Több amerikai zsidó temetőben rongáltak meg sírokat, Trump felszólalt az ügyben
Már Hillary Clinton is felszólított az amerikai elnököt, hogy álljon ki és beszéljen az antiszemitizmusról, miután az elmúlt napokban több közösségi házat bombatámadással fenyegettek meg, majd több mint 170 sírt rongáltak meg amerikai zsidó temetőkben. - PécsiNapilap -
Trump kedden az MSNBC-nek azt mondta, az antiszemitizmus szörnyű, de véget ér majd, véget kell vetni neki.
“Anti-Semitism is horrible and it’s going to stop,” President Trump tells NBC News’ @craigmelvin https://t.co/kDXrgRz879
— MSNBC (@MSNBC) 2017. február 21.
„A zsidó közösségeinket érő antiszemita fenyegetések szörnyűek és fájdalmasak és szomorúan emlékeztetnek bennünket arra, hogy van még dolgunk a gyűlölet, az előítélet és a gonoszság gyökereinek kiszakításában”
– szögezte le.A múzeumban tett látogatásáról szólva hangsúlyozta: az jelentőségteljes emlékeztető volt arra, hogy “miért kell harcolnunk a vakbuzgóság, a türelmetlenség és a gyűlölet minden megnyilvánulási formája ellen”. Majd hozzátette: “ma, és elnökségem minden egyes napján mindent megteszek azért, hogy az afroamerikaiak és valamennyi amerikai számra valóság legyen a szabadság ígérete”. Az elnök egyúttal ígéretet tett arra is, hogy nemsokára ellátogat a washingtoni Holokauszt Múzeumba.
Hozzátette, hogy a faji megosztottság Amerikában nagyon régi jelenség, s – anélkül, hogy részletezte volna – utalt arra, hogy van valami, ami akadályozza a kigyógyulást ebből.
”Néha javul a helyzet, azután megtorpan, de mi azt akarjuk, hogy jobb legyen, és ezért egységesek legyünk, összefogjunk”
– fogalmazott.
Trump elnökhöz csatlakozott az antiszemitizmus elítélésében Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke is, aki Twitter-bejegyzésben szögezte le: “az antiszemitizmus bármilyen formájában rémisztő, és arra bátorítom a hatóságokat országszerte, hogy vegyék komolyan ezeket a fenyegetéseket”.
Twitter-bejegyzésben emelt szót az antiszemita fenyegetések ellen Trump zsidó hitbe betért lánya, Ivanka is, aki azt hangsúlyozta: “az Egyesült Államok a vallási türelem elvére épült”. Ivanka Trump leszögezte: “meg kell védenünk imaházainkat és vallási központjainkat”.
Forrás: 24.hu
hírek innen, onnan
Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak
Három ember meghalt hétfőn az Oroszország déli részén fekvő Orenburgi területen, mert lezuhant egy polgári gyakorló repülőgép –...
Infarktust kapott egy idős férfi, miután betörtek hozzá, rendőrök mentették meg az életét
Közben a betörőt is elkapták.
Személyi kölcsönök: megjelent a 9% körüli kamat és a 10 éves futamidő is
Január végén, február elején több bank is változtat a személyi hitelén: van, ahol csökkentenek a kamaton, máshol a maximális futamidő...
Ilyen egyszerűen lehet Game Boy a telefonjából
Mintha csak az 1990-es években járnánk (persze némi 2026-os beütéssel): egy bluetoothos mobil kiegészítő retro-ihletésű kézi konzollá...
Akármi lesz a választás eredménye, egy párt már most bejelentette, hogy másnap tüntet ellene és elfoglalja az összes fővárosi hidat
Akár a Fidesz, akár a Tisza győz az április 12-i választáson, a Szolidaritás Pártja másnapra egész Budapestet megbénító...
Olcsó hús: a fogyasztók örülhetnek, de a tenyésztők lassan belerokkannak
Jelentősen csökkentette a sertéshús árát az egyik bolthálózat, és talán a többiek is követik a példáját.
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február...
Brutál sok megrendelés futott be az iX3-ra, a BMW felpörgeti a gyártást
Európában a rendeléseik harmadát az iX3 teszi ki.
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Regionális háborút vizionál az iráni ajatollah, ha Trump támadni mer, eközben bekérette az EU összes teheráni nagykövetét, amiért a...
Itt tudod meg a leghamarabb, felvették-e a gyereket – Kifir kisokos
A kifir rendszerében idén már a szülők is megtekinthetik a felvételi eredményeket.
Megnyílt a Rafah-határ: napi 150 palesztin hagyhatja el Gázát
Hétfőn megindult a korlátozott személyforgalom a Gázai övezet és Egyiptom között vasárnap még csak próba-üzemmódban megnyitott...
Ez okozhatta a Reszkessetek, betörők. sztárjának váratlan halálát – titokban tartotta a betegségét
Váratlanul, rövid betegség után elhunyt Catherine O’Hara, a Reszkessetek, betörők! ikonikus sztárja. A 71 éves, Golden Globe- és...
Sport
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is reagált a válogatott klasszis állóvízet felkavaró kijelentéseire
Madaras Norbert nem finomkodott.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Sírva ment le a pályáról a Real Madrid sztárja, az igazi dráma mégis a 100. percben jött
Jude Bellingham hosszú időre kidőlhet sérülés miatt.
Alcaraz Djokovicot legyőzve írt történelmet az Australian Open döntőjében
Carlos Alcaraz az Australian Open új bajnoka.
Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál
A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.
Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők
Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.
Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt
A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.
Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára
A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
Szoboszlai Dominik szeretne Liverpoolban maradni, de egyelőre nem kapott hosszabbítási ajánlatot
A Liverpool alapembere a jövőjéről beszélt.
Görögtüzek, petárdák: Varga Barnabás befejelte első gólját az AEK Athén csapatában
Két percet kellett várni a csodálatos mozdulatra.
Újabb magyar igazoláson gondolkodik a Liverpool
Egy átigazolási vétón múlhat a magyar játékos sorsa.
Bulvár
Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme
Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Drámai hír jött Palik Lászlótól: óriási a baj
Sejteni lehetett, de...
Molnár Áron hozta el a fordulatot fordulat Lázár János botrányában, most már Orbán Viktor is érintett
A színész nem kíméli a kormánypártot.
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Egyedül hagyták az új barátnővel: amit a kutya tett, döbbenetes - Videó
Úgy tűnik, még messze a barátság… vajon valaha összemelegszik ez a golden retriever a gazdi új párjával?
El kell törölni a 13. és a 14. havi nyugdíjat – kemény kijelentések a Republikon Intézet rendezvényén
Egy szakértő szerint ha Magyar Péter meglépi, amit ígér, szobrot érdemel.
Félpucéran ment a Grammyre az énekesnő, mindenkit lesokkolt
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Eltűnt Budapest tetejéről a Szabadság-szobor egyik része, totális a csonkítás és letaglózó a látvány
Bár ma a szoborról sokaknak a szabadság eszméje jut eszébe, az emlékmű története ennél jóval összetettebb.
Gyász a Pozsonyi úton: Így fest Fenyő Miklós háza egy nappal a tragédia után
Sorra állnak meg a ház előtt, itt élt Fenyő Miklós.
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A jogszabály értelmében a betegszabadság második és hatodik napja közö
Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren
Többször is bántalmazta szexuálisan. Most emeltek vádat ellene.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


