Ezt olvasta már?


Ronaldinho szinte hazajár Magyarországra

Ronaldinho, a brazil futball élő legendája azt mondta, hogy szinte hazajár Magyarországra.

A 97-szeres válogatott labdarúgó, korábbi aranylabdás világbajnok kijelentése a European Teqball Tour budapesti állomásának pénteki sajtótájékoztatóján hangzott el. A tornára, amely egyben a jövő évi, lengyelországi Európa Játékok első kvalifikációs versenye is, 29 ország 150 versenyzője jelezte részvételét.

A négynapos budapesti esemény sztárvendégeként - a szervezők közleménye szerint - Ronaldinho büszkén mesélt a sportághoz és Magyarországhoz fűződő viszonyáról.

"Ennyi év után már úgy érzem, szinte hazajárok Magyarországra, egy nagy család tagja lehetek a testvéreimmel együtt, akik gyakorlatilag mindig elkísérnek. Hatalmas öröm látni, ahogy a teqball évről évre, tornáról tornára fejlődik, ráadásul a sportág szülőhazájában részt venni egy ilyen nívós tornán, mindig különleges élmény" - jelentette ki.

Hozzáfűzte, hogy szeretete a labdarúgás iránt azután sem csökkent, hogy abbahagyta az élsportot.

"Büszke vagyok rá, hogy előbb hazámban, Brazíliában, majd az egész világon részese lehetek, lehettem a sportág elterjesztésének, jó érzés ennyire komoly szerepet játszani a fejlődésben. Ráadásul a nemzetközi szövetség kifejezetten nyitott a javaslataimra, gördülékeny a kapcsolat. Nagyon sokan azt várjuk, hogy a kemény munkánknak köszönhetően a 2028-as olimpián már a teqball is a program része lesz" - mondta.

Ronaldinho a vasárnapi program részeként a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, a gálamérkőzésen asztalhoz áll, illetve találkozik a rajongóival is.

Borsányi Gábor, a nemzetközi szövetség (FITEQ) elnöke, a teqball társalapítója is kiemelte, mennyivel előrébb jutott a sportág rövid történelme során.

"A játék minősége szemmel láthatóan sokat változott, jóval látványosabbá vált, mint a kezdetekben. Óriási öröm számunkra, hogy a magyar állam támogatásának köszönhetően ismét Budapesten rendezhetünk meg egy ilyen rangos tornát, a sportág pedig hazánkban is kifejezetten nagy népszerűségnek örvend" - mondta, hozzátéve: abból a szempontból különleges a mostani rendezvény, hogy Budapesten minden kategóriában versenyezhetnek a sportolók, a női és férfi egyéni és páros küzdelmei mellett vegyespárosban is összemérhetik tudásukat az indulók.

Kiemelte: a nemzetközi szövetség már 147 nemzeti szövetséget tudhat a sorai között, de a további terjeszkedés a cél.

"Reméljük, hogy a tagság bővülésének és a sportág fejlettségének eredményeként, 2028-ban akár már az olimpiai programban is szerepelhet a teqball, ezáltal még magasabb szintre juttatva ezt a százszázalékban magyar sportinnovációt."







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Horváth László drogügyi exkormánymegbízott ül be a parlamentbe a visszalépő Szécsi Zoltán helyett

Horváth László (volt) drogügyi kormánymegbízott ül be a parlamentbe a mandátumtól visszalépő Szécsi Zoltán olimpiai bajnok expólós...

Fájdalmas igazságot mondott ki a leendő miniszter: nem tudjuk megtartani a legjobbjainkat

A Tisza-kormány leendő tudományos és technológiai minisztere arról írt, hogy új alapokra van szükség a tudomány és a politika...

Ezzel az apró mobilbeállítással rengeteg adatforgalmat spórolhat

Az adatforgalom akkor is pörög, amikor nem nézzük.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Rühelljük ezt a melót” – Magyar melósokkal köszöntjük május elsejét

Teljes tévedés a munka ünnepét sörös-kolbászos majálisozással vagy terméketlen semmittevéssel ünnepelni. Úgyhogy mi inkább egy...

Kiderült, ki ül be az Országgyűlésbe Szécsi Zoltán helyére

Gulyás Gergely számolt be a fejleményről a Facebookon.

Untitled story

Már a hangod sem az enyém

Már 21 éve annak, hogy Messi megszerezte az első gólját a Barcelonában

Repülnek az évek: 21 éve annak, hogy Lionel Messi megrúgta az első gólját a Barcelona első csapatában.

Erste: Visszatértek a stagflációs kockázatok

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Hold: a rendszerváltás után már bátrabban tart az ember forintos eszközöket

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Apelso Capital: Lezáratlan fejezet a nagyvilágban, új történet itthon

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0