Ezt olvasta már?

Mellbimbó plasztika: A megújult önbizalom nyomában

A mellplasztikai műtétek dinamikusan fejlődő világában a mellbimbó plasztika egyre népszerűbb megoldássá válik azok számára, akik harmonikusabb testképre vágynak...


Sétálóutcává alakították a nagykanizsai Ady utca egy részét

Több mint 290 millió forint beruházással sétálóutcává alakították Nagykanizsán az Ady utcát, amelynek elején egy 10 millió forintos magánadományból készült szoborpárost is elhelyeztek.

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) a csütörtöki avatáson felidézte, hogy két évvel ezelőtt kapott a város kormányzati forrásból kétmilliárd forintot infrastrukturális fejlesztésekre, amelyből 20 helyszínen indultak el utak és járdák felújításai. A rekonstrukciók a város több pontján jelenleg is zajlanak, a tervek szerint az ősz végére fejeződhetnek be.

A fejlesztések egyik elemeként - a városlakók régi álmát megvalósítva - alakították át a város első sétálóutcájává az Ady utcát a főtérhez közeli szakaszán. A 290 millió forintot meghaladó átalakítás keretében a térkövezés mellett elvégezték az útszakasz közműveinek és bekötéseinek teljes cseréjét is - jelezte a polgármester.

Hozzátette, hogy néhány éve kereste meg őt Velenczei Ferenc helyi vállalkozó, aki néhai feleségével egy a kereskedővárosi múltra utaló szoborkompozíciót ajánlott fel a városnak. Sörös Rita kaposvári szobrászművész Kereskedőfeleségek című életnagyságú alkotása így kerülhetett az újonnan átadott sétálóutca főtérhez közeli végére.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy hosszú előkészítés után a város lépésről lépésre fejlődik. Ennek egyik eleme az új sétálóutca átadása, amivel együtt forgalomba helyezték a csatlakozó Zrínyi utca ugyancsak teljes szélességében felújított két útszakaszát is.

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Területi Infrastrukturális Fejlesztések előirányzatából - a korábbi belvárosi közterületi rekonstrukciókhoz csatlakozva - a sétálóutcában utcabútorokat és virágládákat is elhelyeztek, valamint fákat ültettek, májusban pedig új kandelábereket állítanak fel. A több mint tízmillió forintos felajánlásból elkészült szoborpár pedig a közeljövőben díszkivilágítást is kap.

 

 

 

 

forrás: mti







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sötétségbe borult Kuba: teljesen összeomlott a szigetország áramszolgáltatása

Ismét országos áramszünet bénította meg Kubát hétfőn, miután a 11 millió lakosú szigetország teljes energetikai hálózata leállt. A...

Az EU üzenete Kijevnek: ütemtervet várnak a Barátság kőolajvezeték helyreállítására

Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos szerint Oroszország tette működésképtelenné a Barátság kőolajvezetéket. Az...

Bombagóllal tartotta életben bajnoki esélyeit a Vasas − videó

Kétgólos győzelmet arattak az angyalföldiek.

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási...

Majka is benne lesz a Curtis életéről szóló filmben? Itt a rapper válasza.

Már javában zajlik a Curtis életéről szóló dokumentumfilm forgatása, és nemrég az is kiderült, az alkotásban ki formálja majd meg a...

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Ha itt dolgozol, meg vannak számlálva a napjaid

Kiderült, milyen munkakörben érzik magukat biztonságban a magyarok.

A tavaszi fáradtság nem létezik – svájci kutatók szerint egészen más áll a kimerültségünk hátterében

A Bázeli Egyetem kutatása nem talált bizonyítékot a szezonális kimerültségre. A jelenség mögött valójában az óraátállítás, a...

A Fővárosi Törvényszék fellázadt a kormány ellen, a szolidaritási hozzájárulás perei ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult

A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást a szolidaritási pereket lezáró kormányrendelet ügyében. Az eljárásokat a...

Trump fenyegetésére kőkemény német nem érkezett, repedezik a NATO a Hormuzi-szoros miatt

Friedrich Merz német kancellár Berlinben elutasította a Hormuzi-szoros katonai biztosítását. A döntés tovább mélyíti a transzatlanti...

Ágy mikroszkóp alatt: milyen gyakran kell ágyneműt cserélni

Életünk körülbelül egyharmadát alvással töltjük. Ezekben az órákban a test regenerálja a szöveteket és szerveket, szabályozza a...

Újra bíróság elé kellett állnia Nicolas Sarkozynek

A volt francia elnök korábban három hétig volt őrizetben a párizsi La Santé börtönben.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0