Ezt olvasta már?


Teremtésvédelem, avagy: mi a fenntarthatóság a különböző vallások tanításai szerint?

A Biblia úgy tanítja, hogy Isten megteremtette az Eget és a Földet, majd a Földet benépesítette teremtményekkel. A világ teremtésként való elismerése megtalálható a többi vallás tanításaiban is.

A konferencián arra keresik a választ, hogy a különböző egyházak

értelmezésében milyen magatartást kell az embereknek tanúsítaniuk egymással és a minket

körülvevő világgal szemben?

A konferencia tehát a „fenntarthatóság” vallási olvasatát feszegeti. Ezért érdekes az a

párbeszéd, amelyen nemzetközileg elismert személyiségek is részt vesznek egy nyilvános

konferencia keretében május 18-án, csütörtökön, a

Pázmány Péter Katolikus Egyetem,

Teremtésvédelmi Kutatóintézete

és a

Nemzeti Közszolgálati Egyetem,

Vallás- és Társadalomtudományi Intézete

szervezésében az NKE egyetem aulájában, a Ludovika tér 2 számú épületében.

A reggel 9 órakor kezdődő programban – a rektori köszöntők után - a Teremtésvédelmi

Kutatóintézetet (TVKI) mutatja be Hidvéghiné Pulay Brigitta az Intézet tudományos

munkatársa.

Az előadások sorában a vallásközi párbeszéd szerepéről beszél Ferenc pápa külpolitikájában Sergio Massironi, (Róma) a Vatikán küldötte, majd a muszlim aktivizmus ökológiai

alapjairól szól Ursula Fatima Kowanda-Yassin (Bécs) a Sigmund Freud Egyetem meghívott

vendége.

Az Ortodox zsidó tanítások is foglalkoznak a teremtés védelmével és erről szól a délelőtti

órákban Mendel Myers rabbi (EMIH). Őt követi Kránitz Mihály tiszteletes (PPKE-HTK), aki

ugyanezt a témát a katolikus egyház tanításai alapján elemzi.

A délutáni órákban – többek között – a vallásközi bölcsességről, mint a „méreg”

ellenszeréről beszél a London School of Economics globális találkozóinak tanulságai

kapcsán James Walters tiszteletes. Az őt követő vendég a Biblia és a Korán áhítatáról és a

jelenlegi gyakorlatáról tart előadást “Isten teremtésének hatékony és fenntartható

felhasználása” – címmel Antoine Farhat a libanoni Notre Dame Egyetem küldötte.

Később a “Szövetség a Földért” - témáról mondja el gondolatait egy iszlám tudós - Amirah

Iqbal, aki bemutatja az muszlim világ törekvéseit a Földért és a természet védelméért. A

teremtett világ egyensúlyára való törekvés a Mohamed próféta által létrehozott alapokból

következik.


A délutáni panelbeszélgetéseken szó lesz a különböző vallások által előírt mértékletesség és

a fogyasztói társadalom között feszülő különbségről valamint a teremtett világ, mint közös

kincs és az erőforrásokhoz való hozzáférés ellentétéről is.

A nyilvános eseményre ezen a linken keresztül lehet regisztrálni.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az élményalapú vendéglátás térnyerése Magyarországon

Az elmúlt években jelentős változások zajlanak a vendéglátóiparban. Ma már nem csupán az ízek miatt választanak éttermet az emberek,...

Új csúcsra repült a forint, 350-nél az euró árfolyama

Hatalmas hullámokat indított el a piacokon Donald Trump bejelentése, hogy megállapodást értek el Iránnal és ezt az irániak is...

Rendkívüli bejelentést tett Donald Trump, létrejött a megállapodás Iránnal

Az Egyesült Államok és Irán megállapodásra jutott a köztük dúló háború befejezéséről, és pénteken Svájcban tartják a hivatalos...

Hiába vezettek kétszer is a hollandok, izgalmas adok-kapok után Japán a hajrában mentett pontot a vb-esélyes ellen

Az álmoskás első játékrész után kiváló mérkőzést láthattak a dallasi nézők.

Felejthető első félidő után 2-2-es döntetlent játszott egymással Japán és Hollandia

Lassan indult be, de végül a csoportkör eddigi legszórakoztatóbb meccse lett ez: hiába vezettek kétszer is a hollandok, a japánok...

NBA - Lövöldözés volt New Yorkban a bajnoki győzelmet ünneplő tömegben

A New York Knicks 53 év után nyert ismét bajnokságot.

Halálos hajóbaleset történt Split közelében

A halálos áldozatok cseh állampolgárok voltak.

Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le Missouri államban, minden utas életét vesztette

A repülő egy Pacific Aerospace 750xl típusú egymotoros gép volt, ami népszerű ejtőernyősök körében, de teherszállításra, és légi...

Izrael légicsapást mért Bejrút Dahíja negyedében, miután a Hezbollah tüzet nyitott Észak-Izraelre

Libanoni jelentések szerint Izrael ezt követően Dél-Libanon több pontján is csapásokat hajtott végre, amelyekben egy ember életét vesztette.

Az Unrwa menesztette a Hamásszal együttműködő több tucat alkalmazottját

A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elbocsátások "nem fegyelmi eljárás részei, és semmilyen módon nem jelentik a velük szemben...

Az elmúlt hét legfontosabb intézkedései: Kármán András pénzügyminiszter összefoglalója

A pénzügyminiszter sorra vette a Bababváró Hitellel, a jelzáloghitelekkel és a Diákhitellel, a szolidaritási és a vagyonadóval, a...

Donald Trump bejelentette az Iránnal kötött békemegállapodást

Az Egyesült Államok megkötötte a megállapodást Iránnal a konfliktus lezárásáról - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Nincs ott a magyar válogatott a vb-n, mégis miénk a vb legnagyobb rekordja, amelyet a németek csak megközelíteni tudtak Curacao ellen

A vb-k történetében ezt az eredményt csak megközelíteni lehetett, ma is csak megközelíteni sikerült a németeknek.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Panyi Szabolcs: Most Kósa Lajoson és Németh Szilárdon kérik számon a Fidesz választási vereségét

Az oknyomozó újságíró szerint a Fidesz kongresszusán leváltott alelnökökkel vitetik el a balhét az elvesztett kampányért. A párt szombati tisztújításán Orbán Viktort megerősítették pozíciójában.

0