Ezt olvasta már?


Szakmák Éjszakáka Nagykanizsán!

Ismét Szakmák Éjszakája a Kanizsa Centrumban. Április 21-én, pénteken 18 órától a fiatalok és a szülők együtt próbálhatják ki a különféle fogásokat, akár egy hegesztőrobotot is irányíthatnak. - Nagykanizsai Napilap -

A Szakmák Éjszakájának célja az, hogy népszerűsítse a képző iskolákat, illetve a különféle mesterségeket, méghozzá úgy, hogy az általános iskolás diákok és szüleik együtt fedezhessék fel azok szépségeit. Itt a „mindent a kéznek” jelszó érvényesül, hiszen a lényeg pont az élményszerű kipróbálás lehetőségében rejlik, fogalmaz Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, leszögezve: Európa-szerte hiány van szakmunkásokból, a cégek várják a fiatalokat, s azokat az embereket, akik dolgozni akarnak és akik képezhetők.

- A hiányszakmák térségenként változóak, annak függvényében, hogy az adott helyen zömmel milyen vállalkozások működnek – mondja a politikus. – Általánosságban azonban megfogalmazható, hogy az informatika és a feldolgozóipar területén keresik a vállalatok leginkább a szakembereket. Nagykanizsán nincs munkaerőhiány, inkább az a jellemző, hogy a cégek célzottan keresnek munkaerőt, leginkább olyan embereket, akik rendelkeznek valamiféle alapképzettséggel, de oktathatók, képezhetők. Itt az építőipari szakmák gyakorlói és a kárpitosok iránt van fokozott kereslet.

A Szakmák Éjszakáját idén rendezik meg második alkalommal a nemzetgazdasági tárca szervezésében, a szakképzési centrumok közreműködésével. Kanizsán az NSZC mindhárom tagintézménye – a Cserháti, a Thúry és a Zsigmondy – kivonul, s igyekszik gyakorlat-közelien bemutatni az egyes mesterségek fogásait.

Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmaz: az első alkalom nagy sikert hozott, s hasonlóra számítanak most is.

- Ez a rendezvény a pályaválasztási folyamat része. Szükség van arra, hogy a fiatalok manuálisan is kipróbálhassanak egy-egy munkafolyamatot, mert ma már az általános iskolákban a lányok nem főznek, nem varrnak, a fiúk pedig nem gyalulnak, nem reszelnek, s így rengeteg dolgot nem ismernek. A Szakmák Éjszakája, és más, gyakorlatias bemutató pont azt szolgálja, hogy megalapozott döntést hozhassanak a továbbtanulásban a családok.

Az idei programban több mint 30 szakmával lehet megismerkedni, a gyerekek, szüleikkel együtt, kipróbálhatnak például egy hegesztőrobotot, tortát készíthetnek és vérnyomást is mérhetnek.

Nagykanizsán egyébként a 20 zalai hiányszakmából tizennyolcat oktatnak, a legnagyobb hiátus az építőipari területek beiskolázásában tapasztalható, hisz’ a fiatalok nem akarnak kőművesek, festők vagy éppen burkolók lenni, pedig például ezekben szinte azonnal el lehet helyezkedni az iskola befejezése után.

 

Forrás: KanizsaiÚjság







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lehűléssel és esővel robbant be az ősz az országba

Letarolta a vármegyéket a hidegfront.

Ez a néhány hétköznapi trükk felér egy meditációval – észrevétlenül kikapcsolja az agyad egy fáradtnap után

A modern élet egyik legnagyobb ellensége a krónikus stressz. A tudomány szerint a tartós feszültség emeli a kortizolszintet, ami hosszú...

Usain Bolt jóslata valóra vált: jamaicai trónörökös tarolt Tokióban

A tokiói atlétikai világbajnokság második napján a klasszikus sprintszám, a 100 méter döntői írták a legnagyobb sztorit – és még...

Pályára futó szurkoló miatt állt meg a 13 év után visszatérő dél-angliai derbi

A 13 év után újra megrendezett Southampton - Portsmouth bajnoki derbi nem a színvonalas futball miatt lett emlékezetes. A mérkőzés 38....

Dagad a Madrid botránya: A bírói testület is elismeri, hogy tévedés volt a piros lap

A Real Madrid ugyan győzelmet aratott a Real Sociedad otthonában, de a mérkőzés után a figyelem nem az eredményre, hanem Dean Huijsen...

A nagy Shaqhoz a legnagyobb Corvette illik

A legendás NBA-sztár gyűjteménye most egy új járművel bővült, Chevrolet Corvette Z06 modellel, amely a világ leghosszabb Corvette-je...

„Csókold meg a szám.” – Nótár Mary óriási bejelentést tett

Nem csak a Sztárban sztárra készül a mulatós énekesnő.

Megható videojátékkal állított emléket elhunyt nagymamájának egy fejlesztő

Egy egyszerű, pixeles stílusú videojáték, amiben a játékosok egy idős nagymamáról gondoskodnak, rövid idő alatt meghódította az...

Feltámadt a Simson-kultusz Kelet-Németországban – már a parlamentben vitáznak a motorokról

Az egykori NDK-hoz tartozott Türingia tartomány is, ahol a keletnémet nosztalgia most egy Magyarországon is jól ismert kis mopeddel...

„Kormányváltásra van szükség, oszlassák fel a parlamentet” – Erős üzenet mondott az ismert médiatulajdonos, Elon Musk az angoloknak

Elon Musk az Egyesült Királyság parlamentjének feloszlatását és új választások kiírását követelte, amikor videókapcsolaton...

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin

A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele

Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.

Kerkezt 38 perc után lecserélték, a hosszabbításban kerülte el a kudarcot a Liverpool

Műesésért kapott egy sárgát, aztán kétszer is közel járt a kiállításhoz...

0
0

Bulvár

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.

Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját

A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

Sürgős közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon

A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.

Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt

Tartóztattak már le ilyenért mást is.

blogmorzsák

Rémálom túra a piros háromszög úton

„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“

Ablakok a világra

Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?

A Rém rom rejtélye

Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0