Ezt olvasta már?


Tragédia: tizenhatan bennégtek a magyar buszban

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti. - Pécsi Napilap -

Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett.

A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.

Az MTI tudósítója, Sárközy Júlia értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek.

Az olasz tűzoltóság korábban azt közölte, hogy 36 sérült el tudta hagyni a buszt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel elmondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy falnak csapódott.

A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter kemény döntést hozott Rónai Egon interjúja után

Magyar Péter bejelentette, hogy visszautalják Wáberer Györgynek a választás előtt 5 nappal utalt 100 millió forintot.

Kiderült a titok: vele találkozott Szoboszlai Dominik

Nem maradt teljesen „családi körben” a pihenés.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat....

Chuck Norris szőke felesége 23 évvel fiatalabb nála – Gena 62 évesen is ragyog

Chuck Norris a vásznon legyőzhetetlen, a való életben azonban egyetlen nő mellett talált igazi egyensúlyt – felesége, Gena O’Kelley...

Csendben távolítanák el Várhelyi Olivért az Európai Bizottságból

Brüsszeli értesülések szerint intenzív egyeztetés indult Várhelyi Olivér uniós biztos jövőjéről. A cél nem egy nyílt menesztés,...

„Nélkülünk ez nem fog menni” - Komoly figyelmeztetést küldött a rendőrszakszervezet a Tisza Párt belügyminiszter-jelöltjének

A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet szerint a megújuláshoz a menedzseri tudás mellett elengedhetetlen lesz a szakmai hozzáértés és a...

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós...

A HR feladata előírni, hogyan viselkedjenek a munkavállalók?

Sokan hiszik, hogy a szervezeti kultúra és a munkatársi magatartás szabályzatokkal és utasításokkal formálható, ám a valóság ennél...

82 éves hajnali hidegrekord dőlt meg pénteken Magyarországon

Nyírtasson mínusz 5,3 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet. 

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

0