Ezt olvasta már?


Több családokat érintő jogszabály változik

Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege.

A gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) összefoglalója szerint mától nő a gyed, valamint a diplomás gyed összege, és utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

 

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára korábban elmondta: növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Az érintett 330 ezer kétgyermekes család már havi 35 ezer forintot tud megspórolni azáltal, hogy terheik további havi 5 ezer forinttal mérséklődnek.

 

Egyről két évre, a duplájára emelik a diplomás gyed időtartamát, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem, főiskola alatt, vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket.

 

Indul a Köldökzsinór program

 

A jelzáloghiteles családok tartozása a harmadik, a negyedik és az ötödik vagy további gyermek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken. Ez igaz a később felvett hitelekre is. Az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, a másodiknál a tartozás felét elengedik, a harmadiknál pedig az egészet.

 

Január elsejével indul a Köldökzsinór program, amely azokat szólítja meg, akiknek magyar gyermeke nem Magyarország közigazgatási határain belül születik, hanem bárhol másutt a világon. Ezen szülők is jogosultakká válnak az egyszeri 64 125 forintos anyasági támogatásra, valamint a Babakötvényre.

 

Több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti emberek gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

 

A 12 év alatti gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények maximális büntetési tétele 10-ről 20 évre emelkedik.

hiradó.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

3 nem várt színtrend, ami felfrissíti a tavaszi gardróbot

Ezek a váratlan színpárosítások uralják 2026 tavaszát – és meglepően könnyű őket beépíteni a hétköznapi szettekbe is.

Van 35 millió forintod és Magyarországon vennél lakást? Ennél nagyobb hibát nem követhetsz el

Életed bűne, ha most egy magyar ingatlanba fektetsz be, olyan lakást került a piacra, amivel az unokáid jövőjét is megalapozhatod.

Rózsaszín rendszámtáblák az utakon: kiderült, miért vezetik be az új rendszert

Nem divathóbort, nem figyelemfelkeltő dizájn, és végképp nem valamilyen autós különcködés áll a rózsaszín rendszámtáblák mögött....

Elszabadulhat a pokol – Irán rendkívüli csapással reagálhat az USA ellen

Irán olyan hangnemet enged meg magának az USA-val szemben, amiért még súlyosabb árat fizethetnek.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0