Ezt olvasta már?


Skorpió, az akadályverseny folytatódik! - heti horoszkóp

2013. május 20-tól 2013. május 26-ig

A Bika szerdán végre szerencsés áttörést tapasztalhat, az Ikreknek egy új szerelem segíthet, a Mérleg környezetében még nagy a felfordulás.

Kos (márc.20. – ápr.19.)

A munkahelyi intrikák ellen úgy védekezhet, ha nyilvánosság elé lép, megérzéseire hallgat, gyengéit is fel meri vállalni. Bár kedden látszólag magára maradhat, szerdán döbbenten tapasztalja: hány meg hány barátja, jóakarója akad. Nekik, illetve partnerének, társulásainak köszönhet egy váratlan, szerencsés fordulatot is. A csütörtök-péntek befektetéssel, kölcsönökkel, értékkezeléssel kapcsolatos ügyeknek is kedvez. A szombati holdfogyatkozás beárnyékolhatja utazással, nagyobb lélegzetű projekttel kapcsolatos terveit.

 

 

Bika (ápr.20. – máj.20.)

Vágyai és kötelességei, nagyobb tervei és pillanatnyi örömei között javában zajlik a húzd meg-ereszd meg. Hétfőn próbáljon meg felülemelkedni a kicsinyes, napi ügyeken, gondolkozzon hosszú távban. Ez szerdára váratlan, szerencsés áttörést hozhat a munka, hivatás életterületén. Partnerkapcsolata, társas viszonyai is jobbra fordulnak csütörtök-pénteken, esetleg új, alkatához illőbb partnert talál. Ha még nem lépett ki korábbi kapcsolatából, a hét végén komoly konfliktusokra számíthat emiatt. Anyagi ügyeken is hajba kaphatnak.

 

 

Ikrek (máj.21. – jún.20.)

A család, otthon és a hivatás, karrier elvárásai között komoly ellentétek feszülnek. A hét közepén útmutatást kaphat álmaitól, valamilyen kreatív, művészi tevékenység, meditációs gyakorlat, ima révén, hogyan kezelje őket. Egy új szerelem is segíthet, ha nem táplál túl vérmes reményeket. Csütörtökön a munkája, karrierje életterületén, pénteken a párkapcsolata, baráti körében zajló kedvező változások győzik meg: érdemes volt megérzéseire hallgatni. A hét vége azonban újabb kapcsolati feszültségeket hozhat, különösen a szombati telehold.

 

 

Rák (jún.21. – júl. 22.)

Akármekkorák is a feszültségek önök között, hétfőn szorítsanak helyet a romantikának is. A hét közepén a munkahelyén, pénzügyei területén zajló kedvező változások elterelik figyelmét a magánéleti zűrökről. Csütörtökön társasági élete is felpezsdül, ami olyan jót tesz párkapcsolatának, hogy a legnagyobb vitákat kiváltó kérdésekben is konszenzusra juthatnak. Pénteken kellemes hangulatban készülnek a hét végére, a szombati holdfogyatkozás miatt azonban a már-már megoldódni látszó feszültségek újra fellángolhatnak. Ne kapkodják el döntéseiket.

 

 

Oroszlán (júl.23. – aug.22.)

Az otthoni feszültségek és a munkahelyi állóháború már-már felemészti energiáit. Hétfőn kizárólag anyagi érdekeit tartsa szem előtt. Szerdára megérkezik a felmentő sereg barátai, támogatói személyében. Csütörtökön a fizikai valóságra is kiható, különös álmai lehetnek, amelyek rávilágítanak, hogyan oldhatná meg problémáit. Ne habozzon: már pénteken követnie kell megérzéseit, ami szerelemben, alkotómunkában, vállalkozásban egyaránt sikereket hoz. A hét vége azonban újabb családi feszültségekkel telik.

 

 

Szűz (aug.23. – szept.22.)

Hétfőn még ne törődjön a feszítő ellentétekkel. Vonuljon vissza otthonába, állítsa helyre lelki egyensúlyát. Ez szerdára csodálatos változásokat eredményez a külvilágban: a munkahelyi konfliktusok oly módon oldódnak meg, hogy anyagilag is jól jár, kreativitása, eredetisége munkahelyén is kedvező fogadtatásra talál, erőnléte, temperamentuma ismét a régi. A hét második felében egy szerelmi kapcsolat, bár lehet, hogy túl vérmes reményeket táplál. Ne erőltesse túl magát a hét végén, és közlekedés, utazások közben is legyen óvatos.

 

 

Mérleg (szept.23. – okt.22.)

Közvetlen környezetében hatalmas a felfordulás. Hétfőn, ha teheti, ne kapcsolódjon be a csetepatéba. Tartsa szem előtt hosszú távú terveit, érdekeit, hallgasson megérzéseire. A hét közepén a karrierje, pénzügyei területén zajló kedvező változások konstruktívebb irányba terelik már-már szétforgácsolódó energiáit. Csütörtökön baráti kezdeményezések, új tervek adnak friss lendületet ügyeinek, a péntek a kedélyes hét végi készülődés jegyében telik. A szombati holdfogyatkozás hatására azonban sajnos újra konfliktusba keveredhet rokonaival, szomszédaival.

 

 

Skorpió (okt.23. – nov.21.)

Az akadályverseny ezen a héten is folytatódik, de most a szerencse is a kezére játszik. Hétfőn leginkább barátaira, támogatóira számíthat, a hét közepétől azonban már saját kezdeményezőkészsége, megérzései viszik tovább. Ha rájuk hallgat, átmenetileg konfliktusba kerülhet racionálisabb jóakaróival, de csütörtökön magánélete, párkapcsolata javulása, pénteken pedig pénzügyi sikerek jelzik: helyesen döntött. Ennek ellenére a hét vége, a szombati holdfogyatkozással feszülten alakul: vigyázzon nagyon értékeire!

 

 

Nyilas (nov.22. – dec.21.)

Ha a hét elején még nem tudja, hogyan kezelje az önt körülvevő felfordulást, merítsen erőt hétköznapi rutintevékenységeiből, munkájából. Ez a hét közepére váratlan, kedvező fordulatokat hozhat: ismerősei, szomszédai sokat segíthetnek párkapcsolatai rendezésében, esetleg új társát is körükben kell keresnie. Csütörtökön családtagjai kellemes meglepetést okozhatnak: örökséggel, ingatlanügyekkel kapcsolatban számíthat jó hírekre. Pénteken újra egymásra találnak partnerével, de hét végén a zöld szemű szörny tönkre teheti az idillt.

 

 

Bak (dec.22. – jan.20.)

Bármennyire erőlteti is, hétfőn nem tudja megoldani pénzügyi problémáit. Engedje el magát, nagyja fantáziáját szárnyalni. A szerelem, alkotó tevékenység szerdára magasabb energiaállapotba juttatja, ami csütörtökön a karrier, hivatás és a pénzügyek életterületeiről is kedvező „véletleneket” vonzhat be. Fogadja el a váratlan előlépési lehetőségeket, kedvező munkaajánlatokat. A pénteket töltse barátai társaságában bevásárlással. Persze, vigyáznia kell, túl ne költekezzen, különben hét végén ismét hajba kaphatnak az anyagiakon.

 

 

Vízöntő (jan.21. – febr.18.)

Az ön körüli hatalmas feszültségeket ismerősei, rokonai, szomszédai közbenjárása révén oldhatja fel. Ha túlzásba vitte a dáridózást az elmúlt napokban, kedd-szerdán vonuljon vissza, töltse az időt odahaza, szeretteivel. Csütörtökön újra erőre kaphat: szerelmi életében, vállalkozás terén újabb sikereket könyvelhet el, pénteken eredményes pénzügyi tranzakciókra, üzleti tárgyalásokra számíthat. Sajnos, nagy a kockázata, hogy a hét végén ismét elkapja a gépszíj: akár egész bevételét eltapsolhatja. Vigyázzon értékeire is.

 

 

Halak (febr.19.- márc.19.)

Eddig vaskalaposnak tűnő szűkebb környezetét is megnyerheti a hét elején, ha partnere, társulásai közbenjárását kéri, esetleg több empátiával viszonyul embertársaihoz. Szerdán vonuljon vissza, próbáljon ráhangolódni, mit követel a sorsa jelen helyzetben. Ez váratlan, kedvező áttörést hozhat csütörtökön: szerelemben, vállalkozásban, kisebb-nagyobb utazásokkal, tanulmányokkal, jogi ügyekkel kapcsolatban lehet sikeres. A péntek szakmai előrelépést hozhat, de ha túlerőlteti magát, épp hétvégére betegedhet meg.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalsz, hogyha ránézel: szobrot kap Fenyő Miki, szerencsére a neve is rajta lesz

Az idén távozó zenész 80. szülinapjára csavarják fel a szőnyeget a Szent István parknál.

Fidesz: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet” a korrupciós ügye miatt

A párt közleménye szerint Biró Ferenc a vádemelés miatt vagdalkozik és rágalmaz.

Beütött a chip-félelem, gyorsan bevöröslöttek a tőzsdék

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Schoblocher Barbara a Budapest Bár tagja lett, de mi lesz a Blahalouisianával?

Új zenekar tagja lett Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana együttes frontembere. A Sztárban Sztár és Az Árulók miatt a tévénézőknek sem...

Hogyan készítheti fel egy férfi a testét a fogantatásra? Szakembereket kérdeztünk

A családalapításra való felkészülésről szóló beszélgetések középpontjában még mindig többnyire a leendő édesanya egészsége...

Másfél milliárdot is érhet a legendás Ferrari tökéletesített verziója

Egy tökéletesített, tuningolt, könnyített Ferrari F40 kerül hamarosan piacra, természetesen árverésen, ahol akár 1,5 milliárdot is...

400 tonnás légzsákot vinnének az űrbe, a Földet védené meg

Amerikai kutatók szerint a jelenleginél hatékonyabb védekezési módra van szükség a napviharok ellen. Javasoltak is egy megoldást.

Vizsgálatot indított az egri érsek egy falragaszokon „bűnös viszonnyal” vádolt pap ügyében

A Miskolcon megjelent plakátokon egy katolikus papot azzal vádolnak, hogy megrontott egy fiatal lányt.

150 matematikus figyelmeztet: nagy baj lehet, ha a mesterséges intelligencia veszi be a matematikát

Közös nyilatkozatot adott ki a világ 150 matematikusa, mert aggasztónak tartják, hogy a matematikai bizonyításokba belefolyt a mesterséges...

Pandúrból rabló? Aligha menti meg a Tiszának kínált mézesmadzag Biró Ferencet

Az ügyészség vádat emelt a korrupció ellen létrehozott Integritás Hatóság elnöke ellen, aki önmagát a Fidesz áldozatának mutatja....

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt

A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

0