Ezt olvasta már?


Semjén: nemzeti identitásunk szimbóluma a Kis-Balaton

Nemzeti identitásunk szimbolikus helye a Kis-Balaton, természeti örökségünk egyik ikonikus helyszíne - jelentette ki Semjén Zsolt kedden a Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán.

A miniszterelnök-helyettes a mintegy 1,2 milliárd forintból épített Kis-Balaton Látogatóközpont átadásán úgy fogalmazott: a hazaszeretet két dologból táplálkozik, a kulturális és a természeti örökségünkből, s van, amikor ez a kettő egybeesik. Utalt arra, hogy Fekete István Kis-Balatonnál játszódó Tüskevár és Téli berek című regénye is ilyen, a magyar kultúra megkerülhetetlen része.

Úgy fogalmazott: felmerül a kérdés egy ilyen látogatóközpont támogatása esetében is, hogy vajon minek van elsőbbsége, a gazdasági vagy a természetvédelmi szempontoknak? "Ösztönös válasz az, hogy a természetvédelemnek, de ez egy hamis szembeállítás", mert a nemzeti parkok és a természeti örökségünk gazdaságilag is értékesebb, mint bármilyen ipari beruházás az adott területen, a rekreációnak, a kipihent embernek pedig szintén gazdasági haszna van.

Semjén Zsolt kifejtette: a látogatóközpont turistákat vonz, akik éttermekben, szálláshelyeken költenek, vagyis az ökoturizmusnak is van gazdasági jelentősége. Amikor pedig külföldről hívunk ide turistákat, nemcsak a főváros látnivalóival vagy a termálfürdőkkel, hanem a természeti örökségünkkel is ide lehet vonzani őket.

Nagy István agrárminiszter beszédében azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben az Agrárminisztérium több mint 60 milliárd forintot fordított a természeti értékeink megóvását és bemutatását célzó közvetlen beruházásokra. A már megvalósult és még folyamatban lévő csaknem 200 fejlesztési programnak köszönhetően több mint 300 ezer hektáron javul természeti területeink állapota és a természeti ismeretátadást szolgáló létesítményeink felszereltsége.

A nemzeti park igazgatóságok területén összesen 186, együttesen csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény-hálózat mellett 64 bemutatóhelyet, 33 látogatóközpontot, 4 arborétumot és 40 idegenforgalmi hasznosítású barlangot is működtetnek. Mindezeken felül 15 erdei iskolában ismerhetik meg a fiatalok gazdag természeti örökségünket - emelte ki az agrárminiszter.

Nagy István elmondta még: a nemzeti parkok látogatószáma mára már meghaladja évente az 1,6 milliót, a hatalmas érdeklődés miatt szükség van a kínálat folyamatos fejlesztésére, megújulására is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak (BFNPI) 38 ökoturisztikai létesítménye van, köztük a tihanyi Belső-tó partján álló Levendulaház, a tapolcai tavasbarlang és a bakonybéli Pannon Csillagda.

A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Kis-Balaton nemzeti parkként, természetvédelmi területként "a természet szentélye", ahol számtalan állatfaj mellett több mint 300-féle madár fészkel, köztük a hazai természetvédelem címerállata, a nagykócsag.

Az igazgatóság eddig 14 bemutatóhelyet és három látogatóközpontot tartott fent, ahol évente mintegy 450 ezer látogatót fogad. A tizenötödikként szerdától látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton - ismertette az igazgató.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt, hogy a Kis-Balatont az elmúlt évtizedekben egyre többen fedezték fel. Ma már önálló turisztikai célpontnak számít, főként a Keszthelyen, Hévízen, Zalakaroson pihenő turisták számára, akik akár kerékpáros vagy gyalogos túrákon is felfedezhetik a környéket.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

3 nem várt színtrend, ami felfrissíti a tavaszi gardróbot

Ezek a váratlan színpárosítások uralják 2026 tavaszát – és meglepően könnyű őket beépíteni a hétköznapi szettekbe is.

Van 35 millió forintod és Magyarországon vennél lakást? Ennél nagyobb hibát nem követhetsz el

Életed bűne, ha most egy magyar ingatlanba fektetsz be, olyan lakást került a piacra, amivel az unokáid jövőjét is megalapozhatod.

Rózsaszín rendszámtáblák az utakon: kiderült, miért vezetik be az új rendszert

Nem divathóbort, nem figyelemfelkeltő dizájn, és végképp nem valamilyen autós különcködés áll a rózsaszín rendszámtáblák mögött....

Elszabadulhat a pokol – Irán rendkívüli csapással reagálhat az USA ellen

Irán olyan hangnemet enged meg magának az USA-val szemben, amiért még súlyosabb árat fizethetnek.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően...

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0