Ezt olvasta már?

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Mindkét magyar váltó negyedik lett

Mindkét magyar váltót kizárták a döntőben, így a férfi és a női staféta is negyedikként zárt a debreceni Főnix Csarnokban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya ...

0

Szlovákiában is megjelent a madárinfluenza

Szlovákiában is megjelent a szomszédos Lengyelországban már a tavaly év végétől terjedő madárinfluenza - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Regionális Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet (RPVS) közlésére hivatkozva pénteken.


hirdetés

A beszámoló szerint a betegség egy nyitrai járásban lévő település kistenyésztőjének csirkeállományában bukkant fel. Az illetékes felügyelet szerint az elpusztult állatok valószínűleg vadon élő szárnyasoktól fertőződtek meg.

A betegséget azt követően azonosították, hogy egy kistenyésztő bejelentette: 22 darabos állományából 3 állat elpusztult. A kórokozó jelenlétét csütörtökön mutatta ki egy madárinfluenza vizsgálatra szakosodott zólyomi laboratórium, amelynek megállapítása szerint a madárinfluenza erősen fertőző H5N8 altípusáról van szó, ugyanarról, amit már Lengyelországban is kimutattak.

A madárinfluenzával fertőzött és elpusztult egyedeket megsemmisítették, a tenyészetet fertőtlenítették - közölte az RPVS. A fertőzés 3 kilométeres körzetében a betegség további terjedését megelőző intézkedéseket írtak elő, tízkilométeres körzetben pedig megfigyeléseket rendelt el.

Az esettel összefüggésben a szlovák agrártárca rendkívüli óvatosságra intette a tenyésztőket és felszólította őket: tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a tenyészeteikben élő baromfik lehetőleg ne kerüljenek kontaktusba vadon élő szárnyasokkal.

Ugyancsak fokozott óvatosságra intett a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), amely internetes oldalán arról tájékoztatott, hogy bár a madárinfluenza ezen altípusa esetében nagyon alacsony az esély arra, hogy az emberre is átterjedjen, ennek lehetőségét teljesen nem lehet kizárni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Koronavírus-járvány: kutyája rosszalkodása menthette meg gazdáját

A tajvani nő először nagyon kiakadt az ebre, de aztán rájött, hogy valószínűleg még jót is tett vele az állat.

Olyan legendát veszítettünk el, akiből jó, ha egy van generációnként

Minden idők egyik legnagyobb kosárlabdázója volt a vasárnap elhunyt Kobe Bryant ebben nincs vita még azok között sem, akik csak a...

Lezuhant egy utasszállító Afganisztánban

Az első hírek szerint 83-an utaztak a repülőgépen.

Arteta egyre elégedettebb, a rossz forma ellenére is

Az FA-kupában bizonyíthatnak újra az Ágyúsok.

Ki nem találná, hány magyarnak van saját cégbirodalma.

Vállalkozókedvért és leleményességért általában nem kell külföldre menni a magyarországi cégvezetőknek, de a céghalmozásban...

Eljött nap, Borkai megtörte a hallgatását

Páratlan botránysorozat vezetett odáig, hogy a 13 éven át Győr polgármestereként tevékenykedő Borkai Zsolt november elején távozott...

0

Sport

Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott

Huszonegy év után lett aranyérmes a magyar válogatott.

Ez okozhatta Kobe Bryant szörnyű balesetét? Döbbenetes dolgokra derült fény a rádióbeszélgetések alapján

Nem voltak meg a minimumfeltételei sem a felszállásnak, Kobe Bryant helikoptere mégis a levegőbe emelkedett.

Fucsovics szettet nyert Federer ellen az Aus. Openen, de a bravúr nem jött össze

Fucsovics Márton négy játszmában kikapott az Australian Openen a legjobb 16 között minden idők legeredményesebb teniszezőjétől.

Újabb részletek derültek ki Kobe Bryant helikopter-balesetéről

Ahogy arról korábban beszámoltunk, helikopter-balesetben életét vesztette vasárnap Kobe Bryant kétszeres olimpiai bajnok, visszavonult amerikai profi kosárlabdázó, a sportág legendás alakja - jelentette először az amerikai TMZ hírportál, majd műsorát megszakítva valamennyi amerikai tévéállomás.

Meghalt az NBA-legenda Kobe Bryant és 13 éves lánya

Helikopter-balesetben életét vesztette a legendás kosaras, Kobe Bryant.

0

Bulvár

Egy nap végül sírva hívtam fel anyukámat, hogy nem bírom tovább! Segítséget kérni anyaként nem ciki, sőt!

Eleinte hihetetlenül dolgozott bennem az anyatigris, tudtam a gyerekeimet az én feladatom ellátni, nem várhatom mástól, hogy ebben segédkezzen.  Jól begyakorolt napi rutinunk volt az ikrekkel, tempós, de sokáig működő menetrend volt ez. A sétákhoz alaposan előkészültem és minden alkalommal elszántan mentünk babakocsizni, még akkor is, ha végül teljesen kifulladtam ebben a műveletben. Minden egyes [...]

Globális katasztrófára figyelmeztetnek a kutatók

A kutatók szerint a rosszból a rosszabb felé tartunk. A termékek újrahasznosítására és újrafeldolgozására kell törekednünk a lehető leggyorsabban.

A pornó hazudik nekünk? Pornósok mesélik el, mi folyik a kulisszák mögött

Egy átlagos civil számára a pornó olyannak tűnhet, mintha szuperképességekkel megáldott emberek szerepelnének benne. Telhetetlen, tökéletes testű színésznők és elképesztő méretekkel és potenciával rendelkező színészek szolgálják a szórakoztatásunkat, amivel nincs is semmi baj, egészen addig, amíg a néző el nem hiszi, hogy amit lát, az a valóság és nem egy szépen megkoreografált és aprólékosan megrendezett fantázia. A pornófilmek nem reflektálják egy átlagember szexuális életét és azon kívül, hogy milyen testi adottságokkal rendelkeznek a szereplők, szinte minden hamis, amit látunk. A pornó hazudik nekünk, pornósztárok mesélik el név nélkül - mi folyik a kulisszák mögött

Arcátlan villantások a Grammy-gálán

Az egyszerű eleganciától a legkomplikáltabb estélyikig mindent láthattunk, mi pedig az InStyle szerkesztőségében tobzódtunk.

Ilyen bátor kisfiút sem látni mindennap - A puma sem számított arra, ami történt

Nemrég egy nyolcéves fiú csodával határos módon megmenekült egy puma fogai közül - szó szerint: a kisfiú feje az állat szájában volt már.

Az igazán hosszú életű autók közül három ? IV. rész

Az elmúlt napokban bemutatásra került néhány igazán hosszú életű autó, amelyek akár 20-25 évig is piacon maradtak, elérhetőek voltak a gyártósorról. Nos, ezek az autók csak fiatalnak számítanak azokhoz képest, amelyek aztán tényleg hosszú évtizedeken át a közönség kedvencének számítottak. Ilyen volt az 1963-ban megjelent és hazánkban talán régebbi tinifilmek és detektíves sorozatokból ismerős Jeep [?]

Amikor a szakember azt mondta, hogy a 12-es csigolyám miatt vagyok meddő, kinevettem. - Klári útja a meddőségt...

Mi van a hátizsákodban? A hát az emberi szervezet energiarendszerében a tudatalattinkat képviseli. Gerincünk lényünknek nem csak fizikai, de lelki értelemben is tartóoszlopa, melyre minden kívülről érkező benyomás, ugyanakkor belső érzéseink, gondolataink is hatnak. Azok az élethelyzetek, amelyekkel nem tudunk, vagy nem akarunk szembesülni, mint egy hátizsák, megjelennek a hátunkon, s minél inkább elodázzuk a [...]

Elfeledve halt meg a legnagyobb magyar énekesnő

Fodor Jozefináért, a magyar huszárkapitány unokájáért egykor tömegek rajongtak szerte Európában, és sokáig úgy tűnt, hogy még a történelem vad viharai sem tudják megállítani.

Így vette rá felesége a hatvanas éveiben járó hírességet, hogy vállaljanak még gyereket!

Hatvan év felett már kevesen válnak apává, Jeff Goldblum azonban éppen a szabályt erősítő kivételek egyike. A többek között A függetlenség napjából, a Jurassic Parkból vagy a Grand Budapest Hotelből ismert színész korábban sem unatkozott, hiszen egyrészt a hetvenes évek közepe óta aktívan foglalkoztatta őt Holly­wood, másrészt addigra két feleségen is túl volt akik [...]

Atyaég, mekkora show-t nyom le ez a kislány a Queens of the Stone Age egyik számára.

A Queens of the Stone Age hivatalos Instagramjára került ki a videó, melyen az látható, hogy egy ránézésre tízéves kislány elképesztő virtuozitással tolja le az együttes egyik számát a dobszettjén.

blogmorzsák

Így utaztak az ókori római turisták

Azt gondolhatnánk, hogy a turistás­kodás minimum 19. századi találmány. De nem így van!

Dear Kobe!

Levél Kobe Bryanthez.

A rockvilág is elbúcsúzott Kobe Bryanttől

A legendás kosarastól a rockzenei világ több képviselője is megemlékezett, ebből szedtünk össze egy nagyobb merítéssel.

Apple: "az egységes töltőszabvány aláássa az innovációt"

Ekkora marhaságot rég mondtak. Viszont akkor így nem lesz USB-C iPhone?

Loewe - 2020

Úgy cseng a név, mint valami feltörekvő kínai lapostévémárka, pedig a spanyol anyakirálynő is ezt hordja.

Kinek kell, ha túl lányos?

Genderspecifikus csomagolások azoknak, akik elfogadják, hogy a válások száma csak az egyik nem kinézetétől függnek.

Biztonságos kisautók 1 millió körül

1 millió forint környékén bőséggel választha­tunk kisautót magunknak. Most mutatunk 5 tágas, biztonságos példányt amelyből egy jó darab is kijön ennyi pénzért.

A NER nyolc jelensége

A Fidesz új kommunikációs stratégiájában ezúttal is Orbán Viktor jelölte ki a fő csapásirányt.

Bűnbakok tovább nem leszünk!

A ma már nem létező „beván­dor­lók” helyett új ellenséget keres a Fidesz.

Gipsz Jakab felemelkedése és a Jobbik eljelentéktele­nedése

Sokadik hírként számol be a mé­dia Jakab Péter Jobbik-elnökké választásáról.

Ezek voltak 2019 menő sorozatai

Szubjektív évösszegző.

Ég az erdő

Dalról dalra Kollár-Klemencz László új szólólemeze.

0