Ezt olvasta már?


Tizenöt polgármester jelezte Lázár körzetéből, hogy nem vesz részt Márki-Zay rendezvényein

Márki-Zay Péter amellett, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, egyéniben Lázár Jánost is le szeretné győzni a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzetben. A hódmezővásárhelyi központú körzethez 19 település tartozik, most innen 15 polgármester adott ki nyilatkozatot arról, hogy az általa képviselt „megosztó politikát ne hurcolja be”.


hirdetés

 

A MakóHíradón megjelent nyilatkozatot a portál szerint Farkas János, Magyarcsanád fideszes polgármester kezdeményezte. Ebben arról ír, hogy veszélynek látják, hogy a körzet „az országos kampány frontjává válik, ahogy az Ön által vezetett Hódmezővásárhely estében történt”. A nyilatkozatot bejelentő sajtótájékoztatón Farkas János azt mondta: „Településeink a kormánynak köszönhetően fejlődnek, gyarapodnak, nincs szükségünk kioktatásra, lenézésre, legfőképpen szánalomra.”

„Polgármesterként azt valljuk: nem az a dolgunk, hogy a budapesti konfliktusokat a településre hozzuk, hanem az, hogy az itt élők érdekeit érvényesítsük Budapesten és mindazokon a fórumokon, ahol az életünket meghatározó döntések születnek. Nem beszélve arról, hogy települési vezetőként döntéseinket a lakosság felé párthovatartozás nélkül hozzuk meg” -írják. A Márki-Zay által vezetett Hódmezővásárhelyen úgy látják, hogy ott vegetálás és polgárháborús hangulat jellemzi a várost.

Mivel a polgármesterek úgy gondolják, meg kell védeniük a településeiket az országos politikai konfliktusoktól, nem vesznek részt Márki-Zay hozzájuk tervezett kampányeseményein, a miniszterelnök-jelöltet pedig felszólították, hogy ne hurcolja be a megosztó politikát.

Ugyanakkor biztosították arról, hogy akárki is lesz az országgyűlési képviselő, gyakorlatias, értéksemleges és hatékony együttműködésre törekednek vele.

A közös nyilatkozathoz Ambrózfalva, Csanádalberti, Apátfalva, Földeák, Királyhegyes, Kövegy, Makó, Nagyér, Óföldeák, Székkutas, Kiszombor, Magyarcsanád, Maroslele, Nagylak és Pitvaros vezetői csatlakoztak.

forrás: 444.hu







0
0

hírek innen, onnan

Szeptemberben 27 havi mélypontra csökkent a német feldolgozóipari teljesítmény

Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, 27 havi mélypontra csökkent a német feldolgozóipar teljesítménye az S&P Global...

Ismételten történelmi mélyponton a magyar valuta: 425 forint egy euró

Mélyrepülésbe kezdett a forint, hiába a monetáris tanács legutóbbi drasztikus jegybanki alapkamat-emelése; eközben pedig az olajár is...

Gáspár Evelin szerelme a Párharcban: „Te vagy a tanult asszony”

Úgy tűnik, nemcsak más sztárokkal lesznek feszültebb pillanataik Gáspár Evelinéknek, hanem egymással is a Párharc első évadában.

Ekkora volt júliusban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya

Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123...

Széllel érkezik a kedd, néhol zivatarok is előfordulhatnak

Noha komolyabb viharoktól nem kell tartanunk, a szél kedden sem veszít sokat erejéből, néhol pedig akár záporok is előfordulhatnak majd a...

Az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben

Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva...

Rekord nézőszámmal zárt a Budapest Park

A szórakozóhely és kulturális komplexum koncertjeire mintegy 610 ezer ember volt kíváncsi.

Kövér László: A tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ

A házelnök arról is beszélt, hogy nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború zajlik a szomszédunkban.

Wisconsini lány a nap csaja

Modell, szerencsénkre.

Párharc: Kulcsár Edina szerelme, G.w.M. nyilatkozott a műsorról

G.w.M. mondott pár szót a Párharcról, amiben közösen szerepelt Kulcsár Edinával, élete szerelmével, aki várandós tőle, hamarosan...

Sport

Súlyos sérülést szenvedett a magyar focista, az egész ország imádkozik érte - sokkoló videó

A Gyirmót játékosa elvesztette az eszméletét, azonnal a kórházba szállították.

Szilágyi Liliánát egy szexuálisan beteg barátnő kínozta az iskolában

Az ifjúsági olimpiai bajnok úszó azt is elmondta, hogy korábban olyan férfiakat keresett, akik hasonló karakterek voltak, mint az édesapja.

Őszintén vallott súlyos betegségéről a magyar válogatott kézilabdázónő

Még csak az út felénél jár, de már újra edzésbe állt.

Meghalt az Európa-bajnok magyar vízilabdázónő

A BEK-győztes sportoló 57 éves volt.

Gusztustalannak nevezte középpályása játékát a Puskás edzője

Hornyák Zsolt szerint három, négy gólt kellett volna szerezniük a Vidi ellen.

Életveszélyben a Fradi korábbi edzője: páncélozott rendőrautókkal szállították Dollékat

A Ferencváros korábbi német focitrénerét, Thomas Dollt és csapatát, a Persija Jakartát is érzékenyen érintette a hét végi Indonéziában történt stadionkatasztrófa, melynek során legalább 125-en vesztették élet

Haaland olyan rekordot állított fel, amit egyhamar senki sem fog megdönteni

Nem túlzás, hogy minden fordulóra jut egy Haaland-rekord.

Százmilliós igazolás: Haaland már a barátját is a Cityhez csábítja

Átigazolási szezon után. Licitháború előtt. Indul a hajsza Jude Bellingham megszerzéséért.

Az év büntetője: szaltózva lőtte be a tizenegyest a focista - videó

A 26 éves orosz játékos nem először robbantotta fel az internetet a trükkös góljával.

57. születésnapján meghalt Vincze Edit

Az Európa-bajnok magyar vízilabdázó 1991-ben ért fel a csúcsra a válogatottal.

0

Bulvár

Sokkot kapott a vőlegény, mikor megtudta, kinek a szeretője volt korábban a várandós menyasszonya - veszélybe ...

A szerelmespár már az esküvő előszobájában járt, amikor szívszaggató családi titokra derült fény.

Testével keresi kenyerét az X-Faktor egykori sztárja

Rég nem hallottál róluk, de a nevüket látva most egyből bevillan az arcuk!

„Az erőszakolók börtönbe valók, nem a médiába” – Hangos tüntetések Belgrádban, miután egy bulvárlap interjút k...

Elmondjuk, mi a probléma azzal, ha egy sorozatos nemi erőszakot elkövető férfitól azt kérdezi egy újságíró, hogy mit tehetnek a nők azért, hogy elkerüljék az agresszióját.

Dubaji hercegné is lehetett volna, végül Roger Federer feleségeként ismerte meg a világ – Kicsoda valójában Mi...

Több mint húsz év után idén szeptemberben véget ért a világklasszis teniszező, Roger Federer pályafutása. Köszönőbeszédében a sportoló háláját fejezte ki a rajongóknak és családjának, különösképp feles

Döcögősen, de elindult a népszámlálás – mutatjuk, mire figyeljünk

Nézzük, milyen határidőket kell észben tartanunk, illetve milyen kérdésekre számíthatunk.

Ez igen: Goldie Hawn és Kurt Russell friss fotóján mindenki ledöbbent

Goldie Hawn és Kurt Russell újra és újra bebizonyítják, hogy náluk keresve sem lehet találni tökéletesebb párt, akik nemcsak egymás igaz szerelmei és nagyszerű szülők, de a legjobb nagyszülő címet is kiérdemelt

Közel 125 ezer ember kap 300 ezer forint feletti nyugdíjat

123 ezer nyugdíjas ellátása haladja meg a havi 300 ezer forintot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Kizuhant egy budapesti kórház ablakából a sztárújságíró – A betegsége miatt dobhatta el az életét Benedek Istv...

Szomorú véget ért az egyik legnagyobb kortárs magyar író, sztárújságíró Benedek István Gábor élete. BIG – ahogy mindenki hívta – szeptember 23-án, egy budapesti kórház ablakából a mélybe zuhant. A barátai

Kirúgták a matekot tanító osztályfőnököt, a tesi- és a magyartanárt is a kölcseys végzős osztályban

A Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szervezett demonstrációt a Kölcsey Ferenc Gimnázium elé. Azt egyelőre senki nem tudja, hogyan lehet majd pótolni az óráikat.

Ez történik a testeddel, ha naponta csak egyszer eszel

Naponta mindössze egyszer enni egy meglehetősen szigorú korlátozás a testünk számára, ami eleve nem egészséges. Fogyás szempontjából mégis sokan kipróbálják ezt a módszert, leginkább azért, mert nem gondolnak b

Olyan történt adásban, ami Magyarországon eddig soha

Nem túlzás, a fél ország szorított Kovács Attilának, hogy vigye el a főnyereményt a Géniuszból. Sikerült neki.

A nyugdíjasok száma megyénként

Budapesten és Pest megyében közel 600 ezer nyugdíjas él összesen.

blogmorzsák

Volt-e köze a düsseldorfi vámpírnak a nácikhoz?

A német Peter Kürten főleg nőket és gyerekeket ölt kalapáccsal, késsel, ollóval. Ügyéből 1965-ben különös film készült.

A NASA közzéteszi a bolygóvédelmi teszt képeit

A sikeres DART küldetés felvételén látható, ahogy az űrszonda az aszteroidába csapódott.

0