint nap szeretnék támogatni a saját szervezetüket abban, hogy minél ellenállóbb legyen a világ kihívásaival szemben.

Ha te is ebben a cipőben jársz, és éppen azt keresed-kutatod, hogyan tudnád turbózni az immunrendszered a lehető legtermészetesebb módon, akkor a legjobb helyen jársz.

 

Az ősi kínai módszerek reneszánsza

 

Talán nem lepődsz meg, ha azt mondja a CBDisland.eu, hogy a titkok nyitját az ősi kínai módszerekben kell keresni. Az ősi kínaiak tudtak valami olyat, amit aztán nemzedékről nemzedékre örökítettek, és ez segített nekik olyan magasan tartani a várható életkort. Ha jobban belegondolsz, a világ legidősebb emberei is mindig onnan kerülnek ki, sőt a kínai embereken sokkal kevésbé látszik az idő múlása.

 

Ennek természetesen az egyik oka a megfelelő táplálkozás, a másik pedig az, hogy ragaszkodva a természetes anyagokhoz, nem tömik tele magukat mindenféle szintetikus étrend-kiegészítőkkel.

 

Ami jó volt az ősöknek, az nekik is tökéletesen megfelel, és ebben az esetben ennél helyesebben aligha járhatnának el.

 

Mitől olyan jó a gyógygomba komplex?

 

A kínaiak már idejekorán felfedezték a gyógygombák nagyszerű hatásait, így most a többféle gomba (hernyógomba, reiisi, shiitake, maitake és más egyéb gombák) kivonatát egy komplex gyógyhatású készítménnyé gyúrva te magad is kipróbálhatod.

 

Az egyedülálló gombakeverék hozzásegít ahhoz, hogy a szervezeted minél optimálisabban működjön. Felsorolni is nehéz lenne a rengeteg vitamin, ásványi anyag, aminosav és antioxidáns jótékony hatásait, ezért most csak a legfontosabbakat emeljük ki.

 

  • Akut és krónikus betegségek kiegészítőjeként is javasolt, hiszen többek között hatékonyan pusztítja a rákos sejteket.
  • Energizál, élénkít, erősíti az immunrendszert.
  • Csökkenti a vérnyomást és a vércukorszintet.
  • Természetes antibiotikumként funkcionál, csak épp a bélflóráddal is kíméletes.

 

Persze ez csak a jéghegy csúcsa, de a CBDisland.eu csapata ellát még több információval, amennyiben a gombakivonat használata mellett döntesz.

 

Bízz a természetben!

 

A modern ember legnagyobb tragédiája, hogy eltávolodott a természettől, és mindent mesterségesen akar megoldani. A nagy törekvéseknek népbetegségek és a bolygó pusztulása lett az eredménye.

 

Szerencsére azonban egyre többen felismerik, hogy a problémákat úgy tudjuk megoldani, ha újra közelebb kerülünk a természethez, akár az immunerősítés és gyógyulás terén is. Ugye te is üdvözlöd ezeket az új törekvéseket?







0
0
0

hírek innen, onnan

Harc az inflációval: brutálisan megemelte a jegybank az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank megtartotta a jegybanki alapkamatról szóló keddi kamatdöntő ülését. Az MNB úgy döntött, hogy a jegybanki...

Újraformálja az arckontúrokat, halványítja a pigmentfoltokat, nőies illatot ad - Ezek a kedvenc termékeink nyáron

Mutatjuk a nyár legszuperebb termékeit. Ezeket neked is érdemes kipróbálnod.

Az Arsenalba igazolt a Manchester City egyik legnagyobb sztárja

Hosszú évekre megoldhatja az észak-londoni csapat csatárgondjait.

Még brutálisabb infláció jön az MNB szerint a következő hónapokban

És 2023-ban is magas maradhat a pénzromlás mértéke.

Újraindult a földgázszállítás Magyarországra a Török Áramlaton keresztül

Újraindult a földgázszállítás Magyarországra a déli irányból, miután sikerrel lezárultak a Török Áramlat vezetéken hosszú ideje...

Chadwick Bosemannek nem volt végrendelete, megvan, ki örökli a vagyonát

A felesége indította el bírósági ügyet a vagyonkezelésről.

Répássy: még a nyári ülésszakban jönnek az „Lmbtq-propagandát” megállító törvényjavaslatok

Amiből szerinte világosan látszani fog, a referendum célja nem a szexuális kisebbségek elleni támadás volt. (Belföld)

Még a saját embereiben sem bízhat Putyin, durva árulás áldozata lett

Sokan rettegnek a tekintélyt parancsoló Putyintól, egy ember azonban kivétel ez alól, ugyanis Dmitrij Mihalcsenkó, a Forum holding volt...

Nagyot hibáztak a magyar időjósok – Döglött Béka-díjat érdemelnének?

Saját kardjukba dőltek az időjósok, most ők vezették félre a magyar embereket.

Dróntechnológia Magyarországon: a honvédelem is jól járhat a frissen létrejött megállapodással

Dróntechnológiai kutatás-fejlesztési együttműködésről állapodott meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nemzeti...

Sport

Mint egy zsák krumpli, úgy zuhant a vízbe az osztrák műugró - videó

Dariush Lotfi nagyon elrontotta az egyik kísérletét a budapesti vizes vb-n.

˝Eljött az ideje egy új kezdetnek˝– hamarosan jön a bejelentés

Ingyen szerzi meg a Chelsea kiválóságát a katalán együttes.

Szepesi Niki az őt éveken át molesztáló masszőr haláláról: „Az égiek bocsássanak meg neki”

Kicsi bácsi meghalt. Kicsi bácsi, vagyis Bacsa István a magyar sporttörténelem, az úszótársadalom egyik legellentmondásosabb alakja volt. S akkor finoman fogalmaztunk. A gyúró, akit súlyos vádakkal illettek, s aki neg

Megvan a magyar vízilabda-válogatott negyeddöntős ellenfele a vizes vb-n

Erős ellenféllel játszanak a mieink szerdán a Margitszigeten.

Az NB I egyik legjobb csatárát igazolta le a Paks

Minden bizonnyal Ádám Martin pótlása lesz az új támadó feladata.

Benedek Tibor emlékfalához vezetett a görög pólósok első útja

Hatalmas sportemberi gesztus a negyeddöntőre készülő csapattól.

Ritkán látható baki a vizes vb-n: az osztrák műugró edzője is a fejét fogta – videó

Nagy csalódás érte Dariush Lotfi osztrák műugrót, aki a FINA-világbajnokság műugró számainak 3 méteres selejtezőjén megcsúszott a deszkán, majd a vízbe esett.

Messi csúnyán kiütötte magát a szülinapi buliján – Suárez fotója buktatta le

A jelek szerint Lionel Messi alaposan megünnepelte 35. születésnapját! Kemény másnapja volt az argentin focisztárnak, ezt bizonyítja barátja, Luis Suárez fotója, amely szerint az argentin focisztár még este hatkor is

Csak élve haza akarok jutni, kiabálta két menet között a rettegő bokszoló - videó

Alma Ibarra érezte, hogy nincs esélye a világbajnoki címvédővel szemben.

A klublegenda is elmondta a véleményét a Real Madrid új igazolásairól

Elsősorban hiányposztra érkezett az erősítés, a következő idényt tekintve is a Real Madrid a favorit?

10 éves minden idők egyik legemlékezetesebb gólöröme

10 évvel ezelőtt duplázott Mario Balotelli a Németország elleni Eb-meccsen. 10f éve annak, hogy megszületett az egyik legismertebb gólöröm és a fotó, amely évekig volt az internet egyik kedvenc mémforrása.

A legjobb négy közé juthat a női vízilabda-válogatott

Emellett folytatódik a wimbledoni tenisztorna is.

0

Bulvár

A férj óriási hímvesszővel rendelkezik, de a felesége miatt nem használhatja

A vaginizmus nevű probléma meglehetősen sok nőt érint.

"Hirtelen fog történni. És halott lesz": A CIA egykori vezetője szerint Putyint a belső köre fogja meggyilkoln...

Daniel Hoffman, aki CIA moszkvai állomásfőnökeként szolgált, azt mondta, hogy az orosz vezető legbelsőbb köre megpróbálhatja eltávolítani őt az ukrajnai invázió miatt. A hírszerző tiszt úgy véli, hogy Putyin me

A rendező nem engedte ki a színésznőt mosdóba, erre olyat tett, örökre megemlegette a férfi

Volt, aki keményen visszavágott a rendezőnek az embertelen munkakörülmények miatt.

Változás az Áfa törvényben – részben az Európai Unió Bíróságának ítélete nyomán

A 2022 nyári adóváltozásokat tartalmazó törvényjavaslat áfa törvényt érintő módosításait Varga Szabolcs, a PwC Magyarország szenior menedzsere ismerteti.

Így néz ki ma a 91 éves Mihail Gorbacsov, és ez a véleménye Putyin elnökről

Az egykori szovjet vezetőnek köszönhetjük a békés rendszerváltást.

Fordulat jön az üzemanyagok árában

Szerdától a gázolaj lesz olcsóbb, de nem a kedvezményes árú.

Mint egy zsák krumpli, úgy zuhant a vízbe az osztrák műugró - videó

Dariush Lotfi nagyon elrontotta az egyik kísérletét a budapesti vizes vb-n.

Nem tudták, melyik gyerek dobta a WC-be a telefont - Ez a fotó buktatta le a kicsit

Ezeket a képeket látnod kell, mielőtt gyereket vállalsz!

42 holttestet találtak egy kamionban

Az áldozatok egyszerűen megfulladtak.

John F. Kennedy a szeretőjével volt, míg Jackie a másik szobában tartózkodott: a first lady tudott a nőügyeirő...

John F. Kennedy rengeteg alkalommal megcsalta Jackie Kennedy-t, erről a first lady is tudott.

Újra megnyitja kapuit Budapest legendás áruháza

Az épület, mely mindig is ellentmondásos érzéseket szült a nagyközönségben, sokáig elhagyottan állt, hamarosan azonban ismét megtelik élettel.

blogmorzsák

Vermekben tárolt dunai jég és egyéb hűtési módok

Vajon hogyan tartották hűvösen az élelmiszert a múlt század eleji nyarakon?

NES televíziós reklámok

A Nintendo NES konzoljához készült játékokhoz is készültek televíziós reklámok. Ma ebből hoztam egy válogatást.

Mi az a ferritin?

Mutatjuk, mi fán terem az a ferritin, és mit jelez, ha sok vagy épp kevés van belőle.

Szemben a miniszterből lett fogollyal

Tíz mondat Gerbner Györgyről.

Vajon mi fog a boltokba kerüni, ha ez így halad tovább?

Súlyos élelmiszer-ellátási problémák lesznek, ha így marad az időjárás.

0