Tudatosabban étkezünk, mint 5 éve?
A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy 2013-hoz képest több zöldséget, gyümölcsöt és hazai élelmiszert fogyasztanak.
Élelmiszer vásárlása esetén a minőség, az ár-érték arány és a származási hely a három legfontosabb tényező a kutatásban résztvevők szerint – derül ki a K&H felméréséből.
„A reprezentatív, 600 fő megkérdezésével történt lakossági kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy jelenleg milyen tényezőket vesznek figyelembe az emberek az elfogyasztott élelmiszereknél, valamint, hogy hogyan változtak étkezési szokásaik az elmúlt 5 évben. Hiszen az élelmiszeripari beruházások tervezésekor érdemes tisztában lenni a fogyasztói szokásokkal” – ismertette a kutatás irányait Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.
Tudatosan vásárolunk élelmiszert
A K&H kutatásból kiderül, hogy bevallásuk szerint élelmiszer vásárlásakor elsősorban a minőségre és az ár-érték arányra figyelnek oda a megkérdezett fogyasztók. Emellett az étel származási helye, szavatossági ideje és a hazai alapanyagfelhasználás is fontos számukra, miközben az adott élelmiszer jól csengő márkaneve és szép csomagolása sokkal kevésbé meghatározó, állítják.
Érdekes, hogy a manapság oly divatos bio, vega, paleo és allergénmentes étkezési trend ellenére ezek a legutolsó szempontok, amit elmondásuk szerint figyelembe vesznek. Holott a magyar betegstatisztikák 1 szerint a serdülők és fiatal felnőttek (15-29 év) 6,62%-a, valamint a felnőttek (30-49 év) 14,66%-a szenved laktóz intoleranciában, és minden 50. embert érinti a gluténérzékenység.
Több zöldség-gyümölcs, kevesebb gyorsétel
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint egy főnek naponta minimum 400 gramm zöldség és gyümölcs fogyasztása ajánlott. Ehhez képest a szervezet 2013-as kutatása szerint Magyarországon mindössze napi 260 gramm zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk fejenként, amellyel az Európai Unióban az utolsók között vagyunk. „Habár a WHO felmérése nem fest túl jó képet a hazai zöldség-gyümölcsfogyasztásról, a K&H kutatása szerint kedvező tendencia indult el a hazai lakosságnál, hiszen az egyre tudatosabb és egészségesebb étkezés irányába mozdultak el a fogyasztói szokások, a fogyasztói gondolkodás. A megkérdezettek válaszai alapján ugyanis az látható, hogy az 5 évvel korábbi értékhez képest több zöldség és gyümölcs kerülhetett az asztalra, miközben jelentősen mérséklődött a készételek vásárlása és a gyorséttermek látogatása” – mondta el a szakember. A tejtermékek és húsok az elmúlt öt évben is fontos részét képezték a fogyasztásnak, a jövőben azonban még nagyobb szerepük lehet a mindennapi étkezések során: szakértők szerint a következő évtizedekben jelentős étrendváltozás következhet be a magas hozzáadott érték élelmiszerek javára. Ez azt jelenti, hogy erőteljes növekedés várható a hús és a tejtermékek fogyasztásában.
hírek innen, onnan
86 éves, de senki meg nem mondaná a hölgyről: ez a megdöbbentően jó forma titka
Sokan megirigylik a kondícióját, ha megnézik ezt a videót.
Várkonyi Balázs az 1,3 milliárdos Temu-bírságról: Egy nullával többet kellett volna kapniuk
A magyar e-kereskedelem veteránja elmondta véleményét a kormányváltás várható hatásairól: keleti nyomás után nyugati bizalom, és...
Budapesti lakosok, banki ügyfelek – mutatjuk a május eleji változásokat.
Az új hónap ismételten több újdonságot is tartogat: összegyűjtöttük, hogy pontosan mik ezek.
Gajdos László nem tudta, hogy lehetetlen, ezért megcsinálta
Magyar Péter miniszterének egy oroszlán adott tanácsokat, a hihetetlennek tűnő ötletei pedig Európa csúcsáig repítették.
Új környezetvédelmi hatóságot hoz létre a Tisza Párt
Új, független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a Tisza Párt - jelentette be az élő környezetért felelős miniszter-jelölt...
A Fidesz megújulásának titkos receptje
Magunkra maradtunk a Fidesz megújulásának feladatával, úgyhogy agyaljunk.
Így vette rá Orbán a Fidesz bejutó képviselőit a lemondásra
Az ötvenkét bátor ember nagyjából felét lecserélték.
Tízből hét európai retteg a háborútól: Magyarországon félnek a legkevésbé − erre mennek a közpénzmilliárdok
Az Európai Bizottság legújabb kimutatása rávilágít, miért van társadalmi felhatalmazás a több százmilliárd eurós közös uniós...
Ayrton Senna-idézetek, amelyek után elgondolkozol a világ dolgain
Erős szavak és gondolatok a világ egyik legjobb Formula–1-es versenyzőjétől.
A munka ünnepén sem áll le az NB I, bajnokavatás is lehet a háromnapos forduló végén
Győrben az Újpestnek szurkolnak majd a Ferencváros elleni derbin.
Zacher Gábor egy konferencián döntötte el, hogy elválik
Szerelem első látásra: Dr. Zacher Gábor őszintén vallott házassága felrúgásáról és újrakezdéséről.
"Nem ez volt a legjobb ötletem" – védekezett a diákjával szexfilmet forgató tanárnő
Gusztustalan – összegzett a bíró, mielőtt meghozta volna az ítéletet. A tanárnő hosszú időre rácsok mögé kerül.
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Súlyos döntés előtt Magyar Péter és Kapitány István, ez már Magyarország jövőjéről szól
Mi lesz az atomenergiával?
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt
Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik
A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


