Spanyol cég gyárthatja a debreceni villamosokat
A spanyol CAF cég nyerte a hatodik alkalommal kiírt debreceni villamostendert - jelentette be Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Közlése szerint hat gyártó tett ajánlatot a villamoskocsik legyártására, a közbeszerzési eljárás során technikai okokból négyet kizártak, a két érvényes pályázó - a spanyol CAF és az olasz AnsaldoBreda - közül az előbbi szerzett jogot a villamosok gyártására és leszállítására.
Pajna Zoltán hozzátette: a győztes pályázónak 18 darab, alacsony padlómagasságú villamost kell leszállítania 2014 januárig.
Az alpolgármester közlése szerint a győztes pályázóval augusztus 16-án kötik meg a szerződést; ha a vesztes jogorvoslattal megtámadja a döntést, a szerződéskötés elhúzódhat szeptemberig.
forrás:mti
hírek innen, onnan
Továbbra sem biztos, hogy a Tesla Roadster előrendelők megkapják az autót
Ugyanis amit láttunk, az még csak egy protptípus, a széria verzióra még várni kell - és a Tesla sem tudja pontosan, hogy mennyit.
Zelenszkij reagált arra, hogy Trump felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
Szerinte még nem késő.
Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?
A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a...
Megindult a fűtés Budapesten, több százezer embert érint a változás
Elindult a távfűtés egész Budapesten: 241 ezer lakás és 7 ezer közületi, vállalati, illetve intézményi fogyasztó fűtése üzemel...
Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést
Az átcsoportosított és elvont forrásokat az oktatásra, az egészségügyre és a családokra fordítják – ígéri.
Kórházba szállították a Chelsea kapusát, Emiliano Martínezt, fejsérülés gyanújával
Hordágyon hagyta el a pályát a Chelsea kapusa, majd kórházba szállították
Súlyos lépésre készül a SpaceX: az egész űripart megrengetheti a rakétahiány
Néhány éven belül nyugdíjba vonulhat a világ egyik legtöbbet használt űrrakétája, a SpaceX Falcon-9, amelynek kivezetését a vállalat...
Halle Berry drámai útja az Oscar-díjtól a gyermekbántalmazási vádakig
Halle Berry neve évtizedek óta egyet jelent a hollywoodi eleganciával és a professzionalizmussal. Az egykori ohiói szépségkirálynőből...
Megszólalt a Házasság első látásra válás mellett döntő Mátéja és Anastasiája a kapcsolatukról: kiderült, szerelmesek-e - fotók
A Házasság első látásra fináléjában a műsor legfiatalabb párja, Moritz Anastasia és Varga Máté rendhagyó döntést hozott: nemet...
Ezért fizet hónapról hónapra egyre többet rengeteg iPhone-tulaj az Apple-nek: sokan észre sem veszik a hibát
Elfelejtett letöltések, régi üzenetváltások és egyszer használt alkalmazások is rengeteg helyet foglalhatnak az iPhone-on.
200 megapixeles Zeiss kamera és hajlékony kijelző: teszten a Vivo X Fold6
Kipróbáltuk, hogy hogyan teljesít a gyakorlatban a Vivo legújabb szétnyitható okostelefonja, a fejlett Zeiss kameraszettet igen nagy...
Negyven évvel a robbanás után vizsgálták meg Csernobil fűtőanyagát, döbbenetes felfedezés született
A kutatók arra számítottak, hogy a talaj és az erózió mára teljesen szétmállasztotta a radioaktív részecskéket. A laboratóriumi...
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Váratlanul kitették a keretből új csapatánál a magyar légióst
A szakmai stáb döntése volt.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni
Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.
Hiába küzd a dobogóért, belső feszült-ségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője
Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Ez a futball jövője? Klasszikus sárga lap helyett egy focimeccsen a játékvezető elektronikus sárga lapot mutatott fel
Az újítás a játékvezetők munkáját hivatott segíteni.
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
A Real Madrid átigazolási ötlete nem fog tetszeni a Barcelonának, a Rodri-ügyet bosszulná meg Florentino Pérez
Nagy csata van készülőben a két spanyol óriás között.
Áll a bál Spanyolországban: A spanyol liga elnöke a náci propagandához hasonlította a Real Madrid TV-t
Nagyon erőset mondott Javier Tebas és a Real Madrid válasza sem maradt el.
Bulvár
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma
Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.
Havi 220 ezer forintért járatta magániskolába a fiát, egy év után mégis kiíratta: megdöbbentő, amit tapasztalt
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, ezért egy cseh házaspár úgy döntött, a taníttatásán biztosan nem spórolnak. Fiukat egy neves magániskolába íratták, ahol kis létszámú osztályt, különleges okt
Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket
Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.
Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre
Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.
Saját ágyukban kapta rajta párját a szeretőjével a nő – ami ezután történt, arra nincsenek szavak.
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Lisszabon egyik csendes negyedében. Egy 28 éves, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsított férfit tartóztattak le, miután brutálisan helybenhagyta a saját barátnőjét. A dráma
Ne feledd, vasárnap óraátállítás! 2026 őszén erre kell tekerni az órát
Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.
Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja
Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén még országos irányított véradást szerveztek a kollégái.
A távolból vallotta be a miniszterelnök: „felkészítem Európát a felfordulásra”
Továbbra is határozottan eltökélt a hazájában népszerűtlen jóléti reformok végrehajtása, Ukrajna pénzügyi és katonai támogatása, valamint a szélsőjobboldal hatalomra törésének megállítása iránt Németo ..
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen
Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő eljárást kezdeményezett vele szemben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


