Szex a lelki betegségek ellen
A neurotikus betegeknek több problémájuk van az emberi kapcsolatokkal, köztük a házassággal is. A rendszeres házasélet azonban segíthet a problémákon.
A lelki beteg, neurotikus embereknek több problémájuk van az emberi kapcsolatokkal, így a házassággal is, mint az átlagembereknek. Ezzel szemben azok a frissen házasodott lelki betegek, akik rendszeresen élnek házaséletet, ugyanolyan elégedettek házasságukkal, mint a lelkileg egészségesek.
A lelki betegség a negatív érzelmekre való hajlam. Az érintett emberek könnyen válnak rosszkedvűvé és ingerültté, hangulatuk gyakran változik és folyton aggódnak valamiért. Általában kapcsolataikkal kevésbé elégedettek, ezért nagyobb esélyük van a válásra. „A személyiségi tényezők közül a lelki betegség az egyik legfőbb oka a rossz házasságnak.” - nyilatkozta Michelle Russel és James McNully, a Tennessee Egyetem kutatói.szex Más kutatások kimutatták, hogy a szex javítja a következő nap hangulatát. Russel és McNulty azt vizsgálták, hogy a rendszeres nemi élet ellensúlyozza-e a lelki betegség negatív hatásait. Hetvenkét házaspárt követtek házasságkötésüktől négy éven át.
Félévente a pár mindkét tagját arról kérdezték, mennyire elégedett a házasságával és milyen gyakran élnek nemi életet. A vizsgált párok átlagban heti egyszer éltek házaséletet házasságuk első félévében és havonta háromszor a negyedik évben.
Általában az, hogy elégedettek vagyunk-e a házasságunkkal, nincs összefüggésben a nemi élet gyakoriságával. Russel és McNulty szerint ez alól kivétel a lelki betegek házassága. Azt találták, hogy a rendszeres nemi élet elegendő ahhoz, hogy eltűntesse a „boldogság hiányát”, így ezek az emberek is megfelelő emberi kapcsolatokat alakíthatnak ki. Sőt, ez a hatás nem függ attól, hogy korábban mennyire volt stabil vagy boldog a házasságuk.
napidoktor.hu

- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására
- Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
- Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért
- Magyarországra érkezett a lappföldi Mikulás
- Adni jó! – Országos karácsonyi véradási akció
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

