Ezt olvasta már?


Több mint egymilliárdot fordítanak a koraszülöttek támogatására

Három évre szóló, 1,2 milliárd forint összegű támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretén belül az a pályázat, amelyben koraszülöttek és családjaik számára alakítanak ki mentorházakat és mentorhálózatot a dél-alföldi régióban - közölte az MTI-vel a Miniszterelnökségi Sajtóiroda kedden.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország társfinanszírozásában valósul meg.

A sajtóiroda közleményében felidézte: a kormány célul tűzte ki a család társadalmi szerepének megerősítését, továbbá a gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatását.

A felhívás közhasznú civil szervezetek számára biztosít lehetőséget, amelyre a Korábban Érkeztem Dél-Alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány sikeresen pályázott.

Az alapítvány nagy tapasztalattal rendelkezik a koraszülöttek támogatásában. Az eddigi munkája során kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki az orvosi, tudományos és támogató területeken, továbbá közösségteremtő, szakmai programokat, valamint forrásteremtő rendezvényeket szervezett. Így aktív szerepet vállalt a Koraszülött Intenzív Osztály működési feltételeinek javításában - olvasható a közleményben.

A 2020 végére befejeződő projektben a koraszülöttek és családtagjaik, valamint az ellátásukban érintett szakemberek komplex támogatása valósul meg - húzták alá.

A projekt során az alapítvány felméri a koraszülöttek jellemzőit, valamint feltérképezi igényeit. Erre a tudásra alapozva három mentorházat alakítanak ki Szegeden, Kecskeméten és Gyulán, együttműködve a városok kórházainak Perinatális Intenzív Centrumaival.

A programnak köszönhetően a mentorházakban a koraszülöttek és hozzátartozóik holisztikus szemléletű, direkt szolgáltatásokat vehetnek igénybe ingyenesen. A szolgáltatások egyrészt a koraszülöttek pszichomotoros fejlődését támogatják, másrészt a családtámogató szolgáltatások a szülők kompetenciaérzését növelik ebben a nem várt élethelyzetben - írta a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

A projekt lehetőséget biztosít a koraszülöttek ellátásában tevékenykedő szakemberek ismereteinek és készségeinek bővítésére is, valamint a projektperiódusban gyűjtött friss tudásuk és tapasztalataik megosztására a megfelelő fórumokon - tették hozzá.

A sajtóiroda végső célnak egy olyan modellprogram kiépítését és működtetését nevezte, amelynek eredményeként az érintett családok mind az egyéni kompetenciaszintjükben, mind pedig közösségi pozíciójukban és társadalmi elfogadottságukban megerősödnek.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

3 nem várt színtrend, ami felfrissíti a tavaszi gardróbot

Ezek a váratlan színpárosítások uralják 2026 tavaszát – és meglepően könnyű őket beépíteni a hétköznapi szettekbe is.

Van 35 millió forintod és Magyarországon vennél lakást? Ennél nagyobb hibát nem követhetsz el

Életed bűne, ha most egy magyar ingatlanba fektetsz be, olyan lakást került a piacra, amivel az unokáid jövőjét is megalapozhatod.

Rózsaszín rendszámtáblák az utakon: kiderült, miért vezetik be az új rendszert

Nem divathóbort, nem figyelemfelkeltő dizájn, és végképp nem valamilyen autós különcködés áll a rózsaszín rendszámtáblák mögött....

Elszabadulhat a pokol – Irán rendkívüli csapással reagálhat az USA ellen

Irán olyan hangnemet enged meg magának az USA-val szemben, amiért még súlyosabb árat fizethetnek.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0