Ezt olvasta már?


Szerkesztőket, riportereket rúgtak ki az MTV-ből

Az Index.hu értesülései szerint kedd reggel hat embert küldtek el a köztévéből, köztük a Panoráma főszerkesztőjét, Az Este, illetve a Híradó több szerkesztőjét és riporterét.

Az Index.hu több forrásból megerősített információi szerint a reggel elküldött alkalmazottak között van Molnár János, a Panoráma főszerkesztője, Somos András, Az Este riportere, Horváth Csaba, az esti Híradó egyik napi szerkesztője, Madarász Gábor, a reggeli és éjszakai Híradó egyik szerkesztője, Novák András, a Híradó riportere, és Bánhídi Emese, Az Este riportere. A névsor feltehetően még nem teljes. Az elküldött szerkesztők és riporterek nagy része, arra hivatkozva, hogy még állományban van, nem nyilatkozott.

Az Index.hu szerint azokat küldik el most az MTV-ből, akiknek nem kell sok végkielégítést fizetni, többségüknek egy hónapnyi felmondási időre jár fizetés, de már nem kell bemenniük dolgozni.

Az internetes portál úgy tudja, hogy a kirúgások hivatalos indoklása a racionalizálás volt, a valódi ok viszont az lehetett, hogy nem jöttek ki Élő Gáborral, aki a Lánchíd Rádió főszerkesztői székéből került át a hírigazgatóság élére. Élő Gábor meglehetősen szigorúan igazgatja a hírműsorokat, állítólag mondatról mondatra szerkeszti a hírműsorokat, megmondja, hogy “mi a napi üzenete a kormánynak”, milyen egyházi eseményeknek kell szerepelni, és az ellenzéki megszólalások után milyen múltbeli eseményt kell felróni a volt kormánynak.

Az információk szerint Az Este egyik legmarkánsabb riportere, Mészáros Antónia nem vezetheti tovább a politikai műsort, helyette hétfő este már Szőllösy Györgyit ültették be, aki a Duna TV-ből érkezett. Feltehetően távoznia kell Bombera Krisztinának is a Híradó műsorvezetői székéből, őt is az egyik szórakoztató műsorba helyezhetik át. A Híradó stábjában lehetnek más változások is.

Az MTV egyelőre annyit reagált, hogy a hír igaz, és az MTV "ésszerűsíti, átszervezéssel racionalizálja a létszámát, mivel erre kényszeríti az idei radikális forráselvonás".







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra

Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.

Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók

Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...

Új fejezet jön a bérlakásszektorban?

A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...

Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain

Ilyenre évek óta nem volt példa.

Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt

A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.

Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...

A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron

Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0