Több mint másfél milliárdból fejlesztették a PTE Klinikai Központot
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) 2018-ban újabb európai uniós és hazai pályázati forrásokból teheti még korszerűbbé és hatékonyabbá a betegellátást.
A beruházások révén az egészségügyi humánerőforrás fejlesztése és képzése, a betegbiztonság növelése, a mesterséges megtermékenyítés és az ápolás körülményeinek javítása, valamint ultramodern diagnosztikai eszközök beszerzése történhet meg a közeljövőben.
A Pécsi Tudományegyetem öt pályázat kedvezményezettjeként összesen csaknem 1,6 milliárd forintnyi támogatást használhat fel az egészségügyi fejlesztéseihez. Erről beszélt a szerdai sajtótájékoztatón Dr. Tóth Kálmán, a Pécsi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja és Dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ elnöke.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Klinikai Központ célja, hogy az általa ellátott betegek kivizsgálása és gyógyítása a lehető legjobb körülmények között valósulhasson meg. Az ennek érdekében benyújtott, a betegbiztonság növelését célzó pályázatok az infekciókontroll tevékenység hatékonyságának fejlesztése révén valósulnak meg. Ennek során a potenciális fertőzési források beazonosítása, a helyi fertőzés-megelőzési stratégiák, izoláció szabályainak fejlesztése, a fertőtlenítés és sterilizálás folyamatok szabályozása, a fertőzések továbbvitelének megakadályozása tehető még hatékonyabbá az új, modern készülékekkel és a központi hálózati vízellátó fertőtlenítő automata berendezés üzembe helyezésével.
A humánerőforrás-fejlesztés pályázat keretében a sürgősségi és az egynapos ellátásban dolgozók létszámát bővítik.
A szakmai továbbképzések során a hiányszakmákban dolgozó szakorvosokat és szakdolgozókat képeznek majd. Az Általános Orvostudományi és az Egészségtudományi Karokon tanuló hallgatók skill, illetve szimulációs gyakorlatokon vehetnek részt, és az orvostudományi képzésben résztvevők egy részének a háziorvosi alapellátásban történő foglalkoztatása is megvalósulhat.
A korszerű ultrahang készülékek vásárlásával az urológiai műtőben használt laparoszkópos ultrahang berendezést cserélik le, illetve a kardiológiai diagnosztika során eddig nem alkalmazott érvizsgálat elvégzésére nyílik majd lehetőség.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közösen meghirdetett pályázat öt fő részből tevődik össze:
A mesterséges megtermékenyítések kategóriájába tartozó lombikbébi eljárásban (IVF) már eddig is komoly eredményeket ért el a PTE, aminek sikerét tovább növelhetik a pályázat keretében beszerzendő eszközök. Emellett az egynapos ellátások, a technológia igényes és az ún. „HiTech” diagnosztikai eszközökhöz kapcsolódó eljárások fejlesztése érdekében a Gyermekgyógyászati Klinika fül-orr-gégészete, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika fizikoterápiás részlege, a Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika műtője és az Urológiai Klinika kapnak új felszerelést, valamint az aneszteziológiai és az intenzív terápiás ellátás válik még biztonságosabbá ultrahang készülékek és gépi lélegeztetők beszerzésével. A betegek komfortjának növelését szolgálja az új, többfunkciós, állítható betegágyak beszerzése.
A pályázatok tételesen, név szerint:
• EFOP-2.2.18-17 számú A betegbiztonság fejlesztésének komplex programja a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában című pályázat: 188.823.370 Ft támogatási összeg
• EFOP-1.10.2-17 számú Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés a Pécsi Tudományegyetemen című pályázat: 149.979.250 Ft
• az EFOP-1.10.3-17 számú Szakmai továbbképzések a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központban című pályázat: 281.218.004 Ft
• EFOP-2.2.20-17 Ultrahangos képalkotó technika fejlesztése a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában című pályázat: 47.404.100 Ft
• ÁEEK-NEAK-EMMI-2017/1 számú Fekvőbeteg szakellátó intézmények beruházásainak támogatására – a gazdaságilag hatékony, struktúra-átalakításhoz, ehhez kapcsolódó szakmai és/vagy működési koncentrációt szolgáló infrastruktúra-fejlesztések megvalósítására című pályázat: 931.021.858 Ft
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Fojtogató olajhiány: van, ahol már bevezették a négynapos munkahetet
Már több gazdaság is az összedőlés szélén áll, pedig még csak most kezdődött az iráni háború.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Ettől irtóznak az ágyi poloskák: véletlenül fedezték fel, meglepően hétköznapi dolog
Egy friss tanulmányból kiderült, mi az, amit az ágyi poloskák ki nem állhatnak.
Egyre többet suttognak 2022 szelleméről – Megint térdre kényszeríti Magyarországot az energiaár-sokk?
A közel-keleti háború kitörése óta jelentősen emelkedett az olaj és a gáz világpiaci ára, a helyzet egyre inkább hasonlít 2022-höz,...
Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
A parlamenttől 16 év után búcsúzó párt képviselőjelöltjei több mint tízezer érvénytelen ajánlást adtak le, néhányan több...
Egyszerre mondott fel a Bajcsy-kórház 12 belgyógyászából 7
A kórház szerint a betegellátás biztosított, pedig már év elején is voltak gondok.
Magyar Péter vitázna Orbán Viktorral az RTL-en
A Tisza Párt elnöke elfogadta a kereskedelmi csatorna meghívását, várja a miniszterelnök válaszát.
Rendkívüli bejelentéssel reagált Irán – kegyetlen bosszúra készülnek
Újabb éles hangvételű nyilatkozat érkezett Iránból, miután megerősítették az ország egyik kulcsfontosságú biztonsági vezetőjének...
A 70 éves Donatella Versace arca ilyen közelről valójában: nem olyan babaarcú, mint az Insta képeken
Donatella Versace sem tagadta meg a szépészeti beavatkozásokat.
Amerika letérdelt a kanyaró előtt
A letűnt betegségek újjáéledése megmutatja, hogy mire képes a most éppen a Mi Hazánk által felkarolt oltásellenes uszítás.
Kiderítették a szakértők: Ezért álmodsz olyat, hogy nem tudsz megszólalni
Biztosan sokan átélték már azt a nyugtalanító álmot, amikor beszélni, kiabálni vagy megszólalni próbálnak, mégsem jön ki hang a...
Horror az oviban: eddig tart a kéz-láb-száj betegség
Meglepő hogyan és meddig fertőz.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


