Szellemlakásokkal van tele az ország
Az élénkülő lakáspiacon ritkán esik szó annak szürkezónájáról, azaz az üresen álló, lakatlan lakásokról, pedig ezek is fontos szerepet játszanak a lakáspiac helyzetében.
Számuk jelentősen nőtt az elmúlt öt év alatt, ám az országon belül komoly eltérések vannak - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely a Központi Statisztikai Hivatal júniusban megjelent mikrocenzusának adatait dolgozza fel. Az országban közel 4,4 millió lakás van, amelyek 12,5 százaléka lakatlan, ez több mint félmillió lakást jelent.
Az üres lakások aránya a nyolcvanas évekig 5 százalék alatt volt, majd a rendszerváltás után kezdett emelkedni. Ebben szerepet játszik többek között az, hogy a legkisebb településekről sokan a városokba költöznek, az ottani lakásaikra pedig nincs vagy legalábbis nagyon visszafogott az igény. Balogh László azt mondta, hogy az üres lakások jelentős aránya arra utal, hogy a meglévő lakások egy része nem felel meg az igényeknek, mert rossz állapotúak, valamint nem azokon a településeken, városokban vannak, ahol lenne rájuk kereslet. Ez viszont komoly szerkezeti problémákat jelent a lakáspiacon belül.
Felkerülhetnének a térképre
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint azonban olyan városokban is vannak üresen álló lakások, ahol még lenne is kereslet rájuk, például volna igény a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban, főként az egyetemvárosokban az „extra” ingatlanokra. Ezek piacra kerülésével kiegyensúlyozottabbá válhat a piac. Budapesten 2017-ben például leginkább az 40-60 négyzetméteres alapterületű téglaépítésű lakásokat keresik, az árak tekintetében pedig a 15-20 millió forint közötti értékű ingatlanok a legkeresettebbek az ingatlan.com adatai szerint. Debrecenben a legnépszerűbbek az 50-70 négyzetméteres szintén téglából épült lakások, a legnépszerűbb lakások ára pedig a 13-16 millió forintos sávban mozog. Szegeden a 45-65 négyzetméteresek Győrben pedig az 50-60 négyzetméteres lakások a legnépszerűbbek, a legkeresettebb ártartomány pedig 9-12 és 13-28 millió forint között mozog ezekben a városokban.
Az összes lakatlan lakásnak csak a 19,5 százaléka volt a fővárosban 2016-ban, szemben a 2011-ben mért 25 százalékkal. Budapesten belül az üres lakások aránya 12 százalék alá csökkent a 2011-ben mért 13 százalékról. Balogh László szerint ez összhangban van a budapesti lakáspiac több mint két éve elindult élénkülésével. Az egyre nagyobb kereslet miatt ugyanis a korábban lakatlan lakások is kiadó- vagy eladósorba kerültek, és beköltöztek a bérlők vagy vásárlók. Jól látszik a statisztikából az is, hogy a lakatlan lakások száma községekben, nagyközségekben nőtt leginkább. Ezeken a településeken belül a lakatlan lakások aránya a 2011-es 13 százalékról 15 százalékra nőtt, vagyis az összes lakás közel hatoda üres.
A szakember azt is elmondta, hogy a lakáspiaci élénküléssel összhangban van a lakatlan lakások helyzete. A pörgés az országon belül elsőként Budapesten indult el, a vidéki nagyvárosok késleltetve kezdett élénkülni a lakáspiac, így a legnagyobb vidéki városokban, elsősorban az egyetemvárosokban és a gazdaságilag fejlett térségekben a lakatlan lakások száma csökkenni fog. Közben pedig a községekben még több lehet a lakatlan lakás.
hírek innen, onnan
Négy himnusz hangzik majd el Magyar Péter eskütétele után
Az Országgyűlés alakuló ülése május 9-én 10 órakor kezdődik, ezt követően a Kossuth téren rendszerváltó ünnepet is tartanak.
Most jött: buszbaleset történt Magyarországon
Forgalmi akadályra kell számítani. Még dolgoznak a buszbaleset helyszínén.
Villanyautót mindenkinek: megérkezett a Volkswagen ID. Polo
A Volkswagen bemutatta az utóbbi idők egyik legjobban várt elektromos autóját. Az ID. Polo nem akar űrhajónak látszani, mégis minden benne...
Káosz Miamiban: Az FIA elismerte a hibáját, teljesen megváltozott a sprint rajtsorrendje
Komoly kavarodást okozott a Miami Nagydíj sprintkvalifikációján egy későn észlelt szabálytalanság.
Bizonyított: Anne Hathaway rátalált a fiatalság titkára ebben az arckrémben
Anne Hathaway kedvenc arckréme leszámol a ráncokkal, feltölti az arcbőrt és a pigmentfoltokat is eltünteti! Mutatjuk, mi ez a csodaszer!
Azonnali hatállyal leállt az olcsó jegyeiről híres fapados légitársaság
A cég évek óta veszteségekkel küzdött.
A német védelmi miniszter szerint előrelátható volt, hogy az Egyesült Államok katonákat von majd ki Németországból
Ezért az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját biztonságuk érdekében.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
Rubint Réka megrázó vallomása: "Édesapám után készültem"
Négy éve küzd a gyilkos kórral a közkedvelt fitneszlady.
Elesett a bamakói repülőter
Fegyveres csoportok ellenőrzése alá került a Mali északi részén fekvő Tessalitban található stratégiai fontosságú tábor, miután a...
Véget ért a német partoknál megrekedt púposbálna, Timmy kálváriája
Szabadon engedték a német partoknál eltévedt hosszúszárnyú bálnát. A cet március óta bolyongott a sekély vizekben, a mentők remélik,...
Először beszélt Kapitány István a gazdasági növekedésről, de egy-két korlátozást is bejelentett, ami a nagy gyárakat érinti – videó
Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere szombaton közzétett videójában a gazdasági növekedés...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


