Ezt olvasta már?

0

Sajtóközlemény: Holotechnél nincs Hologram ügy. A politika pedig nem tartozik ránk.

Piaci szereplőként nem dolgunk állást foglalni politikai vagy közéleti kérdésekben – ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a bennünket ért támadások mellett.


hirdetés

Morális kötelességünk, hogy kiálljunk és megvédjük a kutatásainkban résztvevő közel negyven tudóst, vegyészt, fizikust, akadémikust és mérnököt, akiknek nem csak személyes megítélése, de magas szintű tudományos munkájának megbecsülése is veszélybe került a minden racionális alapot nélkülöző, nemtelen és aggasztó vádaskodások során. Kategorikusan visszautasítunk minden, vállalatunk Holografikus Technológiai fejlesztését és azok kapcsán megvalósult beruházásokat ért vádaskodásokat.


Ez úton is meg kívánjuk erősíteni, hogy Gábor Dénes, világhírű Nobel-díjas feltalálónk nevéhez fűződő kutatási eredmények továbbfejlesztése kapcsán nem csak lehető legnagyobb szakmai alázattal és körültekintéssel, de a részünkről elvárható szakmai, pénzügyi és pályázati előírásoknak is a lehető legmegfelelőbb módon járunk el. A legnevesebb hazai egyetemekkel és kutatási műhelyekkel (Miskolci Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezési Intézet, Szerszámgépészeti és Mechatronikai Intézet, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék, Műanyag és Gumiipari Laboratórium, Lágy Anyagok Kutatócsoport, a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék és a Fizika Tanszék stb.) évek óta tartó közös kutatási és fejlesztési munkánk prudens és transzparens működését nem csak közel 15 különböző pályázati ellenőrzés, de fejlesztéseinkben részvevő, szigorú antikorrupciós előírásokkal, valamint átfogó pénzügyi felügyelettel és ellenőrzési rendszerekkel rendelkező nemzetközi partnercégeink rendszeres visszajelzései is igazolják. A lehető legalaposabb pénzügyi fegyelem nélkül nem működhetne velünk együtt sem az Európai bankjegyek nyomtatásáért felelős holland biztonsági nyomda, sem a világ egyik legnagyobb és legismertebb távközlési vállalata, de nem lennénk rendszeres meghívott vendégei a legnagyobb körültekintéssel megrendezett biztonsági és hadiipari kiállításoknak sem.


Fontosnak érezzük tisztázni azt a médiában megjelent félreértést miszerint cégünk, a Holotech Hungary Kft. új technológiai feltalálására nyújtott volna be pályázatot – amivel szemben az az igazság, hogy csak és kizárólag a Gábor Dénes nevéhez fűződő hologram technológia továbbfejlesztésére, illetve annak egészségügyi, építészeti, biztonságtechnológiai, energetikai, tervezési, valamint egyéb, civil és polgári célú felhasználásának kidolgozására vettünk igénybe pályázati forrásokat. Anélkül, hogy túlságosan szakmaiak szeretnénk lenni, természetesen értjük a félreértés okát: laikus bírálóink számára nem egyszerű értelmezni a fejlesztés, illetve más pályázati keretein belül megvalósuló, foto-polimer alapanyagra, illetve annak előállítására alkalmas gépek megalkotására irányuló erőfeszítéseinket.


Ezzel együtt fontosnak érezzük megemlíteni vállalataink múltbéli eredményeit is: a Holotech Hungary Kft-hez köthetően (teljes zöldmezős beruházás) keretében jött létre Magyarország egyik legnagyobb - nemzetközi szinten is kiemelkedő - nyomdaipari cégcsoportja Budapest mellett. A Vácot megvalósult, mintegy 23.000 nm alapterületű nyomdaipari központban több mint 15 Mrd forint értékbű beruházás jött létre, amely mindennapi működése során mintegy közel 25 Mrd Ft árbevételt termel évente – és ami mintegy 350 fő munkavállalónak teremtett állást és mindennapi megélhetést. Fontos kiemelnünk, hogy csak az elmúlt években nagyságrendileg közel mintegy 10 Mrd Forint adó került megfizetésre a költségvetés számra, valamint annak arányos része (több 100 millió Forintos nagyságrendben) a váci önkormányzat részére.


Értjük és elfogadjuk a politikai szereplők működésének logikáját, ugyanakkor reméljük, hogy ők is értik és elfogadják, ha a valótlan és hamis állításaikért a bírósági eljárásokban is felelniük kell majd.







0
0

hírek innen, onnan

A hetvenes évek sportos mércéje – az Alfa Romeo Alfetta-sztori

Ötven évvel ezelőtt mutatta be azt a sportos szedánt az Alfa Romeo, amely a fejlett technikájával, a minimalista stílusával és a vezetési...

Tiltott takarmány-adalékanyagot találtak a kínaiak az amerikai húsokban

Peking továbbította az információt az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának, és felfüggesztették az importot. 

Zelenszkij: Nem véletlenül szállnak el az orosz cirkálórakéták az ukrán atomerőművek fölött

A világ vezetői után az ukrán elnök is nukleáris baleset veszélyére figyelmeztetett. Zelenszkij szerint Oroszország a világ eddigi...

Sosem volt magyar boltja, most bejön a 180 éves luxusmárka, mert meggyőzte egy aranyműves apa és fia

Az 1842-ben alapított, párizsi gyökerekkel rendelkező Fabergé a kontinens egyik legrégebbi luxusmárkája. Mindeddig nem volt hazai...

Nagyon magas infláció, de még rosszabb lenne, ha hirtelen miden olcsóbb lenne

Mindenkinek nagyon fáj a magas infláció, de hosszabb távon még rosszabb lenne, ha elkezdenének tartósan csökkenni az árak. Nem vagyunk...

Hann Endre: még nem szakadt be, de már repedezik a Fidesz támogatottsága

Az ellenzékiek 30 százaléka gondolja úgy, hogy az új rezsiszabályozás nagy vagy elviselhetetlenül nagy terhet fog róni rájuk az...

Gázban az olaj

Az utóbbi időben nem alakult túl megnyugtatóan az olajpiac, ennek hátteréről szól a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny...

Szörnyű tragédia Zala megyében, egy ötéves kisfiú halt meg

Az ötéves kisfiúra egy targonca borult rá egy zalaegerszegi telepen.

Az androidosok valószínűleg röhögnek azon az „újításon”, ami az iPhone-okra érkezik

Öt év után visszatér egy apró, de annál fontosabb funkció, majdnem minden készülékre.

Méretes halak harapdálják a turistákat egy tengerparton

A fürdőzőket megharapó, közel fél méteres halak a klímaváltozás miatt jelentek meg az érintett partoknál.

Az amerikai igazságügyi miniszter engedélyezte a házkutatást Trump floridai otthonában

Az FBI nyomozói hétfőn jelentek meg a volt amerikai elnök floridai rezidenciáján, ahonnan legalábbi 15 doboz irattal távoztak.

Sport

Kirúgták a Fradi-játékosok edzőjét három hónappal a vb előtt

Nem volt hajlandó játszatni a csapat két, büntetésben lévő sztárját.

Végleg leigazolta a Fradi-legenda fiát az olasz elsőosztályú focicsapat

A Fradiban nevelkedett tehetséges védő az előző idényt kölcsönben töltötte Olaszországban.

Kitették a PSG keretéből Messi ősellenségét

A nyáron kinevezett edző csökkenteni akarja a keret létszámát.

Jön a tűzijáték: A Barca sztárja indíthatja be az átigazolási lavinát

A Juventusnál, a Barcelonánál, a Manchester Unitednél és a Chelsea-nél is várhatóak még játékosmozgások. Sok esetben egymástól függően.

Ádám Martint a súlya miatt kritizálják Dél-Koreában

A magyar válogatott támadónak nehezen megy a beilleszkedés új csapatában.

Hoppá. Veszélyben lehet a Fradi edzőjének állása – Így kiakadtak a zöld-fehéreknél?

Az orosz média szerint sokan úgy gondolják, a Qarabag elleni kiesést követően a Ferencváros edzőjének, Csercseszovnak talán örökre el kell hagynia a pálya szélét a zöld-fehéreknél.

Dühösek a Fradi drukkerek a BL-kiesés miatt - Csuti is elmondta a véleményét

A keddi Fradi-Quarabag elleni BL-selejtező mérkőzése nem pont úgy alakult, ahogy azt a zöld-fehérek szerették volna. A hazai csapat 3-1-re kikapott az azeriektől, a szurkolók dühös kommentjei pedig elárasztották a k

A Chelsea kész leigazolni Frenkie de Jongot és Aubameyangot, ha...

Ha a Barcelona mindkét kulcsjátékosát elengedi a londoniakhoz.

Sejtelmes nyilatkozat: Barcelonába tart az angol bajnok sztárja

Bernardo Silva elárulta, hogy bár boldog a Manchester Citynél, de fogalma sincs arról, mit hoz a jövő.

A teniszvilág fenegyereke a világelsőt is legyőzte Montreálban

Az ausztrál játékos szetthátrányból nyert az orosz Danyiil Medvegyev ellen, és a legutóbbi 15 mérkőzéséből immáron tizennegyedszer nyert.

0

Bulvár

Megrázó képeken a "kiszáradt" Duna, ami Budapest elszomorító látványossága lett

Mindössze három hét alatt nagyjából 1,5 métert csökkent a Duna vízszintje.

A meteorológus elárulta: A kánikula után szokatlan időjárás vár ránk

Szinte már megszoktuk a forró napokat, ahhoz képest most furcsa érzésünk lehet a hűvösebb idő kapcsán.

Közleményt adott ki a Mol, minden autóst érint

Közös érdekünk, hogy mindenhol legyen elegendő üzemanyag.

Elképesztő jelenetek: megőrült a tinédzser közönség a Szigeten Korda Györgytől és Balázs Kláritól - videók

Hét év után tért vissza a Szigetre a házaspár, moccanni nem lehetett, annyian voltak.

Átlátod az energiahasználatodat? Mutatjuk, mennyit jelent 1 kWh otthon 

Az elmúlt hetekben – ahogy sokan mások – mi is kicsit újragondoltuk az itthoni fogyasztásainkat és számszerűsítettük a kiadásainkat.

Anya és lánya üzenetváltását adta át a rendőröknek a Facebook, bűncselekményekkel vádolják őket

Egy amerikai édesanya és tizenhét éves lánya tiltott magzatelhajtást hajthattak végre, amiről egy Messenger-üzenetváltásban beszélgettek. A Facebook továbbította a levelezésüket a hatóságoknak, amelyek a két nő

Egy részeg orosz őrmester elpusztíthatja Kelet-Európát?

Szakértők szerint a zaporizzsjai atomerőmű annyira eltérő a csernobilitól, hogy olyan típusú katasztrófa, ami az utóbbit elpusztította nem történhet az előbbivel. Ugyanakkor másfajta sérülés miatt óriási nukle

Koronavírus: kiderült, mire számíthatnak az oltottak

A tavalyi évben koronavírus-fertőzéssel regisztráltak közel háromnegyede az oltatlanok közül került ki Magyarországon.

Meghalt Varnus Xavér öccse, miután félrenyelt egy falatot

Az orgonaművész egyből hazautazott.

Koronavírus: nem gyártják tovább az egyik vakcinát

A dél-afrikai Aspen gyógyszeripari vállalat megrendelések hiányában augusztus végétől leállítja a koronavírus elleni vakcinák gyártását.

blogmorzsák

Tíz történelmi érdekesség Görömbölyről

Görömböly ma Miskolc része, de mint önálló településnek is komoly múltja van.

Autósoknak: ezt tedd, ha karcos lett járműved

Szuper trükk, hogy házilag, pár húzással megszépítsd kocsidat.

Erre a cuccra szükséged lesz, ha beüt a világvége

Ez a csomag életet menthet vagy jobb esetben csak a rezsit csökkenti.

0