Ezt olvasta már?


Szegeden és Pécsen is hónapokig állt az egyetemi alapítványok ügye

Miután januárban kapkodva megszavazták, április 30-án a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy újabb 11 egyetem kerülhet fel a modellváltók listájára. Bár januárban napok alatt lezavarták a szavazásokat, azóta mintha megállt volna az idő.

Januárban szavaztak, áprilisban megjelent a modellváltók listája, az alapítványt mégis az utolsó pillanatban sikerült csak bejegyezni.

Szegeden és Pécsen is hónapokig állt az egyetemi alapítványok ügye, június 29-én végül bejegyezték az új pécsi fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványt - írta meg az egyetem. Az alapítvány bejegyzését nem siették el, a PTE augusztus elején vált fenntartót.

 

Az alapítvány elnöke Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár lett, de tag korábbi alpolgármester, Szili Katalin korábbi országgyűlési házelnök, az egyetem kancellárja, valamint az egyik professzora is. Az egyetem - bár azt továbbra sem tudni, hogy a modellváltások mennyire történtek önkéntes alapon - kiemeli: "az alapítvány a mindenkori kormányzattól független, magánjogi formában biztosítja a felsőoktatási, tehetséggondozási, kutatási és egyéb közfeladatok ellátását." Azt is hozzáteszik, az állam nem vonul ki teljesen, hanem stratégiai partnerként lesz jelen, mint finanszírozó.

 

Mi lesz az egyetemen dolgozókkal?

 

Az új egyetemi fenntartóval az ott dolgozó státusza is átalakul. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) már korábban elkészítette a szerződés módosítását, amit az egyetemi vezetőkkel és a tagokkal is egyeztetnek, még az új munkaszerződések mintáit is megkapták - írta korábban a hvg.hu.

 

AZ FDSZ azt szerette volna, ha az új munkaszerződéseket legalább 30 nappal augusztus 1. előtt mindenki megismerhetné. Augusztus 1-jén, a modellváltó egyetemeken a közalkalmazottak státusza megszűnik - ha valaki úgy dönt, hogy nem vállalja az új felállásban a munkát, akkor sem felmentési idő, sem végkielégítés nem jár neki.

eduline.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Honnan tudom, hogy a macskámnak fájdalmai vannak?

Nem mindig annyira egyértelmű.

Curtis elárulta, miért bakizott A Nagy Duett élő adásában: ez történt a show előtt

Nem úgy alakult az este, ahogy tervezték. A nézők azonnal kiszúrták, hogy valami félrement a produkció közben.

Méhek keringenek az otthonod körül? Ezt jelzi a jelenlétük a feng shui szerint

Gyakran veszed észre, hogy méhek repkednek az otthonod körül, vagy épp az ablakodra szállnak? Sokan csupán egy mindennapi, megszokott...

Sejtelmes fenyegetést tett közzé az USA

Újra napirendre kerülhet az Egyesült Államok és Kuba viszonya, miután az amerikai elnök jelezte, a két ország között tárgyalások...

„Elég nagy szégyen...” – hatalmas botrány tört ki Krausz Gábor csapatánál, Piró kiosztotta Palkót a Séfek séfében

Elszabadultak az indulatok a Séfek Séfe mostani évadában. A versenyzőket már csak pár nap választja el a mindent eldöntő finálétól,...

Lemondott az amerikai terrorizmus elleni központ vezetője, szerinte Irán jelentett veszélyt az USA-ra

Joseph Kent szerint az USA Izrael és annak amerikai lobbicsoportjainak nyomására állt bele a háborúba.

Elindult a roham a gázpalackokért

A bizonytalan energiapiaci helyzet miatt máris megváltozott a piaci kereslet. Látványosan megugrott az érdeklődés a gázpalackok iránt.

Váratlan bejelentés: új benzinvezetéket épít együtt Magyarország és Szlovákia – Szijjártó Péter jelentette be

Új dízel és benzinvezeték építéséről döntött Magyarország és Szlovákia: a tervek szerint a beruházás révén közvetlen kapcsolat...

A bíróság szemben a kormánnyal: miért alkotmányellenes a szolidaritási pereket megszüntető kormányrendelet?

A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontja szerint a kormány rendelete alkotmányellenesen avatkozik be...

Lejtőn a magyar zöldségárak: miért kapnak kevesebb pénzt a gazdák a terményükért?

A hazai saláta olcsóbb lett, miközben az import ára emelkedik a piacon.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0