Századvég: Soros György népszerűtlen Magyarországon
A Századvég Alapítvány decemberi közvélemény-kutatása szerint Soros György amerikai üzletember és a szervezetei által képviselt aktivista, beavatkozó politika is kifejezetten népszerűtlen Magyarországon. (Pécsi Napilap)
A szervezet pénteken jutatta el az MTI-hez a december 10-15. között ezer ember megkérdezésével készült kutatás eredményeit. Ez alapján a válaszadók 61 százalékának negatív a véleménye az üzletemberről, míg 14 százalék kedveli.
A felmérés szerint Soros György megítélését erősen befolyásolja a politikai identitás: a jobboldaliak 81 százaléka kedvezőtlen véleményt formált róla, a középen állók 55 százaléka szintén negatívan reagált, a baloldaliak 41 százaléka viszont kedveli. A pártpreferencia szerinti bontás arról árulkodik, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt szavazótáborát leszámítva minden politikai táborban többségben vannak azok, akik között népszerűtlen Soros György.
A kutatásból kiderül, hogy a magyarok szinte egyöntetűen - a válaszadók 88 százaléka - elutasítják az úgynevezett "soft-power" politika gyakorlatát, azaz, ha külföldi politikai vagy gazdasági erők civil szervezeteken keresztül gyakorolnak nyomást egy ország kormányára, belpolitikájára. Ezzel kapcsolatban egységes a magyar lakosság véleménye, mind a bal-, mind a jobboldalon, illetve az összes párt táborában többségben vannak azok, akik rossz szemmel nézik ezt a tevékenységet, és a megkérdezettek mindössze kilenc százaléka ért egyet vele. A választók többsége a nemzeti szuverenitás megsértéseként tekint a külföldről finanszírozott "soft power" politikai gyakorlatra - tették hozzá.
A felmérésben arra jutottak, hogy az üzletember negatív megítélése visszavezethető az illegális bevándorlás nyílt támogatására, ugyanis - ahogy azt számos korábbi közvélemény-kutatás igazolta - a magyarok jelentős többsége aggodalommal figyeli a bevándorlás folyamatát és a növekvő terrorfenyegetettséget Európában.
hírek innen, onnan
Hat évet kértek a húsz éves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
Hat gyalogost gázoltak el a járdán egy szabálytalan sávváltás miatt.
6 meglepő dolog, amire a sütőport használhatod az otthonodban
Ha eddig csak sütéshez vetted elő a sütőport, ideje újragondolni a szerepét. A háztartásban használt vegyszereket most ezzel simán...
Nem állt meg a kiköltözési hullám, a nagyvárosoktól mért 30 kilométer az új agglomerációs határvonal
Budapest lakossága kilencezer fővel csökkent, míg Pest vármegye népessége 3100 fővel bővült.
Tengerpart és home office: így költözhetsz ki legálisan egy évre
Srí Lanka digitális nomád vízumot vezetett be.
Trump ezt nem teszi zsebre: berobbant az amerikai termelői infláció
A vártnál sokkal magasabb lett az amerikai termelői infláció az USA-ban, ami azt mutatja, hogy a következő hónapokban az iráni háború...
Ütik a forintot a légicsapások hírére
Szerdán reggel kismértékben erősödött a forint, miután az olajpiacon mérséklődött a nyomás és a tőzsdéken egy kis fellélegzés...
Súlyos csapást hajtott végre Izrael - Meginogtak a tőzsdék
Jó hangulatban indult a szerda a globális tőzsdéken: az ázsiai piacok emelkedése után Európában is pluszban indult a nap, kora délután...
6 mondat, amit sose mondj frissen elvált ismerősödnek: összetörik a szíve és utálni fog érte
Ezekkel a szavakkal sok esetben csak ártasz.
Veszélyben az állatállomány: Újra terjed a száj- és körömfájás Európában
Újabb eseteket erősítettek meg Görögországban és Cipruson, a hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be.
Az ukrán titkosszolgálat szerint az oroszok zaklatják a kárpátaljai magyarokat
Az orosz titkosszolgálatok ukrán nacionalista szervezetek és a hatóságok nevében telefonon fenyegetik a kárpátaljai magyarokat és ezzel...
„Baj van a toronyban odaát” – Orbán reagált arra, hogy Magyar Péter szerint ázsiaiakat buszoztattak az országjárás egri helyszínére
A miniszterelnök a Tisza Párt elnökének megszólalása után azt mondta: „megérintette őket a vereség szele most, hogy a magyarok...
Idén még nem voltak ilyen drágák a jelzáloghitelek Amerikában
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a március 13-án végződött héten -...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Bulvár
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


