Ezt olvasta már?

0

Tudod, mi a legjobb természetes immunerősítő?

A pandémia kezdete óta egyre több figyelmet kapnak az egészség megőrzésére irányuló törekvések. Míg korábban mindenki csak ment a dolga után, és alig figyelt oda az egészségére, mára ez már másként van.


hirdetés

 

Az emberek tömegesen kezdik átértékelni az egészséghez fűződő viszonyukat, és ma már nem veszik annyira egyértelműnek, hogy nincs semmi bajuk, hanem sokkal inkább hálásak érte és nap mint nap szeretnék támogatni a saját szervezetüket abban, hogy minél ellenállóbb legyen a világ kihívásaival szemben.

Ha te is ebben a cipőben jársz, és éppen azt keresed-kutatod, hogyan tudnád turbózni az immunrendszered a lehető legtermészetesebb módon, akkor a legjobb helyen jársz.

 

Az ősi kínai módszerek reneszánsza

 

Talán nem lepődsz meg, ha azt mondja a CBDisland.eu, hogy a titkok nyitját az ősi kínai módszerekben kell keresni. Az ősi kínaiak tudtak valami olyat, amit aztán nemzedékről nemzedékre örökítettek, és ez segített nekik olyan magasan tartani a várható életkort. Ha jobban belegondolsz, a világ legidősebb emberei is mindig onnan kerülnek ki, sőt a kínai embereken sokkal kevésbé látszik az idő múlása.

 

Ennek természetesen az egyik oka a megfelelő táplálkozás, a másik pedig az, hogy ragaszkodva a természetes anyagokhoz, nem tömik tele magukat mindenféle szintetikus étrend-kiegészítőkkel.

 

Ami jó volt az ősöknek, az nekik is tökéletesen megfelel, és ebben az esetben ennél helyesebben aligha járhatnának el.

 

Mitől olyan jó a gyógygomba komplex?

 

A kínaiak már idejekorán felfedezték a gyógygombák nagyszerű hatásait, így most a többféle gomba (hernyógomba, reiisi, shiitake, maitake és más egyéb gombák) kivonatát egy komplex gyógyhatású készítménnyé gyúrva te magad is kipróbálhatod.

 

Az egyedülálló gombakeverék hozzásegít ahhoz, hogy a szervezeted minél optimálisabban működjön. Felsorolni is nehéz lenne a rengeteg vitamin, ásványi anyag, aminosav és antioxidáns jótékony hatásait, ezért most csak a legfontosabbakat emeljük ki.

 

  • Akut és krónikus betegségek kiegészítőjeként is javasolt, hiszen többek között hatékonyan pusztítja a rákos sejteket.
  • Energizál, élénkít, erősíti az immunrendszert.
  • Csökkenti a vérnyomást és a vércukorszintet.
  • Természetes antibiotikumként funkcionál, csak épp a bélflóráddal is kíméletes.

 

Persze ez csak a jéghegy csúcsa, de a CBDisland.eu csapata ellát még több információval, amennyiben a gombakivonat használata mellett döntesz.

 

Bízz a természetben!

 

A modern ember legnagyobb tragédiája, hogy eltávolodott a természettől, és mindent mesterségesen akar megoldani. A nagy törekvéseknek népbetegségek és a bolygó pusztulása lett az eredménye.

 

Szerencsére azonban egyre többen felismerik, hogy a problémákat úgy tudjuk megoldani, ha újra közelebb kerülünk a természethez, akár az immunerősítés és gyógyulás terén is. Ugye te is üdvözlöd ezeket az új törekvéseket?







0
0

hírek innen, onnan

A mennyből a pokolba került az SMA-s Tomika családja: „400 millió forint tűnt el”

Aki nincs hasonló helyzetben, az talán meg sem érthetik, min mennek most keresztül a gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenvedő Tomika...

Most érkezett. Óriási tömegkarambol volt a Rákóczi hídon, hatalmas dugóra kell számítani.

Három autó ütközött össze a Rákóczi hídon, már a tűzoltók és a mentők is a helyszínre érkeztek. A XI. kerületben egy másik nagy...

„Akár 60 százalékkal csökkenthetjük a rezsikiadásainkat”

Az emberiség túlfogyasztási kultúrája előbb-utóbb teljesen kifosztja bolygónk erőforráskészleteit. Nagyon fontos lenne tehát, hogy...

Az augusztusi nyugdíjat miért utalják így?

A KSH adatai között keresgélve azt láthatjuk, hogy Magyarország lakosságából (mely 9,7 millió fő) jelenleg mintegy 2.029.000 ember az,...

Ilyen lesz ma napunk, nézze meg, kell-e az esernyő

Pénteken is sok gomolyfelhő lesz felettünk, gyenge záporok reggel a középső országrészben, zápor, zivatar délután a Dunántúl nyugati...

4 profi szextipp, ha plus size vagy és te szeretnél felül lenni az ágyban

Elsőre talán úgy hangzik, mintha ezt nem lehetne szexin megoldani, pedig simán!

Kritikus szint alá csökkent a Duna vízszintje, ezért be kellett zárni a Sugovica szabadstrandot

A strand működéséhez a 100-600 centiméter közötti – a Duna bajai vízmércéje szerinti – vízállás az ideális.

A milánói divathéten újra bemutatnak a magyar divattervezők

Szeptember 20. és 26. között kerül megrendezésre a női kollekciókat bemutató Milánói Divathét, amely a 2023-as tavaszi- nyári...

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet

A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent.

Sport

Kirúgták a Fradi-játékosok edzőjét három hónappal a vb előtt

Nem volt hajlandó játszatni a csapat két, büntetésben lévő sztárját.

Végleg leigazolta a Fradi-legenda fiát az olasz elsőosztályú focicsapat

A Fradiban nevelkedett tehetséges védő az előző idényt kölcsönben töltötte Olaszországban.

Kitették a PSG keretéből Messi ősellenségét

A nyáron kinevezett edző csökkenteni akarja a keret létszámát.

Jön a tűzijáték: A Barca sztárja indíthatja be az átigazolási lavinát

A Juventusnál, a Barcelonánál, a Manchester Unitednél és a Chelsea-nél is várhatóak még játékosmozgások. Sok esetben egymástól függően.

Ádám Martint a súlya miatt kritizálják Dél-Koreában

A magyar válogatott támadónak nehezen megy a beilleszkedés új csapatában.

Hoppá. Veszélyben lehet a Fradi edzőjének állása – Így kiakadtak a zöld-fehéreknél?

Az orosz média szerint sokan úgy gondolják, a Qarabag elleni kiesést követően a Ferencváros edzőjének, Csercseszovnak talán örökre el kell hagynia a pálya szélét a zöld-fehéreknél.

Dühösek a Fradi drukkerek a BL-kiesés miatt - Csuti is elmondta a véleményét

A keddi Fradi-Quarabag elleni BL-selejtező mérkőzése nem pont úgy alakult, ahogy azt a zöld-fehérek szerették volna. A hazai csapat 3-1-re kikapott az azeriektől, a szurkolók dühös kommentjei pedig elárasztották a k

A Chelsea kész leigazolni Frenkie de Jongot és Aubameyangot, ha...

Ha a Barcelona mindkét kulcsjátékosát elengedi a londoniakhoz.

Sejtelmes nyilatkozat: Barcelonába tart az angol bajnok sztárja

Bernardo Silva elárulta, hogy bár boldog a Manchester Citynél, de fogalma sincs arról, mit hoz a jövő.

A teniszvilág fenegyereke a világelsőt is legyőzte Montreálban

Az ausztrál játékos szetthátrányból nyert az orosz Danyiil Medvegyev ellen, és a legutóbbi 15 mérkőzéséből immáron tizennegyedszer nyert.

0

Bulvár

Megrázó képeken a "kiszáradt" Duna, ami Budapest elszomorító látványossága lett

Mindössze három hét alatt nagyjából 1,5 métert csökkent a Duna vízszintje.

A meteorológus elárulta: A kánikula után szokatlan időjárás vár ránk

Szinte már megszoktuk a forró napokat, ahhoz képest most furcsa érzésünk lehet a hűvösebb idő kapcsán.

Közleményt adott ki a Mol, minden autóst érint

Közös érdekünk, hogy mindenhol legyen elegendő üzemanyag.

Elképesztő jelenetek: megőrült a tinédzser közönség a Szigeten Korda Györgytől és Balázs Kláritól - videók

Hét év után tért vissza a Szigetre a házaspár, moccanni nem lehetett, annyian voltak.

Átlátod az energiahasználatodat? Mutatjuk, mennyit jelent 1 kWh otthon 

Az elmúlt hetekben – ahogy sokan mások – mi is kicsit újragondoltuk az itthoni fogyasztásainkat és számszerűsítettük a kiadásainkat.

Anya és lánya üzenetváltását adta át a rendőröknek a Facebook, bűncselekményekkel vádolják őket

Egy amerikai édesanya és tizenhét éves lánya tiltott magzatelhajtást hajthattak végre, amiről egy Messenger-üzenetváltásban beszélgettek. A Facebook továbbította a levelezésüket a hatóságoknak, amelyek a két nő

Egy részeg orosz őrmester elpusztíthatja Kelet-Európát?

Szakértők szerint a zaporizzsjai atomerőmű annyira eltérő a csernobilitól, hogy olyan típusú katasztrófa, ami az utóbbit elpusztította nem történhet az előbbivel. Ugyanakkor másfajta sérülés miatt óriási nukle

Koronavírus: kiderült, mire számíthatnak az oltottak

A tavalyi évben koronavírus-fertőzéssel regisztráltak közel háromnegyede az oltatlanok közül került ki Magyarországon.

Meghalt Varnus Xavér öccse, miután félrenyelt egy falatot

Az orgonaművész egyből hazautazott.

Neked is van politizáló Facebook-ismerősöd? Az ő követésüket érdemes leállítanod

Még egy mindenmentes műsütemény, edzőtermi szelfi vagy politikai kinyilatkoztatás a hírfolyamban, és esküszöl, hogy megnyomod a törlés gombot? Vagy a helyesírási hibákat nem bírod? Összegyűjtöttük, kik a legsz

blogmorzsák

Tíz történelmi érdekesség Görömbölyről

Görömböly ma Miskolc része, de mint önálló településnek is komoly múltja van.

Autósoknak: ezt tedd, ha karcos lett járműved

Szuper trükk, hogy házilag, pár húzással megszépítsd kocsidat.

Erre a cuccra szükséged lesz, ha beüt a világvége

Ez a csomag életet menthet vagy jobb esetben csak a rezsit csökkenti.

0