Sikkasztott a pusztaszentlászlói futár: a nagykanizsai csomagküldő cég kára majd két és fél millió forint
Közel két és fél milliót sikkasztott egy nagykanizsai csomagküldő cég egyik futárja a tavalyi esztendőben: a bűncselekményeket előtte alaposan megtervezte, amelyekről dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől kértem részletekbe menő tájékoztatást.
hirdetés
A 29 éves, pusztaszentlászlói fiatalembert 2018. június 6. napjától kezdődően alkalmazta gépkocsivezető, futár munkakörben egy nagykanizsai kft., amely csomagok kézbesítésével foglalkozott.
A csomagok kézbesítése és az azokkal történő elszámolás menete a következő: a munkakezdéskor a futár a nagykanizsai telepen számára kiosztott csomagokat vonalkód alapján rögzíti a saját MDU készülékébe, majd magához veszi a csomagokat. A futár kézbesítéskor a nála levő MDU készüléken beolvassa a csomag vonalkódját, majd beírja az átvevő nevét és a gépen az átvevővel aláíratja az átvételt. A címzett utánvétes kézbesítés esetén kifizeti az utánvét összegét és ezt a futár a gépen rögzíti, majd a raktárban a pénzt leadja. Amennyiben nem tudja kézbesíteni a csomagot, akkor a kijelölt útvonal teljesítését követően visszaviszi a nála maradt árut a depóba és az ottani gépen a korábbi kóddal visszakezeli a megmaradt csomagokat és elhelyezi azokat a raktárban.
A fiatalember 2018. június 22-től 2018. december 19-ig, összesen 19 esetben, 18 címzettnek úgy kézbesítette a csomagot, hogy azt átadta a címzettnek, az utánvételi díjat átvette, majd az MDU készüléken úgy rögzítette a kézbesítést, hogy a csomagot nem sikerült kézbesíteni.
Ilyenkor a címzettekkel az átvételt a készülék vagy rendszer hibára hivatkozva nem íratta alá, vagy az aláírásukat nem rögzítette, hanem távozását követően törölte. A raktárba visszaérve ezen csomagok korábban letépett vagy lefényképezett vonalkódját manuálisan rögzítette a raktár nyilvántartásában, amivel azt a látszatot keltette, hogy a csomag a raktárban van. Az átvett készpénzt pedig minden esetben eltulajdonította. Ezzel a cselekményével a kanizsai kft.-nek összesen 2.300.678.-Ft kárt okozott, amiért a Nagykanizsai Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt ellene vádat a dél-zalai város járásbíróságán.
forrás: kanizsaujsag.hu
hírek innen, onnan
352 milliós, gigabírságot szabott ki az MNB
Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Safis EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység...
Tíz éven át halmozhatták intézményesített adócsalással vagyonukat az Orbán-kormány oligarchái, most szüntették meg az erre lehetőséget adó kiskaput
Az adóelkerülési trükkre épp az hívta fel a figyelmet, hogy tíz év után kivezették annak lehetőségét. (Gazdaság)
Vérszomjas ellenfél érkezik a Fradihoz, veszélyben a győzelem a legenda szerint
Csütörtökön megkezdi főtáblás szereplését a Ferencváros focicsapata a Konferencialigában.
Döntött a NASA: letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát
A Bennu aszteroida relatíve esélyesen becsapódhat a Földbe – ha ez megtörténne, az 22 atombomba robbanásával érne fel. A NASA nem...
Külső nyomás vethet véget Ausztria semlegességi politikájának
Osztrák diplomáciai és nemzetbiztonsági körökben terjed a nézet, hogy a semlegességre való hivatkozás mára elvesztette hitelességét.
Ezeket az ételeket jobb, ha kerülöd 50 fölött - Hizlalnak, és lassítják az anyagcserét
A szervezet rengeteg változáson megy keresztül a nőknél ebben az időszakban.
Látványos táncot lejtett a Magyar Állami Népi Együttes a Kínai Nagy Falon
Felvétel is készült a mókázásról.
Végh József: Így zajlik egy túsztárgyaló munkája
Az esztergomi robbantás után kérdeztük az ismert szakembert.
Brutális bírságot kapott a csodabefektetésekhez pénzt gyűjtő cég
Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Safis EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység...
Nadal szerint nincs mit megvitatni azon, ki a tenisztörténelem legjobbja
A visszatérésre gőzerővel készülő spanyol nem tudja biztosra mondani, mikor teszi le végleg az ütőjét.
Ezek a világsztárok imádják Budapestet
Egyre több nemzetközi filmes produkció stábja választja forgatási helyszínként hazánkat, azon belül is Budapestet, így egyáltalán nem...
Kitálalt Diana szakácsa: ez volt a hercegnő karcsú alakjának a titka, ezt ette, hogy vékony maradjon
Nagyon ügyelt az alakjára. Hetente többször edzett és az étkezésére is nagyon figyelt.
Sport
Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban
Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő
Nem lesz a Liverpool kezdőcsapatában Szoboszlai
Jürgen Kopp csapata tornymagas esélyes az Európa-ligában, így a német edző felforgathatja csapatát.
Nem engedik leülni a Bayern München kispadjára Lőw Zsoltot
A szabály szerint fél órával a meccs startja előtt már kapcsolatba sem léphet a csapattal.
Müller Sándor megrendítő vallomása: „Szerencse, hogy nem térdből csonkolták a lábam”
A Vasas egykori válogatott futballistája, Müller Sándor napról napra él – előfordult, hogy betegsége miatt éjszakánként üvöltött a fájdalomtól.
Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után
Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.
Lesújtott az UEFA: zárt kapus büntetés és 20 millió forintos bírság
A román sajtó a magyarokra mutogatott az ügyben.
Friss hírek érkeztek Szoboszlairól
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy
Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát
45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.
Vettünk magunknak egy vb-aranyat, de ilyen a világ
Örüljünk Muszukajev vb-diadalának, de ne verjük a mellünket, hogy ez a magyar birkózás sikere.
Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal
1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért
Juhász Roland benyújtotta felmondását Fehérváron. – Sportál-információ
A Sportál értesülése szerint a Fehérvár FC-nél a sportigazgatói teendőket 2022 október közepe óta ellátó Juhász Roland benyújtotta felmondását. Ha a vezetőség elfogadja, egy, a klubhoz ezer szállal kötődő s
A nagy rivális edzője lehet a Fradinál leváltott Máté Csaba
A csakfoci.hu információi szerint nagyon érik egy edzőváltás Fehérváron.
Bulvár
Orbán Viktor döntésének a fél világ örülhet
Eddig blokkolták az EU megállapodását a harmadik világ 79 országával.
Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban
Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő
Pesty László Rákay Philipről: Hatmilliárdot vitt el ez a selyem zsebkendős producer
Az ősfideszes filmrendező és producer szerint egy filmterve azért nem valósulhatott meg, mert „valaki tavaly kipakolta a kasszát”, és másra már nem jutott.
Szívmelengető hír érkezett: végre fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nagy öröm fogja érni őket
Végre jó híreket is közölhetünk, ennek nagyon sok ember fog örülni.
Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek
Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.
Meghalt Kovács Ferenc
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt dr. Kovács Ferenc okl. közlekedés közgazda, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi tanár, az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának
Konzervdobozból csinált csatlakozót a kazánt lecserélő gázszerelő, három felnőtt és nyolc gyerek kapott szén-m...
Próbaidőre bocsájtanák a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt szerelőt.
A párom meztelenül sétálgat a barátaim előtt - Mit tegyek?
Jane Green bestseller írónő válaszol.
Tarjányi Péter: Zelenszkij eddig várt a lépéssel, ami megváltoztatná a háború menetét
Úgy fest, mégsem áll le az ukrán ellentámadás pár héten belül, ez pedig rossz hír lehet a demoralizált orosz hadsereg számára.
Újabb döbbenetes fordulat a Mexikóban talált földönkívüli holttestek ügyében
Orvosok is megvizsgálták a maradványokat, mutatjuk az eredményeket.
Mi folyik itt? Sorra hullanak a nagyreményű cégek Magyarországon
Idén eddig mintegy 10 ezer céget számolták fel, tavaly ez a szám 8111, 2021-ben 4359 cég szűnt meg. Az építőipar különösen megsínyli ezt az időszakot.
Holtan találtak egy négytagú családot és három kutyájukat otthonukban
Vérfagyasztó az ügy, főként annak fényében, hogy a lakóház egy csendes környéken van, a család és a kutyák pedig mind lőtt sebek miatt vesztették életüket.
blogmorzsák
Otto Rahn furcsa halála
Állítólag róla mintázta Steven Spielberg Indiana Jones című filmjében Ernst Thot őrnagyot a gátlástalan német régészt.
Az Amerikai Három királyok
Az Oppenheimer sikerének köszönhetően új név került a Top3 amerikai mozibevételt termelő rendezők közé!
A titokzatos Galápagos-szigetek
Érdekességek az elképesztően gazdag élővilágú szigetcsoportról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál